HTML

Politikazabáló

Minden, ami politika. Minden politika. Szakmai és szubjektív szemmel. .................................... politikazabalo@gmail.com

Friss topikok

2013.08.04. 17:30 Politikazabáló

Létrejött a baloldali összefogás?

Címkék: kampány plakát trafik baloldali összefogás trafikmutyi

Helyi szinten biztos. Jó példa erre ez a plakát. A Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014, a PM és az MSZP logoja egyaránt megtalálható ezen a XXII. kerületi szórólapon.

Trafikmutyi logok.jpg

Bár egészen más a pártok helyi szintű együttműködése, és egy - a pártvezetők által írásban szentesített - országos megállapodás, mégis furcsa, hogy amíg a vezetők erőlködnek a pesti pártközpontokban, médiában, találkozókon, addig helyi szinten már megvalósult az, ami országos szinten még nem. Valahol érthető az erőlködés, hiszen mindenki a saját szerepét szeretné növelni. Egy erős MSZP minek állna le egy 1%-os DK-val? A DK próbálkozása, hogy ne hagyják ki a Szaknévsorból baloldali összefogásból, kezd nagyon kínos lenni. Előbb támogatók kellenek, utána lehet így tárgyalni. Az MSZP és az Együtt 2014-PM előbb-utóbb jut valamire. Az együttműködés formája, a jelöltek és a listák még messze vannak, de a Fidesz démonizálása, illetve gyenge pontjainak kiaknázása már megkezdődött. A trafikmutyi és a Fidesz-maffia biztos közös hívószó lesz. Éppúgy, ahogy a Fidesz esetében a maffiabaloldal az egyik zászló a kampányban. Tiszta Itália.  

Trafikmutyi 18.jpg

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politikazabalo.blog.hu/api/trackback/id/tr105444873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pillangószárnyú csincsilla 2013.08.05. 17:40:33

Összehordta a szél a judeoliberális szemetet.

Jock Ewing 2013.08.05. 17:46:58

...és pont az én kerületemben létesült ez az okádék halmaz...

Mária 2013.08.05. 17:55:09

Az E14-nek szerintem nincs több támogatója, mint a DK-nak.

Az MSZP meg nem erős. Se egyedül, se összefogva.

Kelly és a szexi dög 2013.08.05. 18:10:44

összenő, ami összetartozik!

Conchobar 2013.08.05. 18:19:26

"Az együttműködés formája, a jelöltek és a listák még messze vannak, de a Fidesz démonizálása, illetve gyenge pontjainak kiaknázása már megkezdődött" - Igen, megkezdődött a szájkarate (a Fidesz dettó). Csak az MSZP-től 2010-ben elpártoltak visszaszerzése (vagy legalább megkísérlése) nem kezdődött még el. Vagy nem tudják, vagy nem akarják őket megszólítani. Szemlátomást nem érdekli őket egykori szavazóik problémái. Pedig ezek a szavazók jól behatárolhatók (földrajzi értelemben is). Ráadásul még (a szocialista) Ficótól se tanulnak

Null Problemo 2013.08.05. 18:26:13

A DK sorsát a szavazók fogják eldönteni.

Bajban vannak a politikusok, mert a közvéleménykutatók (már azok, akiket nem vett meg kilóra a FIDESZ) a színfalak mögött nyíltan bevallják nekik: igazából fogalmuk nincs a pártpreferenciákról. És ha tutira mernék venni, hogy a DK-nak nincs elég támogatója, akkor letojnák őket, minden szinten. De nem tudják. A jelek szerint viszont azt sejtik, hogy de igen, van. Az LMP-t ugye már rég utolérték, a PM pedig Bajnai nélkül értelmezhetetlen.

De nézzük meg a DK oldaláról is. Komolyan azt várja bárki is, hogy a DK el se indul? Hogy ha nem veszik be a hajóba, akkor leteszi a fegyvert és eloldalog? Vagy hogy nem indít jelöltet (amire egyébként listaállítás céljából rá lenne kényszerítve?). Ugyehogy nem.

A két dologból pedig egyértelműen következik, hogy a DK-t be kell venni. Ez van. Már, ha az ember nem akar az LMP bűnébe esni, és minden áron Viktorért harcolni.

tisztapista 2013.08.05. 19:07:07

A 22. kerületben legalább van rá esély, hogy valaki be tudja azonosítani a 4 logo mögötti formációt.

Budapesten kívül, vidéki kisvárosban, netán falun, mit akarnak ezek?

A "szegfűset" ismerik a helyiek, mert az már volt régebben. A pm-ről azt hiszik, hogy dm, és keresik majd az olcsó hajlakkot. Az Együtt 2014-en csak röhögnek, a DéKán meg az egyetemen van.

kardinális 2013.08.05. 19:25:21

Hehe. Jó kis gyűjtőhely lett. Az MSZMP-t úgy betilttatnám ahogy van és börtönbe dugnék mindenkit, akinek bármi köze is volt hozzá, meg a MDP-hez és az MSZMP-hez.
A DK az a Gyurcsán fan klub. Vicc.
A PM szintén vicc.

Az egyedüli aki szóba jöhet az az Együtt 2014, de nagyon veszélyesek lehet a későbbiekben, akik mögötte állnak. Ráadásul teljesen rossz kampányt csinálnak. Töketlenkednek.

A FIDESZ könnyen szét fogja verni ezt az "ellenzéket". Sajnos, pedig az Orbánisták is eltakarodhatnának végre.

kardinális 2013.08.05. 19:26:18

*veszélyesek lehetnek

Mensikov 2013.08.05. 19:29:34

MSZP + ( lopakodó szdsz = DK + PM + Együtt ) = 0

rozsdamentes arcél 2013.08.05. 19:37:55

Nem nagyon lehet tudni, hogy kinek milyen támogatottsága van. Abból, hogy a fidesz Bajnait támadja, azt lehet valószínűsíteni, hogy ő a legerősebb ellenzéki oldalon. Van egy olyan érzésem, hogy a Nézőpont meg Tárki minden kutatásból két verziót csinál: egyet a nyilvánosságnak, és egy valósat a maffiának.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.08.05. 19:58:35

Nahát...
Milyen meglepő..
Az szoci tolvajok összefognak.
Gyurcsány, Bajnai meg a Mesterházy együtt..
Pont mint 4 éve.

Kalmár 2013.08.05. 20:20:57

Az ellenzéki összefogás a legjobb ami történhet!

Ha megkérdezi valaki, hogy kikből áll a koalíció, akkor így fog kinézni a válasz:

Van a Gyurcsány, meg a.....hé, hé hova szalad?

:)

A Bajnai féle szürke egér és a bikicsunáj Mesterházy sem teszi jobbá......
Ezek az emberek már Alekoszi mélységekbe zuhantak.
De nem veszik észre.

ephart 2013.08.05. 20:34:17

Politikai élőhalottak.a fidesznek 2/3 lesz aztán ezek a balfaszok eltűnnek a színről

ephart 2013.08.05. 20:38:28

már akkor tudtam hogy buknak mikor ezekkel a pöcsökkel kezdték a 2014 választásokra való felkészülést.a judeobolsiknak egy esélyük lett volna ha egy hiteles viszonylag ismeretlen arcot próbáltak volna felépíteni.nos ez a hajó elment elqrták csak maguknak köszönhetik

Csetepaté márki 2013.08.05. 20:47:32

Sok lúd disznót győz!
Lószart, mama...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.08.05. 21:13:40

Demokrata Dopeman hol maradt a képletből???

sok sikert 2014-re elvtársak
xd

Budai Andris · http://polgarda.blog.hu 2013.08.05. 22:00:08

Kemény ez a csapat, kemény.

Ezek söprik el az orbáni narancsterrort? xD xD xD :D

2013.08.05. 22:20:40

Fijuk be kéne már látni, hogy nem nektek áll a zászló. A kutya se kivánja vissza a 8 szörnyű évet! Hagyjátok ott ezeket a levitézlet világmegváltókat, akik 8 évig csak a bénaságukkal tüntek ki. Most kapni a kinai piacon narancs trikót ...

Nemzeti Dohányos 2013.08.05. 22:50:33

@kardinális: " Az MSZMP-t úgy betilttatnám ahogy van és börtönbe dugnék mindenkit, akinek bármi köze is volt hozzá, meg a MDP-hez és az MSZMP-hez."

Viktort is? Vagy a KISZ nem számít? De Kövér pl így se ússza meg.

Nemzeti Dohányos 2013.08.05. 22:52:55

@Null Problemo: Szerintem még egy stabil 6-7%-os DK is többet árt, mint használ. Kb akkor inkább lábbal szavazok, mert lehet választani a gennyes tus, meg a redvás szendics között..

áfonyáspite (törölt) 2013.08.26. 18:11:43

Kedveselvtársak, elment a vonat. Próbálkozzatok, úgy 60-100 év múlva. Ma egyébként gyf-etek felhívott, hogy támogassam őket, vicces.
süti beállítások módosítása