HTML

Politikazabáló

Minden, ami politika. Minden politika. Szakmai és szubjektív szemmel. .................................... politikazabalo@gmail.com

Friss topikok

2016.05.17. 23:48 Politikazabáló

Miért vonzó a Fidesz a fiatalok számára?

Címkék: fiatalok Fidesz Fidelitas

Tehetjük fel a kérdést, amire nem is olyan könnyű válaszolni, de pontokba szedve mégis megpróbálom.

- Oktatás

Az utóbbi hónapokban, illetve években inkább a tiltakozásoktól volt hangos az oktatásügy. Legutóbb a tanárok mellett (és magukért) álltak ki a diákok, a netet is elárasztották a kockásinges képek, ami válasz volt Klinghammer avitt szavaira, illetve az egész rendszerre. De ugyanezt tapasztalhattuk a szakok megszüntetésekor, vagy az egyetemek/campusok összevonásakor. Pedig lehet, hogy mindezek szükséges rosszak, melyek az oktatás fenntarthatóságát szolgálják, mégse sikerült "eladni", maradtak a kérdőjelek. Az egész olyan, mintha a Fidesz képviselné a maradiságot, a fiatalok meg a jövőt. Kissé abszurd, hiszen Fiatal Demokraták Szövetségeként indult a párt, de mégis, a többéves kormányzás után itt tartunk. És ez nem csak a látszat, az egyetemisták körében már egy ideje nem a Fidesz a legnépszerűbb párt. Valahogy nem figyelnek ezekre a fontos jelekre.

- Internetadó 

Szintén leginkább a fiatalabbakat érintette, akik meg is mozdultak. Itt alapvetően a kommunikáció csúszott félre, de nagyon, mint utólag kiderült, hogy mit is akart a kormány (a telekom adó változtatását, amiben akár még lehetett volna logika is), de túl sok a ha, és végül visszakozniuk kellett a tiltakozások miatt.  A vezetékes telefont egyre kevesebben veszik igénybe, a mobilt a fiatalok főleg netezésre használják, így nem csoda, hogy az a szó, hogy internetadó óriási felháborodást keltett. Azóta Deutsch Tamás vette kezébe a dolgokat, mint az egyik legifjabb ősfideszes, és talán már jobb irányba viszi az ügyet. 

- Fidelitas

Lehetne az utánpótlás, a fiatalok bázisa, de valahogy nem az. A médiában alig hallani róluk, programjaikról, megjelenéseikről alig tudni valamit. Tudja valaki, hogy most ki az elnöke? Böröcz László, aki az V. kerületi alpolgármester. Az V. kerület az utóbbi időben csak botrányoktól volt hangos. Pedig a közösségi médiában jelen vannak, van saját Facebook-oldaluk, több mint nyolcezer támogatóval, saját YouTube-csatornájuk is, de az utóbbi nem nagyon pörög, főleg nem az idei videóik. De a lényeg, hogy nincsenek arcok, akik megjelenítik a szervezetet, és megnyerik a fiatalokat. Az ellenzéki pártokhoz képest még így is jelentős az előnyük, szervezett az országos hálózatuk, de egy ráncfelvarrásra erősen rászorulnak. 

- Uber

A hagyományos taxit inkább a középkorúak és az idősebb korosztály használja, míg az Ubert inkább a fiatalok, ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni ezt a kérdést. Érdekes volt a kormány reakciója az első taxis tiltakozás után. Akkor még voltak fiatalabb fideszes képviselők, akik a kompromisszumot és a megoldást keresték. Mára eldőlt a harc, a kormány teljes mellszélességgel kiáll a hagyományos taxisok mellett, és a lassan, de biztosan betiltja az Ubert. Pedig erről is lehetett volna egy társadalmi egyeztetést tartani. Valóban adózzon mindenki, valóban legyenek mindenkire egységesen vonatkozó szabályok, tiszta sor. Senki ne kerülje el az adófizetést. De essen szó a minőségbiztosításról, az Uber felhasználóinak számáról, az ügyfélbarát kiszolgálásról, a taxishiánékról (ami nem városi legenda), a migránsok tömeges utaztatásáról (nyilván számla ellenében, legálisan, szintén nem városi legenda), stb. Akinek nem inge, ne vegye magára, de ilyet is lehetett látni.

- Kivándorlás, hazacsábítás

A fiatalok elvándorlása nem új probléma. Ráadásul szavazópolgárok maradnak, szóval még azt se lehet mondani flegmán, hogy hagyjuk... Az elvándorlást nem sikerült megállítani, már a középiskolások is nagy arányban tervezik a végleges kivándorlást, ami égetően nagy probléma. A hazacsábításra indított program pedig hatalmas kudarc. (Nem is értettem egyet azzal, hogy így, gyakorlatilag pénzzel csábítsuk haza őket. Így sose fog menni. Élhetőbb országból nem vándorolnak el, sőt, haza is jönnének.) 

+ Adókedvezmények

Talán ez az egyedüli olyan, amire azt lehet mondani, hogy vonzó lehet a fiataloknak is. Mind a családi adókedvezmények rendszere, mind a CSOK tényleges segítséget nyújt a fiatal házasoknak. De csak a házasoknak. 

+ Sport

Az adókedvezmények mellett a másik olyan téma, aminek a támogatása segítheti a sportszerető fiatalokat, látszik, hogy sokat ölnek a versenysportba, de a tömegsportba már nem annyit, itt azért még sok a teendő. A stadionépítés nem elég, sőt, lassan már gát, szitokszó. Pedig azt is lehet ésszerűen. Faluba nem kell többezres stadion, de vannak városok, ahol meg igenis szükséges, ha azt a város tényleg használni tudja. 

- Arcok

Ahogy a Fidelitas kapcsán említettem, mindig kellenek az arcok, akik magukhoz vonzzák az embereket, jelen esetben a fiatalokat. Melyik az a fiatal fideszes politikus, akire azt mondhatjuk, hogy az ifjúságért felel, aki a fiatalokat képviseli a kormányban? Első elgondolásra nem lehet ilyet nevet mondani, és talán ezen kellene változtatniuk. 

Ezzel a problémával a többi párt is küzd, nincs egyedül a Fidesz, de nekik korábban volt egy erős alapjuk, ami egy ideje elkezdett amortizálódni.  

A 8 pontból 6 inkább azt mutatja, hogyan távolodik a Fidesz a fiataloktól.  

2 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politikazabalo.blog.hu/api/trackback/id/tr768726614

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2016.05.18. 13:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.06.29. 15:04:36

Hát ez nem jött össze.

Ugyanis ehhez egy komoly esszé kellene, ez nem uncsi 3 perces posztot igénylő téma.

Van itt valami, ami MÁS, mint a SZÜLŐK életfelfogása!

A 68-asok tán már nem is szülők, hanem NAGYIK.

Mi, a Fidesz-alapítókkal egykorú, ráaásul azonos egyetemekre járók NEM ÉRCSÜK, mi van, mert mi vagyunk az E -Talon!

Csakhogy:

A kölkök már csak olyanok - és ez épp a Fidesz-alapítókon nagyon jól mérhető, meg rajtam is, aki csak azért nem lettem Fidesz-alapító, mert MÁSIK jogi karon végeztem....- hogy ha KICSIT IS, HA SZOLIDAMN IS, de lázadnak a FENNÁLLÓ (vigyázni! nem "FELÁLLÓ!") társadalmi szokások, gondolkodásmód, könnyűzene és politika ellen....

A 68-asok még csak távoli "HÜJ, DE FRANKÓ!" farmergatyállal, Woodstock, Beatles, Rolling Stones és hardrock, meg DRUGS híján cseresznyepálinkával (krumpliszeszből főzte a BUSZESZ), Illéssel, Metróval, Omegával lázadtak.

Ide beszúrom: A METRÓ az teljesen adekvát rádiós stílusú tánczenét játszott, mint Koós (Kupsa - nem röhögni! Türk név, vagyis ősmagyar!) Jani, vagy Kovács Erzsike Néni, vagy Korda Gyuri. KISSZES BRIGANTI JOGOSZLÁV titoista Zorán Sztefánovics és DusaMoja Sztefánovics nem az a fajta, na! Helyedre!

Aztán ahogy gyerekük lett a Rajongóiknak, úgy lett az Illésből egy langyos SÖRGÖZ hasonló Fonográf, Bródy meg apolgizálta mán a Rendszert,

csak ITT-OTT, már színpadi művekben MONDOTTAK EGY-EGY NAGYOT!!

"KőművesKelemen". Csodálatos volt.

István a Király.....Na, itt tört meg az appeli kultúrpolitika gerince. mert VIKIFÁL és KOPPÁNY az ifjú, későbbi Fideszeseknek sokkal szimpatikusabb volt!

De a Kléruson kívül mindenki másnak is.

A Vulgármarxisták meg tévjelentéseket írogattak.

S igaza van a korosodó Bródynak, hogy hiszen Ő MAGA LABORC is, TORDA is, meg KOPPÁNY IS!

De, volt ott még valaki, aki feltörte az elvtársak fenekét, mint a sezlonyrugó:
NAGYFERÓ.

Az leírhatatlan. Az elkeseredettségből humor lett, kontra-indikáció és "AMI ROSSZ, AZT RÖHÖGJÜK KI!" mentalitás.

A Beatrice betiltása Nagybudapest területén azt eredményezte , hogy MINDEN VIDÉKI KONCERTJÜKÖN levegőt is nehezen lehetett kapni, nem hogy szlő-márkát (ez egy üdítő vót...), annyian voltak.

Nálam ez a két, hangsúlyozom, ROCKZENEI jelenség jelenti a rendszerváltás kezdetét.

S OV + alapítók ugyanígy vannak.

MÁRA azonban a szabadseterelem és házasság nélküli együttélés (ami a 80-as években, de kb. 96-ig ÉRTELMISÉGI KIVÁLTSÁG volt) teljesen bevett társadalmi gyakorlattá vált, aki diplomázott nő, az 38 után kezdett gyerekvállaláson töprengeni, stb.

Most meg?
LAGZI-HEGYEK vannak!

Vissza a szép régi polgári létbe, házasság-lakás-gyerekek (redisztribució szabadon),

és valami ifjú KDNP tudná ezt a jelenséget meglovagolni.

Hiába teszünk ki bonnba nőket a placcra, lásd Kúrgáni, akarom írni, KUNHAMI Ági tanttónéni,

nem elég.

S még HÍMSOVÉNEK is vagyunk, Fideszesek,erre egyszer , amikor már mindegy lesz, jól rákefélünk!

wat? 2016.07.07. 13:14:23

Én fiatal vagyok, de nem "annyira". Egyáltalán mit ért a fiatalok alatt a szerző? A gimiseket, vagy az aktív felnőttek legalját? Minden esetre aki ma 20 év körüli, az a ifjúkorának jelentős részében a gyurcsánytakarodj közhangulatban tölthette el, és nem igazán mond neki semmi, hogy 2002ben Orbán ellopta volna a kokárdát (mint vezető orbángyűlölő pirosbetűs nap, nekem sem). Így aztán eléggé fideszrehajló még így is. Vagy persze Jobbik, de azt magánvéleményem szerint a cigányokhoz való egyéni hozzáállás befolyásolja.

Az oktatásban szerintem a kockásinges őrület csak a középiskolásokat érintette, legalábbis itt az egyetemen nem sok kockás ingben demonstrálót láttam, sőt egyes vélemények kifejezetten kritikusan fogalmazták meg a véleményüket azzal kapcsolatban, hogy már megint megy a hülyeség.
Klinghammer megjegyzését pedig senki nem gondolta át érdemben, és ha fáj is, de a hazai tanári gárda minőségével
is vannak problémák, nem csak a központi konstans kerettel.
Mit tudhatnak egyébként a középiskolások arról, hogy hogyan kéne kinéznie az oktatásnak? Ott fog először találkozni vele, hogy mennyire is volt hasznos az eltöltött nagyon sok év, amikor majd egyetem alatt megkapja az első releváns állását, és hozzá tud-e szólni a dologhoz.

Taxizás meg uber fiatalon? Mármint gimisek? Hát nem tudom, de a nagyon elit budai bulizós klubbon kívül mindeni az éjszakai BKV-t használja ha úgy van. Egyébként meg ne adjuk már úgy elő, mintha a hagyományos taxizást pártolná a kormány. Az adócsalást nem pártolja.

" a középiskolások is nagy arányban tervezik a végleges kivándorlást"
-Egy lázadó kamasz sok minden mást is tervez, utopizál a saját életével kapcsolatban.

"A stadionépítés nem elég, sőt, lassan már gát, szitokszó."
- A stadionépítés SEMMIT nem mond a fiataloknak. Egyszerűen nonszensz. Őket ezzel megfogni nem lehet, nem érdekli őket, mint ahogy a többséget az eü szocrendszer és oktatás mesterhármas demagóggal sem lehet.
Illetve hát az oktatásról van egy fajta idilljük, de nem tudom, hogy mennyire tetszene nekik ha tananyagcsökkentés címszó alatt végre megkapnák az "áhított" általános 9. osztályt :). Egy kisebb zendülés, hiszen elsősorban kisebb lelkiismeret furdalást szeretnének minden reggel az általános nemtanulás miatt.
süti beállítások módosítása