HTML

Politikazabáló

Minden, ami politika. Minden politika. Szakmai és szubjektív szemmel. .................................... politikazabalo@gmail.com

Friss topikok

2013.06.18. 23:53 Politikazabáló

Szász Károlynak vége?

Címkék: levél PSZÁF Rogán Antal Szász Károly

Azok után, hogy a Fidesz-frakció megdöbbent Szász Károly Kúriának írt levelén, szinte biztos, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jelenlegi elnökének befellegzett. Bár már korábban is leírhattuk volna ezt, például amikor kiderült, hogy a Nemzeti Bank és a PSZÁF egyesül (az MNB gyakorlatilag bekebelezi az intézményt), de akkor még úgy tűnt, hogy az új MNB(-PSZÁF) egyik alelnöki posztját Szász Károly kapja. A mostani "megdöbbenés" után könnyen lehet, hogy Szász sem marad a posztján. Pedig Orbán egyik bizalmasa, a kormányváltás után nem kellett sokat töprengeni, hogy ki lesz a régi-új PSZÁF-elnök. 

Pedig semmi megdöbbentő nincs ebben a levélben (itt az eredeti). Ha valami furcsa, az leginkább az, hogy miért ír levelet a PSZÁF-elnöke a Kúriának, de miután kiderült, hogy a Kúria maga kérte a PSZÁF állásfoglalását, ebben sincs semmi meglepő. Nem az egy hét múlva esedékes - a devizahiteleseket érintő - döntést próbálta befolyásolni az elnök, csak a feltett kérdésekre válaszolt.

A Fidesz-frakció megdöbbenése pedig a leginkább a kampánynak szól. Nagy a harc a devizahiteles szavazókért. Sokan vannak, elégedetlenek, a dühös ember mindig elmegy szavazni, tehát aktív szavazók, így minden párt keresi velük a kapcsolatot. A Fidesz tett is értük, lásd például az árfolyamgátat, amit egyre többen vesznek igénybe, de még mindig nem elegen. A Jobbik a kilakoltatások megakadályozásával próbál fellépni a "csúnya bankok" ellen, az LMP inkább alszik a témában, az MSZP mindenben kiáll mellettük, de ezek leginkább csak kampányszavak. Mindenesetre várható, hogy a kampányban a nyugdíjasokhoz hasonló szerepbe kerülnek majd a devizahitelesek. Mindenki a kedvükben szeretne járni.

Szász Károly csak a jogállamiságot és a törvényességet védte a levelében. Miközben a hiányosságokra és a problémákra is felhívta a figyelmet. Nem a bankok és nem is az emberek oldalán áll, hanem leginkább a legjobb helyen, a törvényesség és a szakmaiság oldalán. Ő nem politikus, és ez jó. Kár lenne beáldozni a kampány érdekében. 

155 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politikazabalo.blog.hu/api/trackback/id/tr345368110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazi hős 2013.06.19. 13:25:34

@AXERMIX Pertársaság: "Te pénzed, meg az adófizetők pénze nem kell" A bankba kinek a pénze van? Az árfolyamgát veszteségét kinek az adójából fedezik? És kinek a hibájából kapok lényegesen drágábban hitelt, ha megint lakást vennék?
Ne csúsztass: nem a deviza alapú hitelezés eleve hibás termék, hanem egyes szerződések. A te érveiddel a lakásmaffiára hivatkozva minden ingatlan adásvételi szerződés "hibás termék" és érvénytelen.
Egyébként mit saccolsz, a megnyert perekben ha semmisnek nyilvánítják a szerződést, az ügyfelek mekkora része tudná az eredeti állapotot helyreállítani? Semekkora.

Reszelő Aladár 2013.06.19. 13:30:15

Megy a hisztikeltés. A kérdés, hogy magyar bíróság merhet-e ekkora horderejű kérdésben a bankok ellen dönteni.
Ha igen, akkor a bankok (és a nyugat) véleménye az lesz, hogy politikai döntés született. Vagyis nincs jogállam, és megszünt a demokrácia. Illetve 1€=340 Ft. Aztán lehet majd elszámolni.
Ha nem. Akkor győz a demokrácia, legalábbis amit a nagytőke annak hív.
Ha jól megfigyeljük ehhez semmi köze a kormánynak, sem az Országgyűlésnek. Azok ugye fúggetlen hatalmi ágak, bár ezt szokás elfejeteni...

wahed ithnen 2013.06.19. 13:30:51

@AXERMIX Pertársaság:

Ha a devizaalapú hitel "rázott", akkor az azért volt így, mert olyan szabványok voltak érvényben a gyártáskor, amiben kódolva volt, hogy rázni fog.

A gyártónak, a banknak a szabvány szerint kell eljárnia, mert ha nem, akkor ....." nimán, nincs sapka a fején !"

Ebben az összefüggésben a bank nem gyártott hibás terméket, az, hogy később rázni kezdett, a törvényalkotók, a makrogazdaság szabályozásáért felelős politikai vezetőknek róható fel. Kizárólag.

röf 2013.06.19. 13:33:33

@wahed ithnen: Hát.....akkor ebből az következik, hogy a KÚRIA rácsalta a lépre, ő meg rája ment.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 13:38:51

@igazi hős:
"A bankba kinek a pénze van?"
(A bankbaN, de mindegy) Le kellene már számolni azzal, hogy a betétesek pénze lett átpumpálva a devizaadósoknak. Emellett senki sem monda, hogy köszöni a pénzt és feláll. Mi azt tartjuk, hogy a kölcsönt vissza kell fizetni. Viszont olyan részt nem akarunk visszafizetni, amelyet a bank egyoldalúan és jogtalanul állapított meg. Ebből látnod kellene, hogy nem a pénzed kell, hanem korrekt elszámolás, ami alapján az eredeti hitel törleszthető.

"Az árfolyamgát veszteségét kinek az adójából fedezik? "
Az árfolyamgát nem jó, nem mi akartuk, ezt ne rajtunk kérd számon. Mellesleg tudok mutatni neked egy raklap olyan devizaadóst, akinek a törlesztője magasabb lett a gátba lépést követően. Szóval ez kinek is segítség?

Nem mellesleg, ha ezek forint hitelek voltak, akkor az állam semmilyen veszteséget nem könyvel el. (A felpuffasztot tartozás egy részét nagy pompával "átvállalják". A valóságban meg lehet, hogy az egész csak a tömeg nyugtatása miatt van. Meglátjuk.)

"És kinek a hibájából kapok lényegesen drágábban hitelt, ha megint lakást vennék?"
Olvasd el a bank ÁSZF-jét. A kamatra kihatással lehet, hogy a betéteseknek mennyit fizet a bank. Szóval a betétesek miatt (is) :)

"Ne csúsztass: nem a deviza alapú hitelezés eleve hibás termék, hanem egyes szerződések."

Igen, az összes deviza alapú hitelnek a kb. 95%-át hibásnak lehet tekinteni, úgy véljük.

"A te érveiddel a lakásmaffiára hivatkozva minden ingatlan adásvételi szerződés "hibás termék" és érvénytelen."

Ez nem értem, hogy kapcsolódik ide.

"Egyébként mit saccolsz, a megnyert perekben ha semmisnek nyilvánítják a szerződést, az ügyfelek mekkora része tudná az eredeti állapotot helyreállítani? Semekkora."

Gondolom Te vagy az, aki napi szinten devizaadósok tízezreinek az élethelyzetét látja, ebből tudod levonni ezt a hatalmas, magvas kinyilatkoztatásokat.

Vannak olyanok, akik egy összegben ki tudják fizetni, vannak olyanok, akik másik hitellel fogják ezt kiváltani, illetve vannak olyanok, ahol a végrehajtás elkerülhetetlen lesz.

Mindenkinek van terve erre az esetre, de ez élethelyzetenként változik.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 13:42:42

@wahed ithnen:

Mi lennénk a legboldogabbak, ha az összes szerződés megfelelne a Ptk. 1959-nek, a HPT 203-nak, illetőleg a 93/13/EGK-nak, meg egy csokor másik törvénynek.

Adok Neked egy random devizaadós szerződést és csak ezen 3 felsorolt törvény alapján szerintem Neked is nyilvánvaló lesz, hogy a bankok ezen kereteket csak tájékoztató jelleggel használták.

wahed ithnen 2013.06.19. 13:43:01

@AXERMIX Pertársaság:

"Ha 2.000.000 embert ért jogtalanság nem közügy, akkor mi az?"

Az, hogy valaki kárt szenved el, nem szükségszerűen azonos azzal, hogy jogtalanság érte őt.

Engem, mint "devizahitelest" kár ért a kezdeti reményeimhez és várakozásaimhoz képest, ez igaz. Jogtalanság az, ami itt nem történt, a kockázatait mindenkinek magának kell viselnie, és rosszul döntött, azért a következményeket is magának kell viselnie.

A devizahitelesek egy jókora anyagi haszon érdekében döntöttek a forinthitel helyett devizaalapú hitel mellett. Nyerhettünk volna, de "a piac ellenünk fordult".

Az érvelésed erősen emlékeztet Rákosira, miszerint a hibák mögött meg kell keresni és meg kell találni a ellenség kezét.

Kim Jong Un 2013.06.19. 13:43:08

"Szász Károly csak a jogállamiságot és a törvényességet védte a levelében."

Nektek mindig csak az a jogallamisag, amit a libas meg a bandaja csinal. Ajvekoljatok csak libsik, nektek vegetek!

wahed ithnen 2013.06.19. 13:45:28

@röf: má mé ment vón lépre ????

szakmailag teljesen korrekt az adott válasz.

Az, hogy nem idomult a kurrens politikai áramlathoz a szakmaiság, az nem hiba.

hot-spot (törölt) 2013.06.19. 13:46:42

@BKV reszelő: Lehet,hogy van amiben igazad van de,mivel valóban túl sok embert érint,így társadalmi ez a probléma.
Mert a bankok válság címén kamionszámra veszik ki az adósok zsebéből a pénzt.
Tehát társadalmi probléma,mivel érinti a gazdaságot is közvetlenül.

wahed ithnen 2013.06.19. 13:46:55

@Kim Jong Un: Kim Jong Unnak is vége rövidesen :O))

Már UNjuk is elegen.

wahed ithnen 2013.06.19. 13:50:36

@AXERMIX Pertársaság:

nyilván l'art pour l'art jogászkodás. A jogászokkal az a baj, hogy lila gőzük sincs a gazdasági összefüggésekről, és ha összeomlik minden, még akkor is képesek vagytok azt hajtogatni, hogy "dehát a törvény betűje". Holott a baj csak annyi, hogy ti magatok rosszul, vagy öncélúan értelmeztek kelekótya módon megfogalmazott jogszabályokat.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 13:50:50

@wahed ithnen:

"Az, hogy valaki kárt szenved el, nem szükségszerűen azonos azzal, hogy jogtalanság érte őt."

Ez abszolúte így van. Nem is pampog itt senki, ha drágább a benzin, stb ...

Ha viszont havi szinten, 2 soros indoklással a bank emelgeti a kamatot, amikor a törvény azt írja elő, hogy csak abban az esetben lehet kamatot emelni, ha annak oka és konkrét hatása egyértelműen meg van határozva (illetve pár egyéb peremfeltétel) akkor ott már nem csak kár, hanem jogtalanság van.

Ha a szerződésben az van, hogy LIBOR+2% és a LIBOR emelkedik 1%-ot, akkor senki sem fog pattogni, hogy miért van emelés. Mert egyértelmű és meghatározott.

Amikor viszont azt mondja, hogy a "megváltozott pénzpiaci helyzet miatt" ebben a hónapban emel 2.3%-ot, akkor Te nem tennéd fel a kérdést, hogy miért?

Mert a törvény azt mondja ki, hogy emelhet, de akkor meg kell jelölni a forrást és hogy az milyen módon és mennyivel van kihatással a szerződésre.

Jelenleg viszont a bank csap egyet a hasára, kiküld pár levelet és várja, hogy mindenki tizen-huszonezrekkel többet fizessen.

Ez itt már nem (csak) kár, hanem jogtalanság.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 13:52:37

@wahed ithnen:

Ezek a "kelekótya" jogszabályok érdekes módon működnek Ausztriában, Belgiumban és más "egzotikus" helyeken. Ja, 1993 óta vannak érvényben.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 13:55:34

@wahed ithnen: Voltaképpen el tudunk jutni odáig, hogy ha nem fizetsz be több adót (azaz nem vagy hasznos tagja a társadalomnak) akkor Téged minden probléma nélkül ki kell végezni?

Mert ezek a kelekótya jogászoknak nem kellene az élethez való jogodért küzdeniük, mert amúgy sem hajtasz hasznot ...

A törvény vagy mindenkire vonatkozik és akkor a bankokkal is be kell tartatni, vagy eljutunk oda, hogy bárki kivégezhető, ha elegendő lájkot gyűjtenek emellett ... mert hát a jog egy dolog, de az emberek akarata vagy gazdasági hatása fontosabb ...

A jog pont azért van - normális esetben -, hogy mindenkit egyformán védjen/támogasson.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 13:59:06

@wahed ithnen:

Ha a baj csak annyi, hogy rosszul értelmezzük a törvényt, akkor majd a bíróság a jog betűje szerint helyre fog rakni minket.

De ha a jog betűi szerint nekünk van igazunk, akkor miért is kellene "extra-törlesztőt" fizetnünk?

Ha mi nem használhatjuk a jog eszközét, akkor miért is kell tekintettel lennünk a hazai jogi és banki környezetre?

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2013.06.19. 14:00:27

"A Fidesz tett is értük, lásd például az árfolyamgátat, amit egyre többen vesznek igénybe, de még mindig nem elegen."
Mennyit fizetnek neked ezért te szarházi?
Vagy ha nem fizetnek akkor funkcionális analfabéta vagy.
Azt támogatod amikor a döglődő kutyát elkezdik rugdosni.
Rohadt.....

hot-spot (törölt) 2013.06.19. 14:01:14

@Reszelő Aladár: Engem nem zavar az sem,ha 1 euró 500 ft lesz.

collateral collector (törölt) 2013.06.19. 14:02:16

@AXERMIX Pertársaság: ".. Itt nem arról van szó, hogy szimplán "EKKORA változásra senki nem számított", hanem hogy az "EKKORA változás" mögött a bank áll, úgy, hogy az emelésre érvényes jogalapja nem volt. .."

Hülyeség.

hot-spot (törölt) 2013.06.19. 14:02:52

@soulclipse: Az árfolyamgátnak a célja pusztán annyi,hogy a hitet meghosszabbítsa a szerencsétlen adósban,hogy valaha ki fog mászni a szarból.
Addig is a nyomorultja fizet mint a hülye gyerek.
A végén úgy is a bank visz mindent.
Ámen.

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2013.06.19. 14:03:00

hot-spot!
Akkor Euroban kapod a zsét. Ha nem akkor nem értesz a gazdasághoz.

wahed ithnen 2013.06.19. 14:03:26

@AXERMIX Pertársaság:

20 év előrelátást elvárni manapság a közröhej kategóriájába sorolandó. Ezen időtávon nem léteznek ilyen horgonyok.

Az egyetlen, ami működtethető biztosítékként az adósok védelmében 20-30 év távlatában az a piaci verseny.

Azaz csak a bankot köti egyoldalúan a futamidő hossza, az adós bármikor kiléphet a szerződésből, és kiválthatja a tőketartozását egy másik banknál, mert az kedvezőbb kondíciókat biztosít ár/érték arányban.

Itt is a törvényalkotónak, a tesze-tosza jogászoknak volna feladata, ha értenék a piacgazdaság működését. De nem értik !

Ha arra köteleznék a bankokat, hogy 2 hónapos prior notice mellett díjmentesen törleszthessen elő az adós, és az adókkal megspékelt közjegyzői díjakat is kordában tartanák, és egyéb adminisztratív könnyítéseket írnának elő, akkor az adósok mindenkor biztosak lehetnének abban, hogy fair áron törlesztik a hitelüket.

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2013.06.19. 14:04:56

hot-spot!
Ennél rosszabb!
Ha tudod fizetni akkor egy átlagos hitel (8 M 20 év; felvétel 2005-2006) + 1 milióba kerül.

wahed ithnen 2013.06.19. 14:04:59

@hot-spot:

mé ? exportálsz ? Úgy már értem.

hot-spot (törölt) 2013.06.19. 14:05:05

@soulclipse:
Van még az a variáció,hogy nincs veszteni valóm sem devizahitelem és az árukészletemért sem euróban fizetek,ergo az euró árfolyama engem mint faék egyszerűségű csóró állampolgárt,kurvára nem érint,vagy legalább is nagyon minimálisan.

hot-spot (törölt) 2013.06.19. 14:05:56

@wahed ithnen: Mondhatnál egyetlen dolgot,amit innen a gödörből exportálni lehetne.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 14:06:21

@collateral collector:

Nincs más lehetőség, mint meghajolni a stabilan megalapozott és kikezdhetetlen érveid előtt.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 14:07:30

@wahed ithnen:

Ez most hogy jön ide? Tényleg érteni szeretném ...

wahed ithnen 2013.06.19. 14:07:31

@collateral collector:

rövid, tömör, és igaz válasz volt. Ebben minden benne volt.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 14:08:47

@hot-spot:

Amíg csak magyar almán meg hagymán élsz, addig ez így is van.

Mihelyst bármilyen importált cuccra fáj a fogad (Samsung Galaxy, iPhone, kocsi, stb) onnantól kezdve viszont nagyon nem mindegy lesz ...

wahed ithnen 2013.06.19. 14:08:59

@AXERMIX Pertársaság:

"ha a jog betűi szerint nekünk van igazunk"

sok benne a "ha".

a sok ha ismételgetve pedig úgy hangzik, hogy :

hot-spot (törölt) 2013.06.19. 14:09:11

Ha annyira segíteni akartak volna a devizahiteleseken,akkor már segítettek volna.
Eszük ágában sincs.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 14:09:38

@wahed ithnen:

"rövid, tömör, és igaz válasz volt. Ebben minden benne volt."

Hülyeség.

igazi hős 2013.06.19. 14:09:42

@AXERMIX Pertársaság: "A bankok többször kijelentették (l. axermix.blog.hu) hogy a kamat az csak a CHF (LIBOR) kamattól függ." Ez akkora hazugság, hogy bármit írhatsz utána, negatív marad a hozzászólásaid összhitelessége. A forrásköltség nem a LIBOR. Vagy te talán kapsz kapsz forinthitelt jegybanki alapkamaton? (Volt kiemelt ügyfeleknek ilyen lakáshitel, de nem annuitásos, mert úgy nem működik.)

hot-spot (törölt) 2013.06.19. 14:09:56

@AXERMIX Pertársaság: Mázlista vagyok.
Rühellem a kínai kütyüket sok pénzért.

wahed ithnen 2013.06.19. 14:11:01

@hot-spot:

"Mondhatnál egyetlen dolgot,amit innen a gödörből exportálni lehetne."

rendben : trágyadomb.

Nagy tömegben van eladó így olcsó. Komparatív előnyünk ebben van a hévizek után.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 14:11:25

@wahed ithnen:

Kontextusból kiemelve így már más a "ha" jelentése.

Ha érdemben nem tudsz hozzászólni, akkor inkább ne pazaroljuk egymás idejét.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2013.06.19. 14:14:23

Az az évi 700 milliárd amit kitalicskáznak innen devizahitelek címén, az szerencsére meg sem érezhető ugyebár, sőt hatása sincs a gazdaságra.
Bezzeg a betétesek pénze!

"Felháborító az a nyomás, ami alá a PSZÁF megpróbálja helyezni a Kúria bíráit. Nem csoda, hogy a PSZÁF csak és kizárólag a bankszektort védi, hiszen elnöke az idő alatt, amely alatt öntötték ki ezeket a hamis ügyleteket, az egyik banknak vezetője volt, azaz ő is hibás abban, hogy ilyen soha vissza nem fizethető hitel tömegével piacra került. A leggyalázatosabb pénzügyi felügyeletünk nekünk van a világon.
Nem bankpánik várható, hanem csak a bankvezetők pánikja azért, mert nem lesz olyan nagy bónuszuk, mint ami lenni szokott és azért pánikolnak, mert az anyabankoknak és a tulajdonosaiknak megígérték, hogy iszonyú extraprofitot fognak tudni nekik ezzel a hitelfajtával biztosítani. Most pedig ha ez nem sikerül, ha nem tudják megmutatni, hogy egy egész országot, kormányt, bírósági rendszert nyomás alatt tudnak tartani, elveszítik állásukat. Semmiféle államcsőd, bankpánik, betétesek pénze nincs veszélyben, hiszen, mint tudjuk, ezeket a hiteleket nem a betétekből finanszírozták, azokat jó magas napi kamaton kamatoztatták a jegybankban jegybanki alapkamaton, hanem a külföldi anyabankoktól fillérekért kapott hitelekből, illetve devizacsere ügyletekből. Ha pénzhiány lesz, majd visszaviszik a bankokba, amit onnan a tulajdonosok és vezetők kiloptak. Nem lehet a betétesek pénzével takarózni! Akkor kellett volna erre gondolni, amikor hitelképtelen emberek tömegének adták ki a hiteleket, amikor minden árucikk mellé állítottak egy banki ügynököt.
Ha a magyar legfőbb bírói szerv bedől ennek a szemérmetlen hazugság tömegnek, amit a PSZÁF elnöke előadott, semmi értelme tovább semmiféle jogrendszernek, bíráskodásnak, szabályok betartásának. Akkor holnaptól semmiféle szabályt nem kell betartani, jöhet a káosz.

Ez a szemérmetlen pénzügyi bűnbanda tartja 20 éve fogva hazánkat, ezek zsaroltak eddig minden kormányt a kezdetektől kezdve. Merne valaki nyugaton egy bíróságot ilyen nyomás alá helyezni, zsarolni! Aznap már bilincsben vinnék el. Remélem, egyszer itt is így lesz. Tanulhatunk a csehektől, kanadaiaktól, csak hogy az elmúlt pár nap történéseit idézzem ide.

Dr. Damm Andrea "

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 14:14:54

@igazi hős:

Elnézést, hogy nem bontom ki a történet minden szálát.

igazi hős 2013.06.19. 14:16:09

@AXERMIX Pertársaság: "az emelésre érvényes jogalapja nem volt" Minden olyan pert meg fogtok nyerni, ahol ezt igazolni tudjátok és ez így helyes. Nem lesz sok győzelmetek belőle.
A legtöbb devizahitelesnek nem az a gondja, hogy a forintban keletkező költségelemekre is rányomták az árfolyamváltozást, hanem hogy a kezdetben jól hangzó feltételek miatt nem akkora hitelt vett fel, mint amit forintban is megengedhetett volna magának, hanem 1,5-2-szer akkorát. Most meg sokallja a törlesztést, ráadásul az álomház kevesebbet ér és a fizetés is csökkent, míg a megélhetés egyre drágább.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2013.06.19. 14:17:00

Ébredeznek a Horvátok is! Az is egy mocskos antiszemita ország ugyebár! És micsoda meglepetés, érdemes megnézni az anyabankok listáját :D

www.origo.hu/gazdasag/20130619-ket-het-mulva-szuletik-itelet-a-horvat-devizahiteles-perben.html

igazi hős 2013.06.19. 14:17:28

@AXERMIX Pertársaság: Magyarul ordas nagyot hazudsz és ezt fogadjuk el neked.

wahed ithnen 2013.06.19. 14:18:21

@AXERMIX Pertársaság:

melyik része nem volt érthető ?

Szerintem vedd le a csőlátó jogász szemüveget, és józan paraszti észjárással olvasd újra.

A lényeg, hogy tartalmilag, összefüggéseket is értelmezve nincs szó törvénytelenségről a devizahitelezés során elszenvedett veszteségek hátterében. Az olcsó öncélú jogászkodásnak nincs helye, gazdasági összefüggéseket is látni, érteni kell, a jogot csak a gazdaságba ágyazva érdemes gyakorolni.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 14:19:11

@igazi hős:

Az, hogy mennyi pert nyerünk meg, majd az idő, de leginkább a bíróság eldönti. Nem tudom miért kell neked ehhez úgy odaállni,hogy "úgysem nyerhettek".

Az, hogy a devizahiteleseknek mi a gondja, meg hagy tudjuk mi egy picit jobban, ok?

Igen, lesznek, akik túlvállalták magukat és ezért jogos lesz a végrehajtás.

igazi hős 2013.06.19. 14:21:49

@nemzetikonyves: 1. Nem tesz ajánlásokat. Nem hazugságokat kéme olvasni, hanem az eredetit.
2. A költségekről mindent megtalálsz részletesen a linkelt eredetiben. Ha megértetted, írd meg újra ezt a kommentet, más tartalommal.

wahed ithnen 2013.06.19. 14:24:45

@nemzetikonyves:

Ennek a Damm Andinak előbb el kellene olvasni a PSZÁF válaszlevelét, és le kellene vizsgáznia belőle ahhoz, hogy jogászként folytathassa a pályafutását, vagy ha nem , akkor némasági fogadalmat kell tennie. Mert ennyi ostobaságot következmények nélkül hagyni tán mégsem lehet.

igazi hős 2013.06.19. 14:25:36

@AXERMIX Pertársaság: "Igen, az összes deviza alapú hitelnek a kb. 95%-át hibásnak lehet tekinteni, úgy véljük." Ez megint hazugság. Te is tudod, én is tudom. Minek írsz _nekem_ ilyeneket? Még csak nem is vicces.

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 14:26:04

@wahed ithnen:

A prior notice-s hozzászólásnál értettem mindent, csak nem értem, hogy kapcsolódik ez ide. Mert ennek így kell(ene) működnie. Kis hazánkon kívül nem nagyon találtam olyan bankot, ahol lenne előtörlesztési díj (de lehet, hogy ne m volt elég mély a merítésem)

A mi szempontunkból hogyan "lehet érteni/használni" a jogot, gazdaságba ágyazva? Ha az egyenrangú partnerem a maga oldaláról mindenfajta kifogásra alapozva újabb pénzeket követel tőlem, akkor az az én "gazdaságomba ágyazva" milyen jogok gyakorlását követeli meg tőlem?

Értem mit akarsz mondani, de az alapállapot az, hogy véleményünk szerint a kamatemelések nagy részének nem volt jogos az alapja. Amíg ez nincs megoldva, addig csak álom a "hogyan kellene ..."

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 14:28:58

@igazi hős:

Egyáltalán nem vicces. Tényleg 95% körül van.
Az, meg hogy mit gondolok, maradjon már meg sajátomnak, ok?

wahed ithnen 2013.06.19. 14:30:26

@igazi hős:

bizony így van !!

Amit az akkori forinthitel és devizahitel költségek között "megnyert", nem biztonsági tartalékba tette, nem kezelte a kockázatát, hanem még szebb, még nagyobb házra költött azon nyomban. Eközben az akkori havi jövedelemtermelő képessége felső határáig ment el, "csontra vette fel a hitelt".

Ha ez nem felelőtlenség, akkor micsoda az ?

igazi hős 2013.06.19. 14:30:52

@AXERMIX Pertársaság: "Jelenleg viszont a bank csap egyet a hasára, kiküld pár levelet és várja, hogy mindenki tizen-huszonezrekkel többet fizessen." Van egy pénzügyi ellenőrző szervezet, aminek épp a vezetője által írt levélről értekezünk. Ez a szervezet minden hitelintézettől részletesen megkapja a fedezeti ügyleleteit összesítve, költségekkel együtt. Nagyjából 10 perc munkával lehet bizonyítani, ha egy bank hazudik. Persze akár össze is játszhatnak a bankok és a PSZÁF, de akkor miért nem tételezzük fel, hogy a svájci jegybankkal is összejátszanak és szándékosan, a magyar adósok tönkretétele miatt ilyen magas az árfolyam?

AXERMIX Pertársaság · http://axermix.hu 2013.06.19. 14:32:26

@igazi hős:

Akkor Dr. Pszáf Károly miért nem áldozta fel 10 perc idejét, hogy utánanézzen ezeknek?

igazi hős 2013.06.19. 14:34:09

@hot-spot: Ez minden kormány működése: ami most szar, azt fogd az elődre, ami szart termelsz, azt told előre a következőre.

igazi hős 2013.06.19. 14:37:16

@wahed ithnen: Ebben az országban? Itt mindent meg lehet csinálni következmények nélkül. Jó példa erre AXERMIX is.

igazi hős 2013.06.19. 14:40:20

@AXERMIX Pertársaság: Minek kellett volna utánanéznie? Kérlek mondj egyetlen esetet, ahol adatokkal alátudjátok támasztani, hogy a hitelkamatokat indokolatlanul emelték. Vigyázz, ehhez nem jogi, közgazdasági ismeretek kellenének, nem elég benyögni egy varázslatos LIBOR szót.

wahed ithnen 2013.06.19. 14:40:25

@AXERMIX Pertársaság:

azt a formális, könyvtárszagú jogi biztosítékot tökéletesen kiváltja egy 20 éves lejáratú kötelezettségvállalás esetében az adós számára a nagy számú piaci versenyző kínálata, és az átjárhatóság a bankok között.

Értelmét veszti az "egyoldalú kamat,- és költség emelés" vádja. Okafogyottá válik minden formáljogi, papírszagú érv a bankok visszaélését illetően.

Ha valaki lusta arra, hogy körülnézzen a 20 év alatt és felülvizsgálja meglévő kondícióit és ha megéri váltson bankot, az nem a bankok hibája, hanem az ügyfélé.

Nektek, jogászoknak az lenne a feladatotok, hogy nyomást gyakoroljatok a törvényhozó hatalomra, törvénymódosításokat fogalmazzatok meg, amely a piaci verseny elmélyítését szolgálja, és a törvények által ma irdatlan költséget generáló bankváltási szabályokat áramvonalasítja.

BKV reszelő 2013.06.19. 14:51:20

@AXERMIX Pertársaság: Kár a Szász Karcsit rugdalni, ő már egyszer egy Kulcsár üggyel végzett. Nem ő a sátán, az máshol ül.

nu pagagyí 2013.06.19. 14:51:20

@igazi hős: A devizahitelnek azért volt annyi a kamata, mert a hitelfelvevő is vállalt kockázatot. Aztán most ott tartunk, hogy mindenki fizessen, mert ők póruljártak. És most várják a csodát, hogy bíróság mondja ki, nekik csak az előnyök járnak, a hátrány mindenkié.

wahed ithnen 2013.06.19. 14:51:38

@AXERMIX Pertársaság:

Annak a PSZÁF levélnek nincs egyetlen mondata sem, amibe jogosan beleköthetne bárki. Közgazdasági szakmai értelemben bizonyosan nem, jogászként persze bármibe. Belekotyogni én is tudok a száloptikai technológiákba is. Ha nincs következménye, mé ne ?

Há nem?
De!
Ugye ?
Nahát !

BKV reszelő 2013.06.19. 15:00:21

@nu pagagyí: Populárisan fogalmazva ez zajlik.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.06.19. 15:12:07

Az a baj a Fidesszel is, hogy náluk is sok a magát szagembernek hazudó kókler. Ilyen ez a Pszáf Károly is.
Mi lehet fontosabb az emberi életeknél, kedves indexesek?
Mert itt erről van szó.
Amikor a nagy hó volt az autópályán, akkor tele szájjal üvöltöttetek, hogy mozgósítsák még a légierőt is, de azt a sok hóban rekedt, felelőtlen embert mentsék meg.
Az ausztriai síelésre igyekvők fájnak nektek, kedves indexesek, de akik csak egy fedelet akartak a fejük fölé, azokat leszarjátok?
Az az érdekes az egészben, hogy amikor a cigányoknak ingyen kell adni házat, akkor sápítoztok ti is a Gyúrcsányival együtt, de amikor a magyar középosztály csak annyit kíván, hogy mondjuk 20 év becsületes munka árán legyen egy lakása neki és a családjának, az már nektek büdös, kedves indexesek.
Ennyit értek ti, ennyit ér az a kvázi-liberálbolsevista gondolkodásmódotok.

BKV reszelő 2013.06.19. 15:19:54

@Kara kán: Írd inkább az ostoba blogodat.

igazi hős 2013.06.19. 15:20:21

@nu pagagyí: "hitelfelvevő is vállalt kockázatot" Az a normális, ha _csak_ a hitelfelvevő vállal kockázatot. A banknak az a dolga, hogy pontosan beárazza a saját kockázatait és ezzel meg is szünteti őket. (Az sem jó ha aluláraz, mert akkor vesztesége lesz és az sem, ha túláraz, mert akkor nem tőle vesznek fel hitelt.)
A magánembernek is felelősen be kell "áraznia" a saját kockázatait: "2 gyerekes családapa vagyok, ezért az életbiztosításom összege nagyobb, mint a hiteltartozásom" vagy "hiteles autóm van, tehát van rá cascom" és hasonlók. Nem pont így gondolkodik a többség.

BKV reszelő 2013.06.19. 15:25:33

@igazi hős: Ezt 9500000 magyar nem érti, hiába olvassa el hetvenszer, a többi érti és nem "dőlt be".

igazi hős 2013.06.19. 15:27:53

@Kara kán: 1. Aki a hóban rekedt, az 99%-ban a kormány töketlenkedése miatt tette.
2. Aki 20 év munkával nem tud egy lakást összehozni, az nem középosztály, csak szeretne az lenni. (Ha évi 2-3 millát félre tudsz tenni, akkor nagyjából ott vagy, de akkor nem 20 év kell egy lakáshoz, hanem 5 az elsőhöz, amiben elférsz az asszonnyal és 5 a másodikhoz, amibe már beférnek a gyerekek is.)

csavari 2013.06.19. 15:30:21

Azért ez megdöbbentő ha igaz, hogy a kúria kért véleményt a pszaf-tól! Miért nem a kifosztott, kirabolt emberektől kér véleményt? miért a bűnözők véleményére kíváncsi a kúria? Ezek alapján az ítélet borítékolva van, a kisembereket teljesen kivetkőztetik még egy szál gatya sem maradhat nekik! Ez aztán jogszolgáltatás, az igazságról már ne is beszéljünk! Remélem hogy győz a Jobbik és ezeket a tetveket lámpavasra veri a nép!

Veder1 2013.06.19. 15:38:21

@igazi hős "Minek kellett volna utánanéznie? Kérlek mondj egyetlen esetet, ahol adatokkal alátudjátok támasztani, hogy a hitelkamatokat indokolatlanul emelték."

Azért még mindig annak kell(ene) bizonyítania aki állít valamit. A bank nem bizonyított semmit csak a hasára csapott.

Másrészt meg ha szarabb a gazdasági környezet, az az adósnak is fáj, ő mégsem csőkkenthet erre hivatkozva egyoldalúan kamatot.

Szevasztok 2013.06.19. 15:43:41

@Anyátok picsája!: "Csak egy magyar párt van."

Ne segíts kitalálom! A Munkáspárt?
Na mit nyertem?

Szasza76 2013.06.19. 15:59:04

@nemzetikonyves: @Axermix:
1. Az Axa Bank fióktelep, nem tartozik a PSZÁF felügyelete alá. Tessék a belga felügyeletnél panaszkodni.
2. Azok a csaló bankok legnagyobb többsége hatalmas eredményt ért el a devizahitelen, általában sok tíz, sok száz milliárd veszteség lett az egyenleg. Már csak azért is, mert a bankok is refinanszírozták a hitelt, tehát az árfolyamváltozásból nem lett túl magas nyereségük-> az a refinanszírozóé lenne, ha érdekelné a forint, így ő is csak pénzénél van.
3. A bankok szabályozói környezete nem éppen ideális, sok a nyúlsapkás és a teljesen értelmes jogszabály, legfőképpen fogyasztóvédelmi szempontból. Ilyen például, hogy a bankokat magánszemélyeket kötelező tájékoztatni arról, hogyha hitelintézetként, vagy biztosító társaságként, vagy költségvetési szervként ébrednének reggel, akkor már a betétbiztosítás hatálya nem terjed ki rájuk, vagy a pénzforgalomról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 49. §, stb.
4. Szász Károly nem tegnap lett banki szakember, azok között a legjobbak egyike, ha nem a legjobb, a biztosítási, tőkepiaci és pénztári területhez is ért; az pedig sajnálatos módon egyszerűen nem igaz, hogy banki vezetőként devizahitelt osztogatott volna a népnek.

Szasza76 2013.06.19. 16:06:17

@Kara kán: Tegyük fel, hogy megtiltjuk a kilakoltatásokat, hogy megmentsük az emberi életeket. Amennyiben ez bekövetkezik, kinek kell majd visszafizetni a hiteleket? Senkinek, hiszen ha nem fizeti vissza, sem történik semmi. Innentől kezdve az értelmes bankok nem adnak ki hitelt és meg is szűnik legfőbb funkciójuk, megszűnik a pénzrendszer és létrejön az igazi kommunizmus, vagy pedig - ami sajnos valószínűbb - bankpánik és államcsőd következik be. Magam ellen beszélek, de a 16%-os személyi jövedelemadó nem tartható és nem is volt az soha. A fixen befolyó jövedelmekből lehet csak levenni, a szolgáltatók sarcolása csak ahhoz vezet, hogy azt vagy továbbhárítják, vagy a beruházásaikat teljesen megszüntetik. Szeretném hinni, hogy még 2 év múlva is lesz áram a konnektorban és a csapból is fog víz folyni, de ehhez további beruházások szükségesek, amit egy agyonsarcolt szolgáltató nem fog bevállalni.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2013.06.19. 16:07:44

Bírói szakmai konferencia 1 nappal A Kúria döntése előtt, Júni 25 előtt :D Ekkora véletleneket, hihetetlen!
--------------------------------------

Tárgy: Bírói Szakmai Konferencia – 2013. június 24.

Tisztelt Tanácselnök Asszony!

A Dr. Szász Károly 2013. május 31. napján kelt leveléből értesültünk arról, hogy a Kúria, a deviza alapú hitelezéssel kapcsolatos perek elbírálásában részt vevő bírák számára szakmai konferenciát szervezett 2013. június 24. napjára. A Kúria kezdeményezését alapvetően támogatjuk. Egyetértünk Önnel abban, hogy pénzügyi fogyasztóvédelmi keresetek eldöntése, speciális szaktudást, közgazdasági, banküzemi ismereteket igényelnek.

Rossz érzést kelt ugyanakkor bennünk a konferenciára meghívott előadók köre; a konferencia megrendezésének nem kellő nyilvánossága; valamint a konferencia megrendezésének dátuma.

Úgy gondoljuk, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének képviselői morálisan is és szakmailag is alkalmatlanok arra, hogy bármilyen formában támpontokat nyújtsanak a bírói kar számára. A PSZÁF munkatársait ugyanis súlyos felelősség terheli azért, hogy jelenleg több százezer család a teljes anyagi ellehetetlenülés közelébe került. A PSZÁF munkatársainak személyes érdeke fűződik ahhoz, hogy az igazságszolgáltatást félrevezessék, és így a felelősségüket eltusolják.

A konferencia dátuma és nem kellő nyilvánossága pedig azt a benyomást keltik, mintha a Kúria el akarná titkolni a konferencián elhangzó érveket, és ezzel meg akarná fosztani a június 25-dikei tárgyaláson résztvevő feleket attól, hogy azokra az érvekre érdemben reagálhassanak. Meggyőződésünk, hogy egy jogállamban nincs szükség jogi érvek eltitkolására. Egy jogállam motorja az, ha a jogászok kölcsönösen megismerik egymás gondolatait és együtt keresik a lehető legjobb megoldást a felmerült jogi kérdésekre.

A 2013. június 25. napján megtartandó tárgyalást a nyilvánosság érdeklődéssel fogja követni. A Kúria döntése hosszú évekre meg fogja határozni a társadalom viszonyát az igazságszolgáltatáshoz.

Annak érdekében, hogy a Kúria ítélete a jogbékét megteremtse, rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az összes érv, amelyik a döntésnél szerepet fog játszani része legyen a nyilvános tárgyalásnak, azokra a felek reagálhassanak és így azokról mindenki saját véleményt alkothasson.

Ha a Kúria ítéletének indoklása nem győzi meg a nyilvánosságot, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek Magyarország számára.

A magyar pénzügyi jog és a magyar fogyasztóvédelmi jog egyaránt az Európai Unió jogrendszeréből ered. A magyar bírói kar számára hasznos lehetne például megismerni az Európai Unió más tagországainak ítélkezési gyakorlatát. Deviza alapú hiteltermékek vannak például Németországban is, ezért Németországban is ismertek azok a jogi kérdések, amelyek jelenleg a magyar bírói kart foglalkoztatják. Javasoljuk ezért, hogy a Kúria vegye fel az alábbi német jogászokkal a kapcsolatot:

XXXXX XXXXX, a Német Szövetségi Köztársaság legfelsőbb bíróságán a pénzügyi joggal foglalkozó tanács elnöke (Vorsitzender Richter am Bundesgerichtshof);
XXXXX XXXXX, a Német Szövetségi Köztársaság Pénzügyi Felügyeletének igazgatója (Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht, Exekutivdirektor Bankenaufsicht);
XXXXX XXXXX, a Német Szövetségi Köztársaság kormányának fogyasztóvédelmi tanácsadója.
Nevezett urak ismerik a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület tevékenységét; tudják, hogy a 2013. június 25. napjára kitűzött tárgyalás központi kérdése a „költség” kifejezés értelmezése valamint az árfolyamrés szerepe, ezért minden különösebb nehézség nélkül tudnának szakmai segítséget nyújtani.

Végezetül szeretnénk felajánlani, hogy mi is küldünk egy szakértőt a 2013. június 24. napján megtartandó konferenciára. Egyesületünk jogászai rendelkeznek azzal a speciális szaktudással, és közgazdasági, banküzemi ismeretekkel, amelyek a pénzügyi jogviszonyok megítéléséhez szükségesek. Szívesen felajánljuk tudásunkat annak érdekében, hogy Magyarország egy igazságosabb országgá váljon.

Üdvözlettel:
PITEE

pitee.wordpress.com/2013/06/19/nyilt-level-dr-vezekenyi-ursula-reszere/

gentry 2013.06.19. 16:15:05

Elképesztő, hogy végre valami értelmes dolog jön a Fidesz frakció felől, és egy-két blogon mindjárt elkezdik a bankokat védeni.
Ennek az úgynevezett válságnak (ami igazából csak az emberek rabszolgasorba taszításának egy kísérlete) egyetlen igazi megoldása van, az ADÓSSÁGELENGEDÉS!

igazi hős 2013.06.19. 16:24:51

@Vödör: Ez tömény ostobaság. Ha egy termék neked nem tetszik, akkor sem neked fogják bizonyítani, hogy a rá vonatkozó szabályoknak megfelelő, hanem az adott boltra, termékre vonatkozó felügyeleti hatóságnak.
Saját példa: vettem olyan (elég drága) gumit az autóra, kézzel érezhetően ütött. A kereskedő mondta, hogy akkor cseréli, ha a gyártó szakértője megengedi. A szakértő megmérte, hogy üt x millimétert, a magyar szabvány ennél többet enged meg, tehát a gumi "jó". Csak nekem szar.
Ugyanez igaz a bankokra és a PSZÁF-ra. Ha a PSZÁF és a parlament egy-egy majomhorda, ami nem tud korrekt szabályokat hozni és azt betartatni, akkor "így jártunk" a bankjainkkal. Ha viszont jó a szabályozás és a felügyelet, akkor a bankok nem nagyon tudnak a hasunkra csapni. (Az igazság valahol a kettő között van _szerintem_: tényleg két majomhorda van, de a szabályozás nagy részét a kerítésen túliaktól lestük el, ezért nem vészesen rossz.)

igazi hős 2013.06.19. 16:30:20

@nemzetikonyves: Micsoda lázítás! Nem leszünk gyarmat! Nekünk idegenszívűek ne mondják meg, hogy hogyan ítélkezzünk. Ne küldjenek tankokat, ja nem, szakértőket, nem vált be!
Ahogy a jobboldal egyik leghitelesebb embere mondta: "A szakértelem ócska bolsi trükk."

igazi hős 2013.06.19. 16:31:57

@gentry: Kíváncsi lennék, hogy ha lenne pénzed, akkor is ezt mondanád-e.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.06.19. 16:37:48

@Szasza76:
Ökölszabály:
Mindig használd a józan magyar paraszti eszed, és a szíved is!

Most őszintén: ha egy országban 20 éves havi törlesztéssel - amely nem haladhatja meg a havi jövedelmed 25%-át, szerintem - nem lehet saját lakásod, azt az országot megette a fészkes fekete fene! Ott nincs jövő! Ott vagy öngyilkos lesz az ember, vagy lassan beledöglik, vagy elmenekül külföldre.
Régebben esetleg forradalmat csináltak.

collateral collector (törölt) 2013.06.19. 16:56:31

@gentry: "Ennek az úgynevezett válságnak (ami igazából csak az emberek rabszolgasorba taszításának egy kísérlete) egyetlen igazi megoldása van, az ADÓSSÁGELENGEDÉS!"

Ez egyáltalán nem hülyeség, sőt. Valamilyen formában, valamilyen mértékben ez is fog történni. De ez messze nem jelenti azt, hogy a devizahitelek semmisek lennének. Azt pedig főleg nem jelenti, hogy a fidesznek bármiben is igaza lenne. Ők csak rontanak a devizahitelesek helyzetén azzal a jogi, gazdasági bizonytalansággal, amit generálnak. A Fidesz egy rákos daganat, de valami kurva nagy. Megeszi a gazdatestet.

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.06.19. 17:01:29

@Kara kán: igen, mára tényleg mindenki menekül aki nem boldugul... németbe nyelvtudás nélkül is el lehet helyezkedni, és abból az 1000 euróból meg is lehet élni :)

BKV reszelő 2013.06.19. 17:08:23

@siskalaszlo: Akkor miért nem ment ki kerek kán?

BKV reszelő 2013.06.19. 17:15:58

@siskalaszlo: Jobb is a múltba révedni trianont kiáltva a kocsmában és közben balsors akit régen tép. :)

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.06.19. 17:19:10

@BKV reszelő: Sajnos nálunk ez is hatalmas probléma. Az a tapasztalatom, hogy itthon ha van egy ötlet pl egy vállalkozásra, akkor egyből tudja mindenki, hogy-hogy nem lehet megcsinálni.

BKV reszelő 2013.06.19. 17:20:55

@siskalaszlo: Ez így van, de nem ez a baj oka, hanem a kampós orrú láthatatlan ember. Az csinál minden rosszat, mert én nem! :D

röf 2013.06.19. 18:26:32

@wahed ithnen: mikor szokott a Kúria tanácsot kérni, hogy kire milyen hatással lenne a valamilyen ítélete? Azt hittem, az érvényes jogon alapul az ítéletük...

BKV reszelő 2013.06.19. 18:46:00

@Kara kán: Nem bosszantasz, szórakoztatsz. Igaz, egyszerű a műsor, mint a faék, de mégis szórakoztató.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.06.19. 19:09:56

@BKV reszelő:
Akkor jó. Legalább ennyi haszon van belőlem, de ti még szórakoztatni sem vagytok képesek. Tőletek csak elszomorodik az ember, és elmegy az életkedve is.

hot-spot (törölt) 2013.06.19. 19:43:33

@Kara kán: Mit vársz egy vidéki villanyszerelőtő, úgy még is?

igazi hős 2013.06.19. 22:53:32

@Kara kán: Már egy ember 5 évi fizetése a magyar átlaggal számolva is megvan 10 milla. Ebből már lehet lakást venni. (Pesten panelt, vidéken valami jobbat. Budán semmit.) Ráadásul az ember általában nem egyedül spórol egy lakásra, akkor egyből kevesebb idő kell.

igazi hős 2013.06.19. 23:05:48

@röf: Gondolom azon is ugyanígy meglepődsz, amikor egy bíró egy orvos vagy egy mérnök véleményét kéri ki. A Kúria elnöke (nem alaptalanul) azt gondolja, hogy a bírók nem értik megfelelően azokat az ügyeket, amiben ítéletet kell mondaniuk, ezért egy hivatalból hozzáértőtől kért egy tucatnyi kérdésben választ. (Már némelyik kérdés magában jelzi, hogy mennyire felkészületlen a bírói oldal.) Szász Károly a feltett kérdésekre 30 oldalon válaszolt és ezt kiegészítette 3 oldallal, amiben megmutatta, hogy mekkora súlya van egy hibás döntésnek. Ebből a 3 oldalból ragadtak ki egy részt, amin lehet hisztizni, hisz addig sincs szó tényleg fontos dolgokról.

Circus 2013.06.22. 00:32:07

@igazi hős: bőven hosszabb volt a takaró, amikor nyújtózkodtam, hidd el. Nyilván mindenkit érint, de forinthitel esetén talán nem rángatják ide-oda az árfolyamot, és legalább azon nem buksz.

@BKV reszelő: hol írtam, hogy más fizesse meg? Pont azt írtam, hogy fizetem most is ÉS még adózom, amiből kisegíthetnek másokat. Szövegértés szokott menni?

Ami viszont történt, az nem a 'normális' kockázat határain belül mozgott.

Azt írtad, hogy nemár más fizessen azért, hogy én mit hittem. Egyetértek. Nade, az, hogy a bankok azt hitték, végtelenségig lehet pumpálni a lufit, mert nem lesz előle baj (nem látták a válságot!?), azért meg miért én fizessek?

Tudod, az a bajom, hogy ha a baromi nagy veszélyt (túlfeszült lufi közelít a tűhöz) nagyon is jól tudták a pénzintézetek és MÉGIS tovább ajánlották ezt a konstrukciót, átverve mindenkit és/vagy úgy biztosították magukat, hogy ők akkor is jól járjanak, ha beüt a krach. Ha jól körülnézel, akkor ez a valószínűbb, minthogy ők sem tudták...

Állítsuk ezt párhuzamba mondjuk a félig romlott tejet tudatosan dobozoló, korlátozott szavatosságot nem feltüntető tejipari céggel. Az simán megtévesztés, csalás, nem?
Tovább görgetve az analógiát, ha a tejgyár tudta, hogy hamarabb megromlik a tej, és RÁÍRTA (mondjuk nem hangyatöcsnyi betűkkel fejjel lefelé a matrica belső oldalán) a korlátozott szavatosságot, de én így is megvettem, akkor az már az én kockázatom IS lehet, hogy reggelire kakaó helyett ebédre aludtejet kapok.

A devizatej dobozára viszont csak a normál szavatosság volt ráírva, miközben a boltos (hitelkibocsátó) tudta, hogy a rekeszt kinn felejtették a napon. (vagy szar volt a csomagolt tej, hogy a folytatólagosság maradjon)

Nem azt akarom, hogy más törlessze az én hitelemet, hanem úgy gondolom, hogy az extraveszteségen egyenlő arányban osztozzunk, én, a bank, és a kormány (aki szemet hunyt/támogatta a boltost a romlott tej kihelyezésében, mert ugye jó oka volt rá). Kockázatközösség, vis major esetén (és még jóindulatú voltam, hogy vis majort mondtam a fentiek után).

Normál esetben ezért van a forinthitel, nyilván - de leírtam az ellenérzéseimet.

igazi hős 2013.06.22. 21:59:32

@Circus: Nem ismerem a helyzetedet. Amennyiben a "nem normális kockázat" alatt azt érted, hogy a CHF törlesztés eléri/kis mértékben meghaladja az azonos paraméterű forinthitelét, akkor azt nem tudom elfogadni. Az hogy egyszerre nő meg a törlesztés 25%-kal és csökken az ember fizetése hasonló mértékben (+némi munka nélküli időszak), az valóban nem volt előre látható.

Amit a kockázatmegosztásról írsz, azt kicsit kiegészíteném. A bank sokat bukik a mostani válságon. Amikor bementél a bankba, akkor elég sok adat alapján besoroltak egy csoportba, amiről a banknak van egy statisztikája: ezeknek a hiteleknek x %-a dől be, ez évi y veszteséget jelent. Ezt a veszteséget (az arányosan kis részét) beletervezik a te hiteledbe. Viszont a válság miatt a rossz hitelek aránya x-ről 2-3 x-re emelkedett, ez 2-3 y veszteséget jelent. Sőt ami rosszabb, mivel bank is "rosszabb állapotba" kerül a sok rossz hitel miatt, ezért ő is rossz adóssá válik, ezért nehezebben/drágábban jut hitelhez. (Ha nincs szerencsénk, akkor ennek a következményeit hamarosan nagyon látványosan fogják Kínában bemutatni.) Tehát a bankod is rosszul jár a válsággal. Ilyen szempontból a végtörlesztés tett igazán rosszat, hiszen jellemzően a jobb adósok szálltak ki, ezzel is rontva a fizető adósok arányát.

Circus 2013.06.28. 11:20:46

@igazi hős: értem, amit a bankokról írsz, csak tudod fura az, hogy szinte minden bank a működése során a devizahitelen realizálódott veszteség ellenére is továbbra is és sőt, órási nyereségeket ér el (most ne számítsuk ide a hülye mellényúlásokat és a nyilvánvaló sikkasztásokat).

Ugyanez a duma volt nyugdíjbiztosítókkal, pl AXA: kihozzuk nullára a visszafizetendő összeget (a befizetett százezrek ellenére) merthogy jajde sokat bukunk, a francia anyacég meg ugyanerre az évre rekordnyereséget realizál. Anyád - és még finom voltam.

Nekem max 1-2 bevételem lehet, a bank/pénzintézetek meg alapból megkerülhetetlennek tűnnek (pl fizetésemet utalják, de alapból még én fizetek azért, hogy a pénzemet berakom hozzájuk, aztán meg kiveszem, meg azért, hogy ŐK forgathassák - de ez másik történet).

Valahogy NEM érzem a kockázatközösséget.

Circus 2013.06.28. 11:21:33

@igazi hős: mégegy - Kína.
Az lesz szép, ha beleránt mindenkit egy válságba, annak csúnya vége lesz.

igazi hős 2013.06.28. 12:41:59

@Circus: "devizahitelen realizálódott veszteség" Nem, a válság miatt minden hitele romlott a banknak, a forinthitelesek között is nőtt a rossz hitelek aránya. Melyik banknak volt "óriási" nyeresége az elmúlt 3 évben? Eleve mit értesz "óriási" alatt: a saját tőkéhez viszonyítva, a teljes forrásállományhoz viszonyítva, vagy csak egy jó nagy számot?

Circus 2013.06.28. 16:02:50

@igazi hős:
konkrétan a rekordnyereséget az AXA franciaországi anyja jelentette kb 1 héttel azelőtt/után, amikor sokan (többek közt egy igen kedves ismerősöm is) kézhez kapták a 0-ás igazolást az AXA magánynyugdíjpénztártól - mármint, hogy ennyi maradt a befektetések után a pénzéből.

Tudom, ez nem bank, és ne csúsztassak, de akitől a kocsihitelem van (még egy évig, ha minden jól megy), az a társaság is csak idén költözött el egy jónevű budapesti bevásárlóközpontból...
süti beállítások módosítása