HTML

Politikazabáló

Minden, ami politika. Minden politika. Szakmai és szubjektív szemmel. .................................... politikazabalo@gmail.com

Friss topikok

2022.02.19. 19:26 Politikazabáló

A NER ereje a médiában - fókuszban a kampány

Címkék: média kampány politika KESMA választás2022

Az elmúlt 12 év kormányzásának egyik legfontosabb eleme az volt, hogy a médiát megpróbálják megszereni, uralni. Ebben a harcban igazából minden eszköz belefért.

Közmédia

A közmédia uralása volt talán a legkönnyebb. Több hullámban, de minden olyan műsort megszüntettek, ahol megjelenhetett a vita. Minden korábbi neves mősorvezetőt, szerkesztőt elküldtek, elkötelezett, hőséges arcokkal tölötték fel a stábot.

Hol vannak azok a régi idők, amikor egy jobboldali és egy baloldali vitatkozott egymással, vagy két különböző szakértőt meghívtak egy műsorba, hogy mindkét felet meg lehessen hallgatni? Sehol. Még a megboldogult és elfogult Napkelte is sokkal több ellenzékit meghívott, mint a mostani közmédia. Ma már mindent ifjabb Lomnici és Deák Dániel szakért (meg ugyanaz a három másik "szakértő"), és minden jó, amit a kormány csinál, minden rossz, amit az ellenzék. Ez nem csak unalmas, hanem szakmailag is vállalhatatlan a közmédiától. 

Ellenzéki szereplő ma már a választás miatt kötelező néhány percen kívül nem kap szerepet. Illetve csak akkor, ha a Fidesz érdekeit kell kiszolgálni, lásd korábban a Mi Hazánkat, vagy mostanában a Volner Pártot. A közmédiában az ellenzékről csak rosszat lehet hallani, míg a kormánypártról csak a csodálat nyelvén kapunk híreket. Nincsenek viták, nincsenek tematikus közéleti műsorok. 

Saját média

A közmédián kívüli saját média megteremtésére megvolt minden forrás és akarat, de mégse sikerült olyan jól. A Pesti TV közel sem ért el annyi embert, ahányat szerettek volna, a célközönség (fiatalok) körében meg aztán pláne nem lett átütő. A Hír TV-t sikerült visszaszerezni Simicskától, de maradt egy réteg televízió. Bár azt hozza, amit elvárnak tőle.

A print Lokál annyira színvonaltalan volt, hogy végül meg is szűnt abban a formában. Helyette a Metropol viszi tovább az ingyenes híreket. A Figyelőt megvették, de a listázós számmal végleg kiírta magát a komoly gazdasági lapok közül. Az egyetlen minőségibb újság a nyomtatott formában megjelent Mandiner. Bár az is sokszor csak a kormány álláspontját szajkózza, de még mindig elfogadhatóbb módon, mint a Magyar Nemzet vagy a Magyar Hírlap. Újat, maradandót alkotni nehezebb volt, inkább megvették a már felépített, bejáratott médiumokat.

Venni, venni, elvenni

Erre is sok példa van. Ilyen volt a Népszabadság, amit csak azért vettek meg, hogy bezárják. Ugyanúgy nem kegyelmeztek az egyébként konzervatív Heti Válasznak semi, aminek az online archívumát sem kímélték. Pedig aztán ők nem vádolhatóak baloldalisággal.

Ott van az Origo példája, amit évekkel ezelőtt vettek meg. Akkor az egyik legolvasottabb online újság volt, és az egyik legszínvonalasabb is. Mára sajnos olyan lett amilyen, csak egy célt szolgál ki, azt is igen gyenge színvonalon. Nemrég nagy vitát kavart a rebranding Instagram-kampánya, amikor influenszer fiatalok azt se tudták mit reklámoznak, de valahol érthető, hiszen ki tudott nemet mondani annyi pénzre?! 

Később sikerült megvenni a legnépszerűbb Indexet is, ami szintén teljesen átalakult. Az elején még nem olyan erőteljesen váltottak, ami csak azért volt, hogy ne veszítsenek olyan sok olvasót. Ez a lépés be is jött. A kampányra érezhetően megváltozott minden, MZP mára mindenkit megsértő gonosz lett. Sőt, érdekes, hogy rendszeresen fizetett írásokakal jelentkezik Vona Gábor és Puzsér Róbert, akik sokszor ütik az ellenzéket, gyakran jogosan. Ugyanakkor a kampányban mindig sokkal nagyobbat üt az ellenzéki oldalról az ellenzéket érő kritika. Ügyesen használja ezt a NER.

Az élni hagyott ATV-n is érdemes megnézni az Öt című Heti Hetes másolatot, ahol fideszesnek nem mondható emberek szinte kizárólag az ellenzéket ütik a kampány kellős közepén. De a Híradójukban is megjelent már Deák Dániel szakértelme. Az ATV mögött álló Hit Gyülekezetének a vezetője már korábban kinyilvánította politikai identitását. Az ATV védelmében azért annyit meg lehet jegyezni, hogy többszereplős politikai vitaműsorok csak ott vannak, de ezeknek a közmédián lenne a helyük.

Az újrainduló Pesti Hírlapba is sikerült bevásárolniuk magukat, az előválasztásra már meg is változott az újság, ahogy nemrég a Jazzy Rádióba is beszállt a NER. A TV2 megszerzése után a Tények című hírműsora teljesen elfogult lett, csak a kormány propagandáját közvetíti. Politikában a közmédiára hasonlít.

A saját bulvár portfólió is kiépült már, de a Ripost zászlóshajóként nagyon egyoldalú. A KESMA 476-ot most nem részletezem. A szám önmagáért beszél.

Facebook, YouTube, TikTok

Szabályozni nem tudták, elvenni nem lehetett, alkotni, újat nem sikerült létrehozni, így maradt a pénzköltés. A Megafon és klónjai a világ minden pénzét el tudják költeni kampányvideókra. A YouTube-on meg már mindenki ismeri mini Ferit. Ami végtelenül kínos, de biztos működik nagy választói csoportokban, ahol a Fidesz amúgy is kedvelt. Ezeket a platformokat persze az ellenzék is használja, de látszanak a források közti különbségek. A fiatalok meszólítására a TikTokon is egyre erősebb a NER, de azért itt még nem sikerült mindent letarolni.

64 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politikazabalo.blog.hu/api/trackback/id/tr9117645348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.02.19. 22:32:42

Éééés:Deaballiberális médiafölény!!!!
Fidesztrollok már nem is kellenek. A pénzetek nekem jár!

midnight coder 2022.02.20. 09:11:58

A Népszabadságot mikor vette meg Orbán? Egy Pecina nevû osztrák csávó kezében volt 2014 óta, akinek tele volt a töke a veszteségekkel amiket produkált. Felajánlotta a szociknak eladásra ócsóért, de a szocik ehelyett a saját részüket is eladták, na ez után lett beszántva, mert masszívan veszteséges volt.

És persze egyrészt pont ezért nem kellett a szociknak sem, másrészt igazából a célközönségüket töredék áron el tudják érni a 444.hu-val. A papír alapú újság már csak az öregeket érdekli, azoknak meg ott a Népszava.

Amúgy ma is balfék médiafölény van. Lehet, hogy a baloldalnak kevesebb most a pénze erre, de az igazság az, hogy így is van pont elég. Ugyanakkor az újságírói sokkal-sokkal tehetségesebbek. Jobb oldalon még mindig a Bayer a császár, leginkább azért mert õ az egyetlen az egész bandából aki még tud írni. Jó, mondjuk a balfék oldalon is vannak fogalmazásgátlós emberek, de azért ott vannak újságírók is.

midnight coder 2022.02.20. 09:17:38

Amúgy még egy oka lehet annak, hogy a balfékek nem akarták megmenteni a Népszabót: ez hagyományosan a baloldali értelmiség etetõhelye volt. Na most, a mostani úgynevezett baloldalnak egy igazi baloldali értelmiség valószínûleg már kissé kényelmetlen, idejétmúlt.

ulpius66 2022.02.20. 13:12:41

Hírkereső a kapu.hu nyitóoldalán....

444! | HVG | Index | Origo
24.hu | ATV | MagyarHírlap
M.Nemzet | M.Hang | Napi
HírTV | Népszava | Mérce

Na, ebből mennyi a ballibsi híroldal?

Aztán ott vannak a "gazdasági" (hahaaahaaaaaa......) híroldalak, amelyek egytől egyig a ballibsi hírhamisítók kedvenc oldalai, mert ITT GAZDASÁGI KÖNTÖSBE CSOMAGOLVA BÍRJÁK ÖNTENI A MOCSKOT A KORMÁNYRA!!!!!!
(PORTFOLIO.HU ÉS TÁRSAI......)

MAXVAL bircaman közirtó 2022.02.20. 13:29:42

Balliberális médiafing. Tündöklő kis buzipuki.

kvadrillio 2022.02.20. 21:27:17

JAHHH.-...., VANITTT MINDEN A TURISTÁKNAK !!!

ÁÁÁÁÁM........A PANELHÁZAK TETEJE BEÁZIK !(A 4.EMELETI LEGFELSŐ LAKÁSOM 30 ÉVE !) MERT ERRE NINCS PÉNZ !
ÉRDEKES NÉMETORSZÁGBAN VA OLÉYAN SZIGETELŐANYAG, HOGY A LAPOSTETŐK 20-25 ÉVIG SEM ÁZNAK BE !!! ITTHON MEG RAKJÁK EGYMÁSRA A SZAR KÁTRÁNYLAPOKAT OCCCT SZART SEM ÉRNEK !
A BELVÁROSI HÁZAK ERKÉLYEI LESZAKADNAK, MERT ERRE SINCS PÉNZ ! ASSSSEBAJ, HA A JÁRÓKELŐK MEGDÖGLENEK TŐLE !

CSAKATURIZMUS---CSAKATIURIZMUS--CSAKATURIZMUS,,,,AZALÉNYEGGG ! BAZDMEGORBÁN !!!

FASZOMTELEVELED !!!

ulpius66 2022.02.20. 21:29:55

Politikazabáló!

Ez a sok-sok megvett médium addig kinek a kezében volt?

Fogadjunk azidőben NEM ZAVART, HOGY A MAGYAR MÉDIUMOK 90+%-A A BALLIBSIK KEZÉBEN VOLT......

Most, hogy kezdenek kiegyenlítődni az erőviszonyok, ez látom kibaszottul zavar....
(egyebekben ez a blog kinek a "kezében" van, így kampány idején.....kinek a szekerét tolja?)

ulpius66 2022.02.20. 21:33:58

Ezt a blogot még nem akarta megvenni a NER?
(Mi ez? Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni? Én már szart érek?!)

uIpius66 2022.02.20. 22:41:44

Bennünket megfizet a NER. Miért nem fizet miniferi is kommentelőket, sorosgazda pénzéből futná rá...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.02.20. 22:46:14

@kvadrillio: a fingrol kiabjál valamit bazdmeg, arról is Orbán tehet.

Sir Galahad 2022.02.20. 22:52:17

@kvadrillio: A lakóközösség feladata, hogy a közös költségből felújítási alapot képezzen az olyan kiadásokra, mint pl a tetőfelújítás. Ha ez elmaradt, ahhoz mi köze Orbánnak? Ő a közös képviselő?

jani_33 2022.02.21. 00:24:09

@Sir Galahad:

"Várjuk ki a végét. "
szeka.blog.hu/2020/04/05/szajmaszkok_helyezett_szajzar_valsagkezeles_helyett_kormanypropaganda/full_commentlist/1#c38377958

Megdöglött már a kurva anyád, vagy még várjunk? Meddig várjunk még, te kis Fidióta köcsög, hány embernek kell még meghalnia, hogy észbe kapj, hogy felfogd, hogy Orbán elbaszta, nem kicsit, nagyon?!

jani_33 2022.02.21. 00:39:26

@midnight coder: @midnight coder: na, amikor a mongolFidióta őszinteségi rohamában pofán fossa magát.

"Lehet, hogy a baloldalnak kevesebb most a pénze erre, de az igazság az, hogy így is van pont elég. Ugyanakkor az újságírói sokkal-sokkal tehetségesebbek."

Tehát mit ismer el a mongolFidióta? Azt, hogy a baloldal a kevesebb pénzből, és a financiális, és mennyiség jobboldali médiafölény ellenére is, minőségben baloldali médiafölényt hoz létre.

No meg azt mondja a mongolFidióta, hogy a baloldal tehetségesebb, a jobboldal meg tehetségtelenebb, hülyébb, genetikailag selejtesebb emberekből áll.

Nem véletlenül, ezt hajtogatom már mióta, hogy a mongolFidióták a magyar társadalom genetikai selejtje.

Szögezzünk le még valamit a médiafölény kapcsán.

1) Erkölcsileg semmi más nem várható, mint egyenlő esély. És az államtól az egyenlő finanszírozás. Mit jelentene ez? Azt, hogy a közmédia semleges, hogy a kormány azonos arányban hirdet mindkét oldalon.

Megvan ez? Nem. Ebben az Orbán qrmány 100%-osan a maga oldalára borította a dolgot. Azaz ebben 100%-os diktatúra van.

2) erkölcsileg az már nem várható el, hogy magán-finanszírozásban egyenlőség legyen, mert ha X.Y. egyébként tisztességes vállalkozó be akar fektetni újságba, tévébe, vagy csinálni akar ilyet, akkor joga van hozzá.

3) A legkevésbé meg az nem várható el, hogy azonos legyen a bal és jobboldali média népszerűsége és nézettsége. Pontosan azért, mert ha egyszer a jobboldalon hót idióták vannak, azok kurva szar műsort csinálnak, azt nem fogják annyi ember nézni. És a demokrácia, a szabadság pont azt jelenti, hogy az állampolgárok azt néznek, amit akarnak. Ha a baloldali média a jobb, és azt nézik, akkor így jártatok, jobboldali selejtek!

És szégyelljétek magatokat, hogy ezt a handicapet, ami abból van, hogy egyszerűen hülyébbek vagytok, diktatúrával, az adófizetők pénzének ellopásával akarjátok kompenzálni!

Elmentek ti a jó édes kurva anyátokba, ti szemét, köcsög geci pszichopata elmebetegek!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.21. 00:55:52

A ballibbantak számára az egyetlen elfogadható opció, ha minden média az övék.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.02.21. 06:52:09

A fingásnak nincsen alternatívája. De a fosás segíthet elodázni.

jani_33 2022.02.21. 07:31:44

@Sir Galahad: @ulpius66:

kozeletipad.blog.hu/2021/12/08/miert_hallgat_orban_mikozben_recseg_a_rendszer/full_commentlist/1#c41080210

" szabadon lehet megrontani a gyermekeket"

Orbanisztánban a papoknak szabad. Sőt, még állami támogatás is jár ehhez. Sőt, még többlet állami támogatás is jár a pedofiloknak. Orbánén totálisan támogatják a gyerekek agymosását és a pedofíliát, csak az a lényeg, hogy ostoba, keresztény ideológia mentén menjen a dolog.

jani_33 2022.02.21. 07:43:06

@Sir Galahad:

"Várjuk ki a végét. "
szeka.blog.hu/2020/04/05/szajmaszkok_helyezett_szajzar_valsagkezeles_helyett_kormanypropaganda/full_commentlist/1#c38377958

Megdöglött már a kurva anyád, vagy még várjunk? Meddig várjunk még, te kis Fidióta köcsög, hány embernek kell még meghalnia, hogy észbe kapj, hogy felfogd, hogy Orbán elbaszta, nem kicsit, nagyon?!

jani_33 2022.02.21. 07:53:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Hétvégén lesz seggtánc? "

A buzi igényeid kielégítésében fordulj ahhoz, aki rendszeresen seggbe kúr, te kis bolgár selejt! Majd ő megmondja neked, mikor lesz legközelebb!

kozeletipad.blog.hu/2020/05/05/egy_tetozes_margojara_mi_lehet_a_szamok_mogott/full_commentlist/1#c38483302

jani_33 2022.02.21. 08:06:34

@Sir Galahad:

"Várjuk ki a végét. "
szeka.blog.hu/2020/04/05/szajmaszkok_helyezett_szajzar_valsagkezeles_helyett_kormanypropaganda/full_commentlist/1#c38377958

Megdöglött már a kurva anyád, vagy még várjunk? Meddig várjunk még, te kis Fidióta köcsög, hány embernek kell még meghalnia, hogy észbe kapj, hogy felfogd, hogy Orbán elbaszta, nem kicsit, nagyon?!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.02.21. 08:29:58

@jani_33: ne spammeld már szét a fingásomat te szkriptes kretén!

midnight coder 2022.02.21. 08:33:12

@kvadrillio: A panelházak tetejét a lakóközösség, azaz a tulajdonosok újítják fel a közös költségbõl. Kivéve ha önkormányzati tulajdonú bérház, de az már nem sok van, mert már 93-ban eladták a nagy részüket. A lakóközösség pedig úgy és azzal újítja fel a ház tetejét ahogy jólesik neki. Ahogy a saját családi házadnál is pont ez a helyzet.

Ettõl nem teljesen független probléma, hogy Budapest a világ legszebb városa lehetne, ha nem magyarok laknák. Mert hogy ezeknek a gyönyörû épületeknek a homlokzata 100 éve nem volt felújítva, ahogy a lépcsõházak sem. Belül a legtöbb kacsalábon forog, de kívül a tulajt nem zavarja, hogy romhalmazon keresztül jár be. Ahogy a szétdobált szemét sem zavar senkit, ahogy az sem, ahogy az utcasarkokon váltja egymást a kutyagumi meg a hajléktalan. Igaz, néha van átfedés is, ahol mind a kettõ megtalálható.

Aztán a vicc az, amikor jön az agyhalott Mészáros és egy ilyen igénytelen országba akar turizmusra építeni. Erre mondják, hogy hülyének nem való a pénz.

midnight coder 2022.02.21. 08:34:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró : Ne bántsd szegényt! Ez az egy öröme van az életben, amióta az állatvédõk elvitték a kecskét.

jani_33 2022.02.21. 08:47:25

@midnight coder:

fegyvertelen.blog.hu/2021/05/25/elfogadhato_hogy_a_mi_penzunkbol_keszitik_a_propagandat?full_commentlist=1#c40673774

amikor az elmebeteg, pszichopata mongolFidióta náci előadja, hogy szerinte Magyarországnak az a jó, ha a legidiótább gázszerelő lop el minden pénzt. mert ugye a gázszerelő és társai ezt a pénzt mire veri el? horvát focicsapatra, villára, máltai jachtra, dubaiozásra, Párizsba, Milánóba, Malagára repülget, az Adrián meg kokóznak és kurváznak.

az elmebeteg mongolFidióta azt hiszi, hogy ettől fog Magyarország felvirágozni. ettől a középkori hűbérrendszerről, amikor a Döbrögik az ország leghülyébbjei közül kerülnek ki. ha ez így volna, miért nem törvényesítjük mindjárt a betörést és lopást? meg a kocsitolvajlást is. ugyanaz. a mongolFidióta ennyit nem fog fel, mert genetikai selejt.

ennyit tud a mongolFidióta selejt.

jani_33 2022.02.21. 09:35:00

@Sir Galahad:

"Várjuk ki a végét. "
szeka.blog.hu/2020/04/05/szajmaszkok_helyezett_szajzar_valsagkezeles_helyett_kormanypropaganda/full_commentlist/1#c38377958

Megdöglött már a kurva anyád, vagy még várjunk? Meddig várjunk még, te kis Fidióta köcsög, hány embernek kell még meghalnia, hogy észbe kapj, hogy felfogd, hogy Orbán elbaszta, nem kicsit, nagyon?!

jani_33 2022.02.21. 09:38:48

@midnight coder:

parpercpolitika.blog.hu/2021/05/01/vakcinakupec/full_commentlist/1#c40203302

"Ennek a meccsnek a legoptimálisabb esetben is max. a közepén tartunk. "

Orbán nagyon elbaszta, de én remélem, hogy nem fog még 26 ezer ember (ez volt az állás, amikor ezt írtad) meghalni miatta. te meg úgy látszik, ennek szurkolsz. mert egy pszichopata, mongol-Fidióta fasz vagy.

jani_33 2022.02.21. 09:48:56

@midnight coder:

alapjarat.blog.hu/2021/06/15/az_onvezeto_autozas_8_komoly_kihivasa?full_commentlist=1#c40721990

" Ezek szerint úgy gondolod, hogy ha valami sok profitot termel, akkor nem baj ha sokan meghalnak miatta."

Te úgy gondolod, hogy a magán emberek fegyvertartása az USÁ-ban még úgy is jó, hogy semmi hasznot nem termel. Szerinted az auó rossz dolog, de a fegyver jó. Te erkölcsileg görény vagy.

ulpius66 2022.02.21. 10:45:03

Még 40 nap van a választásokig......

Négy éve (10 nappal a választások előtt) 2018. március 28-án, az akkori ballibsi minielnök jelölt Kamugeri így látta a 2018-as választásokon a ballibsi esélyeket.....

ÉRDEKES OLVASMÁNY!!!!!!!

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/28/egy_baloldali-jobbik_kormany_is_jobb_mint_ez_a_rendszer_interju_karacsony_gergellyel_mszp_parbeszed/

jani_33 2022.02.21. 10:49:16

@midnight coder:

gnlszinfolt.blog.hu/2021/09/10/szabaduljunk_meg_hitler_kisertetetol?full_commentlist=1#c40900116

ennyire rövid idő alatt a világ legnagyobb háborúját indította el, és vezette az utolsó napokig, plusz a 6 millió zsidó.

fajlagosan senki nem hasonlítható a népirtó Hitlerhez.

már megint csak azt reklámozod, hogy mennyira alap dolgokat nem tudsz, és milyen hótsötét, idióta selejt vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.02.21. 10:52:53

@ulpius66: elismerted, hogy Orbán felvásárolta a médiát. Az is világos, hogy kurva vagy, pénzért csinálod. Tiszta sor, hogy a jobboldali sajtómunkások tehetségtelenek, csak a párthűségük révén tudnak érvényesülni.
Ebből azt a következtetést vonod le, hogy bezzeg előtte meg baloldali dominancia volt...hát, téged se az eszedért szeret a fidesz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.02.21. 11:00:39

@ulpius66: ott vannak a "gazdasági" (hahaaahaaaaaa......) híroldalak, amelyek egytől egyig a ballibsi hírhamisítók kedvenc oldalai, mert ITT GAZDASÁGI KÖNTÖSBE CSOMAGOLVA BÍRJÁK ÖNTENI A MOCSKOT A KORMÁNYRA!!"

Az a baj, hogy a kormánypropagandát told gazdasági híroldalak nem léteznek, vagy senki sem olvassa. Itt fokozottan érvényes az, hogy bizonyos szintű ismeret szükséges.
Világgazdaság?

uIpius66 2022.02.21. 11:03:43

@Igazamvanvagyigazamvan?: Amikor jelentkeztem, le kellett szopni a kapcsolattartómat, jól csináltam, ezért vettek fel.
Mivel a jobbikból meg ezért rúgtak ki, kapóra jött.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.02.21. 11:06:15

@uIpius66: a szád másra amúgy sem alkalmas.

jani_33 2022.02.21. 11:06:17

@ulpius66:

@ulpius66: "ÖSSZEHASONLÍTOD A JELENKOR KÖRNYEZŐ EURÓPAI ORSZÁGOK SAJTÓSZABADSÁGÁVAL!!!!!!"

írtad itt:

fegyvertelen.blog.hu/2021/04/18/nem_annyira_szabad_europa/full_commentlist/1#c40159038

Összehasonlították. Az jött ki, hogy Orbanisztánban kurvára szar a sajtószabadság helyzete. Még balkáni országokban is jobb, csak Bulgáriában rosszabb.

Ennyi. Beszoptad, te kis mongolFidióta fasz ezt is!

444.hu/2021/04/20/tovabb-zsugorodott-a-magyar-sajto-szabadsaga-a-riporterek-hatarok-nelkul-jelentese-szerint?fbclid=IwAR2Oz_l38GGyRQUXGZU-xPRf9n5bLuyuHBRgTxJYrH6dwg0ZXB-PmsX_ytQ

Egyedi esetek is igazolják, felmérések, összehasonlítások is igazolják. Orbanisztán diktatúra.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.02.21. 11:08:32

@uIpius66: szeretném , ha elmondanád, hogyan sikerült a Világgazdaság című, nemzetközi szintű, tárgyilagos lapból egy szinte sosem említett szennyet csinálni, a fidesz tulajdonlása alatt?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.02.21. 11:14:00

@uIpius66: tudod, azelőtt a Világgazdaság volt a forrás. Az etalon. Ha idéztem, akkor: MTI, Magyar Közlöny, Világgazdaság.
Most ott tartunk, hogy ezek közül még a Közlönyt is fenntartásokkal kell kezelni.

Ennyit ér a fidesz szaktudása.

jani_33 2022.02.21. 11:26:06

@midnight coder:

ross-satyr.blog.hu/2022/02/05/nehany_szubjektiv_mondat_a_vagyonokrol?full_commentlist=1#c41198902

1) Náci párt Orbanisztánban van hatalmon Európában

2) A nácik 12 év alatt egy kb európányi területen szisztematikusan, közvetlenül, ipari módszerekkel, haláltáborokban, csak származás miatt kiirtottak 6 millió zsidót. Ilyet a kommunisták eleve nem is csináltak. Ha a közvetve okozott halálokat vesszük, akkor a II Világháborúban, amit mégiscsak ők robbantottak ki, nem a gyíkemberek, és minimum felerészt ők is csinálták, meghalt vagy 70-80 millió ember.

3) A kommunisták egyes becslések szerint közvetve szintén okoztak ennyi halált, de több, mint 70 év alatt, sokkal nagyobb területen.

A kettő összehasonlítható, de vastagon a nácik kerülnek ki rosszul.

A világtörténelem legmocskosabb, legaljasabb elmebeteg, pszichopatái vagytok, ti nácik!

jani_33 2022.02.21. 11:36:35

@midnight coder:

szeka.blog.hu/2021/09/03/kinossa_valt_a_fidesz_szamara_a_fudan_egyetem_ugye_de_nehez_lesz_szabadulnia_tole?full_commentlist=1#c40889822

1) ennek semmi köze a kommunizmushoz, a kommunizmus témában már teleszartad a pofád. a SZovjetunio egyébként több, mint 70 évig volt az, ami, és kommunista volt. nem tudom, hogy hogy a faszomban képzeled azt, hogy sokáig kommunista diktatúrának lenni az egy országnak érdem.

2) kurvára nem érdekel, hogy egy olyan idióta, mint te, milyen fóbiától szenved, meg mit álmodott részegen bilibe lógó kézzel.

3) Európában a legnagyobb népirtást az én életemben a büdös keresztények csinálták, azért, mert keresztélnyek voltak. úgyhpogy befogod a pofád, tudatlan, senkáhzi, kereszténybuzi faszfej, mongolFidióta hgenetikai selejt!

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

ez is egy vélemény 2022.02.21. 11:39:58

" Még a megboldogult és elfogult Napkelte is sokkal több ellenzékit meghívott, mint a mostani közmédia. "

Egyrészt ez szimpla hazugság. Arányaiban ma is pontosan annyi ellenzékit hívnak, mint annak idején.

Másrészt a vitakultúra se változott semmit.
A közmédiában az aktuális ellenzéket próbálják sarokba szorítani, lejáratni, és a kormányzati képviselőnek alákérdezni, őt segíteni.

Ha te nem láttad hogy Gyurcsány alatt, pontosan ez volt a helyzet, akkor vak vagy.
Vagy csak egy szimpla Gyurcsány seggnyaló, aki éppen erre vágyik, miközben függetlenséget hazudik, mint a Telexes-444-es balib majmok.

ez is egy vélemény 2022.02.21. 11:41:38

SOHA TÖBBET BALLIB ELKÚRÓKAT !

És a haza fényre derül ! :D

MEDVE1978 2022.02.21. 11:44:34

Történetileg ez nagyon messze megy vissza. Volt itt ugye egy első médiaháború, amitől ez az egész eredeztethető. Az alapvető felállás ugye az volt, hogy a rendszerváltás után a média volt párthivatalnokok kezében volt. Ez természetes, hiszen 1989 előtt csak megbízható pártemberek kerülhettek a megfelelő pozíciókba, nem mehetett ki olyan anyag, ami szembe ment volna az MSZMP irányvonallal. Itt a hagyományos médiáról (nyomtatott, TV, rádió) beszélünk. A váltás persze hozott új embereket, de a régiek is maradtak: a kapcsolati háló is közöttük. Ennek megfelelően a nyomtatott média döntő része nem volt MDF párti vagy "jobboldali". Az uralkodó lap a Népszabadság volt, akkor talán még mindig szocialista napilap, de a lapok döntő része nem volt kormánypárti. Antall érezte, hogy "nincs sajtója", ezért hozták létre az Új Magyarországot, illetve még a Magyar Fórum és a Demokrata. Ezek messze nem értek el akkora nyilvánosságot, mint az inkább az ellenzékkel szimpatizáló lapok. Ezután természetesen fókuszba helyeződött a legfontosabb média, a TV. Erről szólt a médiaháború. Ugye ekkoriban még nem voltak kereskedelmi TV-k, a kereskedelmi rádiók pedig a zenére fókuszáltak. A TV mindenképpen a közszolgálati csatornákat jelentette és mellé csatolt csomagban a közszolgálati rádiókat. Hankiss Elemér, akit konszenzussal neveztek ki, úgy gondolta, hogy a BBC típusú kiegyensúlyozottsággal megy és nem adott le egy Antall interjút választások előtt anélkül, hogy egyben a másik fél (Göncz) is beszélt volna. Ezt követően jött a médiaháború, ami arról szólt, hogy a kormány befolyása alá próbálta venni a köztévét és rádiót. Antall alapvetően jól érezte, hogy a médiában alulreprezentált és hogy ez a bukását fogja okozni. Hiszen még egy kormánypárti köztévével is szembe kellett volna néznie a döntően ellenzéki lapokkal. Ez az ami a jobboldali narratívában "baloldali médiafölényként" manifesztálódik. A helyzet a kétezres években ismét változott, elsősorban a két nagy TV csatorna miatt. Orbán értette Antall bukásának okait és ezért elfoglalta a köztévét, rádiót. Emellett ő már toborzott maga mellé barátságos milliárdosokat, akik a médiában is tevékenyek voltak. Így lett a FIDESZ-nek lapja a Magyar Nemzet. A két nagy kereskedelmi TV és a nyomtatott sajtó azonban ekkor még mindig ellenzékiek voltak és vörös posztó volt nekik Orbán kivillanó autokratizmusa. Ezek a lapok, csatornák tehát kormánykritikusak voltak és valószínűleg a tevékenységük nagyon erősen hozzájárult ahhoz, hogy Orbán 2002-ben elveszítette a választásokat. A jobboldali narratíva ezt is "baloldali médiafölényként" dekódolja.
Orbán ezt követően szócsöveket szervezett magának: a baráti milliárdosok létrehoztak egy Lánchíd rádiót, Hír Tv-t, később ECHO Tv-t. Ezzel lényegében létrehozta a saját sajtót.

A hagyományos médiák terén aztán 2010-ben hozzálátott a ballib média lebontásához (megyei lapok, Népszabadság, Klubrádió stb.), ami a mára azt eredményezte, hogy a hagyományos médiában az ATV működik egyfajta kirakatellenzéki TV csatornaként, a Népszava ellenzéki újságként és rádió nincs (hiszen a Klubrádió internetes már csak). Az RTL KLUB még kormánykritkus, de nem politikai adó. Az ellenzéki médiát az "mentette meg", hogy időközben az internet 2010-től, az okostelefonok megjelenésével főként berobbant mint a hírek forrása. Ez hozta az index és a 444 fellendülését, az utóbbi pár évben pedig a youtube csatornák (partizán) és a közösségi média is felfutottak.

Alapvetően a fentiek leírására két narratíva van:
1. A ballib, ami szerint a rendszerváltás után a sajtó szabad volt és kiegyensúlyozott: a jobboldalt azért utálta a média, mert autokratikusan maga alá akarta gyűrni a sajtót és a civil társadalmat. Orbán aztán szépen lassan ezt meg is tette, megvalósítva a jelenlegi médiahelyzetet, ahol extrém jobboldali túlsúly van.
2. A jobboldali, ami szerint kezdetben a kommunisták, utána a nyugati barátaik dominálták a sajtót, amiben a FIDESZ csak rendet tett, megteremtve a nemzeti magyar sajtót. Ebben az értelmezésben a mai média is kiegyensúlyozot, hiszen megjellenek ballib vélemények, vannak ballib sajtóorgánumok.

Az előzményekből is látszik, hogy mindkét narratíva hamis teljességében. El kell fogadni, hogy bizony az MDF és az első FIDESZ kormány média szempontból viszonylag ellenséges pályán focizott, tehát volt egy jelenség, ami balliberális médiafölényként jellemezhető. Ahogy az is így van, hogy Orbán 2002-ben ezt felismerte és tudatosan kontrázta a Hír Tv-vel, ECHO Tv-vel, MAgyar Nemzettel, Lánchíd rádióval, Info rádióval stb.
Mivel ez egy tudatos cselekvés volt, 2006 környékén már nem nagyon lehet baloldali médiafölényről beszélni. 2010-től viszont egyértelmű a jobboldali médiafölény, hiszen a korábbi jobboldali médiatermékek megmaradtak, míg a közszolgálati csatornákat, a megyei és helyi lapokat átvette a KESMA, a Népszabadságot és az indexet lényegében kinyírták. Ahogy nem igaz a 90 utáni médiaegyensúly sem, úgy a mai is hazugság.

MEDVE1978 2022.02.21. 11:49:38

folytatás:

Van azért egy nagyon fontos alapvető különbség, amit a jobboldali kommentelők nem szoktak észrevenni. A ballib média jelentős része bár nem volt kiegyensúlyozott, de engedett teret kritikának: az index például támadta a ballib kormányokat, feltárt korrupciós ügyeket is, annak ellenére, hogy az alapvető szellemisége egyezett a kormányéval. A telex, a partizán is ezt az irányt vitte tovább (a 444 és a Népszava, Klubrádió nyilván kevésbé vagy egyáltalán nem). Ezzel ellentétesen az Orbán által 2010 után fabrikált jobboldali termékek teljes mértékben befekszenek a kormánypropagandának, propagandisztikus termékek. Az önnálló véleménynek nyomát sem találni, lényegében propagandaszócsövek.

ez is egy vélemény 2022.02.21. 11:50:49

@MEDVE1978: Stílusosan elhallgatod, hogy Gyurcsányék 2002-ben több embert rugtak ki a Köz-TV-ből és ültettek be saját seggnyalókat, mint amennyit összesen Orbnék alatt felvettek.

Magyarul az egész elemzésedből hiányzik a ballib média térfoglalás története, és azt független sajtónak próbálod beállítani.

Szerintem meg soha nem volt kiegyensúlyozottabba média.
Rendszerváltás után több mint 30 évvel eljuottunk oda, hogy 50-50 % kb a kormánypárti és ellenzéki média aránya.

És ez a liberál-fasisztáknak nagyon fáj, mert egyeduralomra vágynak.

ez is egy vélemény 2022.02.21. 11:52:54

@MEDVE1978: Ez is szimpla hazugság. Annyi és olyan minőségű kritikát az MNO is megenged magának, mint a Telex az ellenzékkel.

Az Index-el más a helyzet, az valóban próbált független maradni, annak ellenére hogy éppen a Telexes kollégák miatt ez csak nyomokban sikerült.

jani_33 2022.02.21. 12:10:04

@midnight coder:

elegemvan.blog.hu/2022/01/28/elegem_van_mennye_moszkvaba_gyonyoru?full_commentlist=1#c41179084

Ti, Orbánnal olyan idióta kis hülyegyerekek vagytok, azt se tudjátok, hogy mit akartok, minden nap pofán fossátok saját magatokat.

"Nem szabad megengedni, hogy Magyarországot a Gazprom legvidámabb barakkjává tegyék - jelentette ki Orbán Viktor a pártja megalapításának 19. évfordulója alkalmából tartott konferencia záró szónokaként.
A pártelnök hangsúlyozta, hogy nem kellene megengednünk az utánunk következő fiataloknak, hogy miután a szovjet rendszer legvidámabb barakkja sorsától megszabadultunk, most a Gazprom legvidámabb barakkjává tegyék Magyarországot.

Mint mondta, a Fidesz nemzedéke azt üzeni a jövőnek, hogy nem azért mutattak ajtót bizonyos dolgoknak – az oroszoknak, a Szovjetuniónak, a kommunizmusnak – hogy azok most az ablakon visszamásszanak.

“Mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak és a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk, és azt üzenjünk a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy visszamásszanak az ablakon” – fogalmazott.

Orbán: az olaj keletről jön, de a szabadság nyugatról

Hozzátette: azt is üzenik a következő generációnak, ne engedjék, hogy a demokráciából demokrácia nélküli többpártrendszer legyen. “Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik, a demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, hanem csak az emberek szívéből nőhet ki” – mondta Orbán Viktor.

A pártelnök hangsúlyozta: ki kell tartani a “nyugatos Magyarország mellett”, nem szabad engedni, hogy erről az útról Magyarországot letérítsék.

"

24.hu/belfold/2007/03/30/orban_olaj_keletrol_jon/

citrix 2022.02.21. 12:14:49

A youtube-ra reklámblokkolót kell telepíteni és máris mentes minden baromarcú reklámtól. Instáról szintén blokkolni lehet a nemkívánatos tartalmakat. Rádiót pedig hallgasson akinek Orbán a kersztapja.

Minden ballib bérretteg 2022.02.21. 12:16:44

@jani_33: Tessék mondani..

Ez még azelőtt vagy azután volt, hogy GYurcsány kétszer is elment Putyinhoz vacsizni, miközben Paks2 bővítésről megállapodtak ?

Esetleg Gyurcsány Europér magatartásáról ez a korabeli videó, még besúgú koráról mit árul el számodra ?
www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

jani_33 2022.02.21. 12:21:50

@Sir Galahad:

roubaix.blog.hu/2021/04/09/a_kormany_a_covid-valsag_miatt_vegleg_megerett_a_levaltasra/full_commentlist/1#c40118442

Az Orbánkurmány Horthy óta a legrosszabb, népirtó diktatúra ebben az országban. Tízezer emberek halálásért felelős Orbán összes elbaszása. Nem pofázol tehát, te kis mongolFidióta, elmebeteg, selejt!

Minden ballib bérretteg 2022.02.21. 12:29:22

@jani_33:

Mind tudjuk így te is, hogy Gyurcsány magyar családok százezreit tette földönfutóvá, adósította devizában rommá őket, és veszítették el a lakásukat, életüket, az ELKÚRÓ miatt.

Ezérthát nyugodt és tiszta szívvel mondhatjuk, és követelhetjük:

SOHA TÖBBET BALLIB ELKÚRÓKAT !

:D

jani_33 2022.02.21. 12:36:46

@citrix:
k.blog.hu/2021/06/29/stipendium_jordania?full_commentlist=1#c40757100

a kurva anyádnak sincs kéthamrada, nemhogy a qrmánynak. 47%-ot kaptak, egy elcsalt választáson

MEDVE1978 2022.02.21. 12:41:11

@ez is egy vélemény:

A köztévét illetően, ha boldogít, gyakorlatilag 1998 óta mindenki elfoglalta. De ha ettől sokkal jobb, akkor nyugodtan számíthatod az első médiaháborús ballib győzelmet az első elfoglalásnak.

"Rendszerváltás után több mint 30 évvel eljuottunk oda, hogy 50-50 % kb a kormánypárti és ellenzéki média aránya." Ez egyértelműen nem igaz a hagyományos magyar TV csatornákra:
3 köztévé, TV2, Hír TV, Pesti TV - kontra jóindulattal ATV és RTL Klub,
a rádiókra közszolgálati rádiókkal szemben nincs politikai rádió,
nyomtatott napilapok közül gyakorlatilag az összes megyei lap KESMA kézben van és sokszorosa a példányszámuk az egyedüli ellenzéki Népszavának;
nyomtatott hetilapoknál legyen neked, a HVG a legnagyobb példányszámú politikainak tekinthető hetilap.
Interneten kiegyensúlyozottabb a kép nmhh.hu/cikk/222960/Internetes_kozonsegmeresi_adatok_2021_II_negyedev.
Ha itt valaki a 24.hu-t ellenzékinek tekinti, akkor kiegyensúlyozott a helyzet (az index és az origo kormánypárti, a jóval hátrébb álló telex és a hvg ellenzéki).

Tehát a hagyományos médiát leszalámizta és uralja a FIDESZ, míg a digitálisban kiegyensúlyozottabb a helyzet.

A telex bizony sokkal objektívebb a KESMA médiáknál, alapvetően tárgyilagosabbak a riportok, de például itt egy kritika: telex.hu/valasztas-2022/2021/12/23/ellenzek-marki-zay-peter-karacsony-nepszavazas-kozvelemeny-kutatas-elemzes.
"Bénázás, szivárogtatás, kóstolgatás: eluralkodott a bizalmatlanság az ellenzéki oldalon"

A jelenlegi kormány seggnyalásra szakosodott médiája soha nem jelentetne meg ilyen cikket fideszkéről.

jani_33 2022.02.21. 12:42:46

@midnight coder:

szeka.blog.hu/2021/09/03/kinossa_valt_a_fidesz_szamara_a_fudan_egyetem_ugye_de_nehez_lesz_szabadulnia_tole?full_commentlist=1#c40889822

1) ennek semmi köze a kommunizmushoz, a kommunizmus témában már teleszartad a pofád. a SZovjetunio egyébként több, mint 70 évig volt az, ami, és kommunista volt. nem tudom, hogy hogy a faszomban képzeled azt, hogy sokáig kommunista diktatúrának lenni az egy országnak érdem.

2) kurvára nem érdekel, hogy egy olyan idióta, mint te, milyen fóbiától szenved, meg mit álmodott részegen bilibe lógó kézzel.

3) Európában a legnagyobb népirtást az én életemben a büdös keresztények csinálták, azért, mert keresztélnyek voltak. úgyhpogy befogod a pofád, tudatlan, senkáhzi, kereszténybuzi faszfej, mongolFidióta hgenetikai selejt!

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

jani_33 2022.02.21. 12:57:18

@citrix:
k.blog.hu/2021/06/29/stipendium_jordania?full_commentlist=1#c40757100

a kurva anyádnak sincs kéthamrada, nemhogy a qrmánynak. 47%-ot kaptak, egy elcsalt választáson

jani_33 2022.02.21. 13:07:26

@midnight coder:

szeka.blog.hu/2021/10/11/az_elovalasztas_valos_kepet_mutat_a_magyar_ellenzek_allapotarol_es_lehetosegeiol?full_commentlist=1#c40966012

figyusz, mongolFidióta, már megint hazudozol.

itt az előválasztás eredménye:

https://hu.wikipedia.org/wiki/2021-es_magyarországi_ellenzéki_előválasztás#Egyéni_választókerületek

ha ezt összeveted a pártok támogatásával itt:

en.wikipedia.org/wiki/Opinion_polling_for_the_2022_Hungarian_parliamentary_election#Individual_parties

akkor az jön ki, hogy az LMP és a Párbeszéd kaszált egy nagyot, a többi párt nagyjából arányosan kapott szavazatokat.

megsúgom neked, mert hülye vagy, hogy a Fidusz nem indult az ellenzéki választáson, tehát a pártok támogatottságát kb. kettővel fel kell szorozni. ha még megy neked, te kis húgyagyú fasz!

szóval hazudoztok orrba.-szájba, ahogy csak a Fidesz szokott.

szopás szerint csak azt demonstrálod, hogy fingod nincs a világról, a gumiszobádba nem süt be a napfény sem. sötét vagy, mint a bányató.

jani_33 2022.02.21. 13:18:02

@ulpius66:
itt hazudtál arról, hogy az "Az EU-28/27 országában" van a határon túliaknak szavazati joga

szeka.blog.hu/2020/04/24/miert_eppen_majus_3-a/full_commentlist/1#c38445750

itt elismerted, hogy egy hazug disznó voltál

szeka.blog.hu/2020/04/24/miert_eppen_majus_3-a/full_commentlist/1#c38445952

ezek után nem hazudozol tovább, hanem kuss a neved!

Minden ballib bérretteg 2022.02.21. 13:19:27

@MEDVE1978: A Telex az lezüllött a 444 szintjére.
Mondjuk azik akik odamentek az Indexből, azok egész munkássága bűzlött a ballib elfogultségtól.

Éppen azért mert elmentek, lett egy valóban tárgyilagos, és tényleg független média, az egyetlen kb az országban, amit Index néven ismerünk.

Abban igazad van, hogy a tulajdonosi kör jobboldali, de nem engedig elorigósodni, mert akkor tényleg csak a Telex-HVG-444 féle ballib, és MNO, Origo, ... féle jobboldali lejáratások, féligazságok maradnának az embereknek.

Minden ballib bérretteg 2022.02.21. 13:23:39

@MEDVE1978: Egyébként tök egyértelmű a címlapok hírek alapján.

Ahogy az Origó, MNO is egyenhíreket hoz, úgy a Telex, 444, HVG is, ha lejáratásról van szó.

A legutóbbi Kárász Robi lejáratására, amit és ahogy írtak a 444/Telex/HVG fronton az egy az egyben Cancel Culture, csak azért mert részt merészelt újságíróként venni egy Megafonos rendezvényen, ahol Szíjjártó beszélt.

jani_33 2022.02.21. 13:28:20

@citrix:
k.blog.hu/2021/06/29/stipendium_jordania?full_commentlist=1#c40757100

a kurva anyádnak sincs kéthamrada, nemhogy a qrmánynak. 47%-ot kaptak, egy elcsalt választáson

jani_33 2022.02.21. 13:38:19

@ulpius66:

szeka.blog.hu/2021/04/17/lakajtempoban_dorgolozik_a_kinai_vezeteshez_az_orban-kormany/full_commentlist/1#c40149932

Itt azzal jössz, hogy Karácsony Gergely a te álmodban gyűlöli a kínaiakat. A valóság meg az, hogy:

1) Kína egy kommunista diktatúra.
2) A kommunistákat szóban leginkább Orbánék gyűlölik. Ők azok, akik legtöbbet kommunistáznak, meg a mongolFidióta csőcselék követői. A kommunizmus kritikája persze önmagában nem baj. EZért például Karácsony Gergely tényleg nem vádolható semmivel. Orbán annál inkább, mert,

3) orbán ehhez képest ott nyal be a kínaiaknak, ahol csak tud: Budapest-Belgrád vasút, ujgurok üldözésének tolerálása, kínai egyetem, kínai, drága, te megbízhatatlan vakcina, stb.

4) Az egyetemek gyáölését Orbán kezdte a CEU-val.

5) A CEU nem marxizmus-leninizmust oktat, a kínai egyetem igen.

6) A CEU nem az adófizetők pénzéből épült, a kínai egyetemre a pénzt a mi pénzünkből lopja Orbán.

Ennyikeh, kis mongolFidióta selejt! Te teljesen totálkáros vagy, szinte mindent fordítva látsz.

jani_33 2022.02.21. 13:48:09

@citrix:
k.blog.hu/2021/06/29/stipendium_jordania?full_commentlist=1#c40757100

a kurva anyádnak sincs kéthamrada, nemhogy a qrmánynak. 47%-ot kaptak, egy elcsalt választáson

jani_33 2022.02.21. 13:58:45

@ulpius66:

"MÉG MINDIG JOBB, HOGY STADIONOK ÉPÜLTEK, MINTHA EZT A PÉNZT IS ELLOPTÁK VOLNA ORBÁNÉK!"

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38418100

Amikor a mongolFidióta elkottyantja, hogy Orbánék más pénzt IS elloptak. Egyébként a stadionokra szánt pénz felét IS ellopták, a másik fele meg hülyeségre ment, nevezetesen a stadionra. 100% kár a magyaroknak.

"SZAR A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY!

ORBÁN A HIBÁS!!!!!!!!!!!!!!!! "

te magad vallottad be:

szeka.blog.hu/2020/04/16/kevesebb_penz_jut_majd_a_kormanyfo_hobbijara_bar_orban_viktor_errol_nem_igazan_vesz_tudomast/full_commentlist/1#c38421684

konrada 2022.02.21. 14:22:00

Nem kell izgulni!

Majd matyi egyedül megoldja ezt az átugrott féloldaliságot, és egyedül is megteremti itt a blogokban a médiafölényt!;))

ulpius66 2022.02.21. 14:52:01

Íme itt a bizonyíték, hogy a magyar sajtószabadság teljes!!!!! .... már a hvg.hu is megírta!!!!

Koltay András NMHH-elnök: A magyarországi nyilvánosság ma olyan sokszínű, mint korábban soha

"A médiahatóság új elnöke arról beszélt, hogy a média függetlensége önmaga által gyártott mítosz, az újságíró szükségszerűen elfogult.

Már 2013-ban is pont ugyanezt kérték számon az Európai Unió szervei: azt hangoztatták, hogy vége a magyar sajtószabadságnak. Miközben van annak egy kis pikantériája, hogy szerintük már 2010-ben a törvények elfogadásával, de legkésőbb 2013-ban véget ért. Majd azt mondják, hogy 2021-ben van biztosan vége a sajtószabadságnak."

hvg.hu/itthon/20220221_koltay_andras_mediatanacs_sajtoszabadsag
süti beállítások módosítása