HTML

Politikazabáló

Minden, ami politika. Minden politika. Szakmai és szubjektív szemmel. .................................... politikazabalo@gmail.com

Friss topikok


2013.08.26. 13:18 Politikazabáló

Mesterházy és Bajnai kakaskodásának nyertesei

Címkék: MSZP Gyurcsány Ferenc Mesterházy Attila Bajnai Gordon Fodor Gábor Együtt-PM

Az egyre inkább kínossá váló cicaharc apropóján sokan foglalkoztak az MSZP elnökével, és talán ennél is többen Bajnai Gordonnal. Éppen ezért velük most nem is érdemes foglalkozni, a következő napokban úgyis okot adnak majd arra, hogy a magyar sajtóban a belföld rovat címlapjára kerüljenek. Kevesen foglalkoznak azokkal, akik a viaskodás kapcsán előtérbe kerültek, és fontos megmondóemberek lettek, továbbá azokkal, akik ennek a párviadalnak a nyertesei lehetnek.

Akik előtérbe kerültek

Kezdjük a régi-új emberekkel, mert valójában új erő nem tört fel, csak régi, a magyar politikai életben már bizonyított (értsd nem véletlenül jutottak partvonalra) emberek kerültek ismét előtérbe. Egyébként érthetetlen, hogy az MSZP-nek miért éri meg azzal fenyegetőzni, hogy más pártokkal fog majd szövetséget kötni, mert köztük olyanok vannak, mint például a Schmuck Andor vezette szociáldemokraták. Most éppen kik ők? Már nem a Kapolyi-féle párt? Vagy ugyanaz? MSZDP a neve hivatalosan. Igazából nincs jelentősége, mert nincs mérhető támogatottságuk. Ha még foglalkozik a szépkorúakkal, akkor talán érthető, hogy kicsit hízelegnek neki, de nem egy komoly erő, és melyik politikai párt vezetné be újra a 13. havi nyugdíjat, és miből? Schmuck már nyeregben érzi magát, kiáll az MSZP mellett és Bajnait osztja

A másik - szintén már bizonyított politikus - Fodor Gábor, akinek legújabb liberális pártja szintén mérhetetlen a magyar közvélemény-kutatók számára, és hiába érvelnek azzal, hogy a liberális értékeket jóval többen támogatják, a választásokon pártokra lehet szavazni, nem liberális értékekre. Fodor már egyre többször nyilatkozik, előtérbe került.  

A harmadik "jelentős" erő pedig a Demokratikus Koalíció, vagyis Gyurcsány Ferenc párja. Az utóbbi időben sikerült 5% alá esniük, már ami a mérhetőséget illeti, sőt, volt olyan kutatás, amelyik 1% alá tette a támogatottságukat. Ebből is látszik, hogy szintén komoly politikai erő. Mondjuk Gyurcsány felrázhatja az eddig is meglévő rajongótáborát, de hogy sok új szavazót nem hoz, az biztos. 

Bajnaiék helyett inkább velük szeretne összefogni az MSZP, de akárhogy is számolom, +0,1%, +0,2% és +1% nem túl sok többletszavazatot hozhat. Mielőtt még Török Gábor figyelmeztetne, a politikában így nem számolunk, de most mégis le kell írnom, pusztán szemléltetésképp. :)

Kik nyerhetnek még?

A Fidesz. Nem is érdemes kifejteni miért, dajcstomi már megtette, és ez mindent elmond. Igen, ha sokan ezt látják, hogy az ellenzék már most marakodik, akkor inkább le is mondanak róla. Ha hatalom nélkül ez megy, mi lesz így, ha hatalom is lesz a kezükben? - gondolhatják sokan.   

A Jobbik is csak nyerhet, egységes nyugodt erőként tetszeleghet. Mutogathat, hogy az egyik oldalon a mutyi a másikon a marakodás, így ők a megoldás.

Ha egy kicsit ügyes, az LMP is nyertese lehet a harcnak. Begyűjthetne sok baloldali (bár ez a kategória ma már nem biztos, hogy a legjobb meghatározás) szavazót. Eladhatják magukat azzal, hogy ők kimaradtak ebből is, és abból is, ahogy eddig is ezt hirdették, és ezért is szakadtak szét. Most eljöhet az idejük, de nagyon csöndben vannak, pedig erre fel lehetne építeni egy stratégiát, kampányt.   

 

42 komment · 3 trackback

süti beállítások módosítása