Politikazabáló

Pokorni Zoltánt mostanában sokan támadják, amióta sírva beszélt nyilas nagyapjáról. Valahogy úgy, hogy mindez tiszteletre méltó, de keveset tett. Ezt meg azt meg amazt kellene tennie, és akkor járna el helyesen. Fialától kezdve Braunon át sokan kritizálják.

Pokorni volt az, aki 2002-ben apja ügynökmúltja miatt is sírva nyilatkozott a sajtónak. Akkor lemondott a pártelnöki és a frakcióvezetői tisztségeiről. 

Tehát adott egy politikus, ráadásul jobboldali, polgári értékekkel, aki egyszer azért mondott le, mert az apja a kommunista állambiztonsággal együttműködött, majd közel 20 évvel később a nagyapja nyilas múltja miatt került a középpontba. Már az egyik is elég súlyos lehet, de a sors gondoskodott róla, hogy mindkét vállán legyen elég teher. Könnyei őszinték.

Egyik esetben sem belülről vagy a családjától értesült ezekről a családi múltat érintő dolgokról, hanem mindkét esetben mások hozták nyilvánosságra. Az apja esetében a mai napig nem tudjuk, ki volt az, aki mindezt elővette a fiókból... 

Pokornit lehet támadni, de ő volt az egyetlen, aki ilyen terhelt családi múlttal kiállt a nyilvánosság elé, és mellébeszélés nélkül szembenézett ezzel. Lehet utána csinálni. Biztos vannak még páran, akik ezt megtehetnék. 

Hogy a politikai életben vagy a magyar társadalomban miért maradt el ez a szembenézés, a múlt feltárása, az nem az ő egyszemélyes felelőssége. Azért lehet hibáztatni az összes hatalmon volt vagy lévő politikai oldalt, hogy ez nem történt meg. Például az ügynökakták a mai napig nem nyilvánosak. Ebben a Fidesz felelőssége is óriási, hiszen az elmúlt 10 évben ők kormányoztak. Valószínű ez már nem is fog megtörténni, ha igaz, hogy a Fidesz-KDNP-ben már több a korábbi ügynök, mint a mai MSZP-ben. Sajnos ma már néhány történészen kívül senkit nem érdekel, hogy lehet(ett) akár napjainkig egykori ügynök alkotmánybíró, államtitkár, sportvezető, stb. 

De ez csak egy szelete ennek a történetnek. Magyarországon a lusztráció és a családi tragédiák feldolgozása is elmaradt. 

Pokorni kiállása becsülendő és követendő, támadása hiteltelen és értelmetlen. Aki most ezt teszi, az nem segíti a feldolgozást, sőt. 

Lázár a HírTv-ben azt mondta, nem kérdés, hogy nem szabad urizálni, az a kérdés, hogy ezt a párton belül ne üzengetéssel oldják meg. Igen, ez is egy nagy kérdés, hogy a már kialakult helyzetet hogyan oldják meg. De nem szabad elfelejteni, hogy miért jutott ide az egész vita, miért eszkalálódott, hogy magasabb rangú pártvezetőknek is meg kellett szólalniuk.

Ha nincsenek milliókat érő utazások, órák, több tízmilliós lakások, akkor nincs téma, nincs miről beszélni, és Lázárt, Rogánt, Szijjártót is elsősorban a munkájuk miatt lehetne kritizálni. Nem kell okot adni rá. De miután ezek vannak, többeknél, így téma is van bőven, és úgy látszik, hogy senki nem szólt még nekik, hogy itt most meg kellene állni (legalább egy percre). 

Lázár - érthető módon - párton belül tartaná a vitát, hiszen valóban nem tesz jót egy pártnak, ha a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak a prominens vezetők. Viszont ne felejtsük el, hogy azoknak se tetszik az urizálás, akik megválasztották őket. Ezért is zuhant akkorát a Fidesz népszerűsége. Márpedig ezután ezt a vitát már nem lehet párton belül tartani. Jobboldali értelmiségiek is felszólaltak az urizálás ellen, lásd Jókai Anna és Vizi E. Szilveszter megnyilvánulásait a Heti Válaszban. Márpedig ők is a választók, sőt, az eddigi szimpatizánsok véleményét közvetítik.

Ezért nem lehet már ezt a vitát már párton belül tartani. A szimpatizánsok is számonkérik a megválasztott képviselőket, kormánytagokat, hogy nem erről volt szó, nem ezt várjuk tőletek. Az idealistáknak mondhatjuk, hogy mindez egy szép megnyilvánulása a demokráciának, ami normális. Ha nem látnák, hogy sokaknak a párton belül se tetszik ez az urizálás, végleg elfordulnának a Fidesztől. Azzal végeznék ki igazán a kormányt, ha nem szólnának. Ezért nem volt haszontalan Pokorni és Kövér figyelmeztetése, sőt, talán pont ők mentik meg a pártot.