HTML

Politikazabáló

Minden, ami politika. Minden politika. Szakmai és szubjektív szemmel. .................................... politikazabalo@gmail.com

Friss topikok


2024.02.10. 22:57 Politikazabáló

Összepedofilozni

Címkék: kampány köztársasági elnök Fidesz Novák Katalin Finkelstein Varga Judit

Az Arthur J. Finkelstein-i úton halad már jó ideje a Fidesz. Ez kiválóan működött eddig. Ennek lényege, hogy

  • mindent mérni kell
  • a félelemre kell hatni
  • lejárató, negatív kampánnyal kell élni az ellenféllel szemben

Ez a félelem és negatív kampány működik Gyurcsánnyal, Brüsszellel, a bevándorlókkal (mindegy, hogy menekült vagy migráns), és a Nyugattal szemben is. Évek óta professzionálisan alkalmazzák.

Ennek egyik eleme volt a pedofília közbeszéddé tétele, annak használata bizonyos társadalmi csoportok ellen, valamint az ellenfél lejáratására, tehát nem tényleges megoldásokra vonatkozóan, nem valós társadalmi vitaként. Ráadásul összemosták az addig is elítélt homoszexualitást a pedofíliával. 

Gyermekvédelmi törvényt alkottak, ami nem feltétlenül a gyermekek védelméről szól, de ki ne akarná megvédeni a gyermekeinket?! Már az elnevezés is hatásos. Gyorsan rá lehet sütni a törvényt meg nem szavazókra és annak kritikusaira, hogy ők nem védik meg a gyermekeinket, genderlobbisták, pedofiíliát támogatók, stb. Azóta könyveket kell fóliázni, filmeket, sorozatokat, kiállításokat kell aránytalanul korlátozni, de hogy valójában konkrétan hogyan is védjük meg a gyermekeinket a rájuk leselkedő veszélyektől, az nem derül ki.

A politikai cél fontosabb, mint a tényleges gyermekvédelem. Ebben is a finkelsteini módszert választották. Viszont azt annyira túlpörgették, hogy már fokozottan a közbeszéd és a politikai kampányok része lett. Tényleg érthetetlen ez a kegyelem, de nem tudjuk, hogy végül ki járta ki, ki akarta, miért, vagy csak egy fatális hiba történt. Ebben a helyzetben jött a botrány, amit nem lehetett túlélni. Mielőtt teljesen visszájára fordul a cél, gyorsan lépni kellett. Viszont ez a politikai termék kezd egyre nagyobb veszteségeket okozni a kitalálójának. Eddig három fontos fideszes bukott bele:

  • Novák Katalin (köztársasági elnökként)
  • Varga Judit (EP-listavezetőként)
  • L. Simon Lászó (korábban, a Nemzeti Múzeum igazgatójaként)

Egyébként a migránsokkal szemben is problémát okoz az eddigi negatív kampány, már edukálni kell, hogy a vendégmunkásokat ne úgy kezeljék, gyűlöljék, mint az illegális migránsokat. Az egyik az ország hasznára lehet, a másik nem. Kivéve, ha magyarokat rúgnak ki az olcsó külföldi munkaerő miatt...

Sokkal nagyobb kérdés, mit indít el Varga Judit korábbi férjének igen éles és személyeskedő rendszerkritikája. Ilyen szintű kibeszélésre eddig nem volt példa:

"Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba."

Szólj hozzá!

2020.03.09. 22:32 Politikazabáló

Dobrev Klárát miniszterelnöknek?

Címkék: választás ellenzék Fidesz Gyurcsány Ferenc Dobrev Klára KESMA

Micsoda böszmeség!

Ha ez Gyurcsány terve, akkor

  • nem sok esélye van az ellenzéknek az összefogásra
  • nem sok esély van a kormányváltásra 
  • továbbra sem érti, hogy ő még mindig inkább gátja a kormányváltásnak, mint a motorja

Dobrev Klárát nem fogja tudni letolni a jobbikos, momentumos, LMP-s szavazók torkán, és talán még az MSZP-nél is megakadna. De a legfontosabb, hogy a Fideszből kiábrándultaknak és az elbizonytalanodó fideszeseknek pont elég ahhoz, hogy ne voksoljanak erre a lehetőségre. 

A Fidesznek ezért is kell Gyurcsány. Nagyon sokaknál még mindig inkább szitokszó. Hiába magas az ismertsége, ugyanilyen magas az elutasítottsága. Dobrev Klárára is mindkettő igaz, még ha kicsit alacsonyabb az elutasítottsága. Ezért sem lett végül semmiféle elszámoltatás, a KESMA 476 (Közép-európai Sajtó- és Média Alapítvány 476 sajtóorgánuma) pedig előszeretettel gyurcsányozik a mai napig. 

Amíg nincs új vezető az ellenzéki térfélen, Gyurcsány könnyen tetszeleg annak vezetőjeként, de amint feltűnik valaki, akinek van elég karizmája, és még nem piszkolta össze a politika, azzal teszi a legtöbbet az ellenzék sikeréért, ha hátralép egyet, vagy inkább kettőt. 

Gyurcsány nyomulása szigorú figyelmeztetés az ellenzék többi szereplőjének is, hogy ne hagyják magukat, se a pártjukat, és találjanak olyan embert, aki mögé érdemes lesz majd beállniuk. 

3 komment

2019.11.25. 20:28 Politikazabáló

Hogyan dönthet a Fidesz az atlétikai vb-ről?

Címkék: kormány főváros fővárosi közgyűlés Fidesz Ferencváros Budapest Momentum Karácsony Gergely Atlétikai világbajnokság 2023

Karácsony Gergely főpolgármester közölte, hogy milyen feltételekhez köti az atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódó stadion felépítését (pontosabban ügyesen átfogalmazta: támogatja az atlétikai vb-t, ha öt pontját teljesíti a kormány). Röviden:

  1. 5 év alatt 50 milliárd forint fővárosi egészségügyre
  2. Zöldfelületek növelése Csepelen
  3. A komplexum legyen nyitott a tömegsportra 
  4. Átlátható szerződések
  5. Fővárosi közlekedési célú beruházások támogatása

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester további feltételeket is említett. Bár valószínű, hogy most inkább Karácsony feltételei a döntőek, aki az idő szűke miatt nem szeretne népszavazást. Ellentétben a Momentummal. Érdekes lesz, hogy ebben a helyzetben hogyan fog dönteni a fővárosi közgyűlés. Mert nincs sok idő, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség már sürgeti a döntést. 

Ebben a helyzetben hogyan dönthet a kormány?

Megrendezzük a vb-t

Kisebb-nagyobb kompromisszumokkal, de elfogadja a feltételeket. A cél, vagyis a rendezvény lebonyolítása érdekében együttműködésre kész, ezáltal három legyet is üthet egy csapásra:

1. Nem bukja el az atlétikai vb-t, mint korábban az olimpiát, ami Orbán elmondása szerint is fájó volt neki. 

2. Ezzel azt is mutatja, hogy kompromisszumra is képes a kormány adott esetben, így jobb színben tűnik fel a kormányt kevésbé kedvelők körében, és később is lehet érvelni a diktatúrát kiáltókkal szemben. 

3. A saját szavazók és a sportszeretők is örülhetnek, hiszen a világbajnokság megrendezésre kerülne. Elkerüli a saját hívek csalódottságát, hogy a kormány nem állt bele keményen ebben a projektbe. (A Magyar Nemzeten már megjelent ezzel kapcsolatban egy véleménycikk, igaz, az csak a Momentum népszavazási kezdeményezésére vonatkozott, még nem Karácsony feltételeire. A lényege az, hogy ebbe már bele kell állni.)

Elengedi a stadion és így a világbajnokság megrendezését

"Nem hagyja magát zsarolni a kormány" és az "irreális" feltételekre hivatkozva elvetik a vb megrendezésének lehetőségét.

1. Ezzel a lépéssel erősítheti a "kormány építkezik", az "ellenzék csak gátol és rombol" üzenetet. 

2. Nemzetközi szinten nagy presztízsveszteséggel járna a visszalépés. A foci eb-t sose kaptuk meg (igaz, jövőre 4 mérkőzést rendezhetünk), az olimpiától mi léptünk vissza, ahogy az atlétikai vb-től is. Kérdéses, hogy ezek után hogyan pályázhatunk hasonló nagy világversenyekre.

3. A saját szavazók között is lesznek csalódottak. Ahogy a sportolók és a szurkolók között is. Ezt a dühöt persze az ellenzék ellen is lehet fordítani. 

4. Viszont igen sok pénzt spórolna a kormány.

Mi jöhet még?

Az biztos, hogy a Fidesz már ezerrel méri a különböző döntések társadalmi támogatását. Eddig is képes volt váltani, ha a népszerűsége veszélybe került. Most viszont nem ilyen egyszerű a helyzet. Karácsony és Baranyi sem akarta mindenáron megakadályozni a projektet, hanem feltéttelekkel még támogatnák is. Egy igen komoly dilemma előtt áll a kormány. Mindkét döntéssel egyaránt sokat nyerhet és bukhat. 

Ebbe zavarhat bele a Momentum a népszavazással. A kormány azt is feltételül szabhatja Karácsony feltételinek elfogadásakor (micsoda képzavar), hogy ne támogassák a Momentum népszavazási kezdeményezését, vagy ha már ki kell írni, támogassák az Atlétikai Világbajnokság megrendezését. Vagyis a stadionépítések ellen kampányoló Karácsonyt is furcsa helyzetbe hozná.

 

Szólj hozzá!

2018.08.16. 21:01 Politikazabáló

Kinek az érdeke a Mi Hazánk Mozgalom?

Címkék: politika Jobbik Fidesz Mi Hazánk

A Mi Hazánk Mozgalom és annak tagjai látványosan pozitív köröket futnak a kormányközeli médiában (Echo Tv, TV2, Origo). Már önmagában ez a tény is kérdéseket vet fel, hiszen a Jobbik és Vona Gábor kritikán aluli mocskolása jellemezte eddig ezeket a médiumokat, most meg a Jobbiknál sokkal radikálisabb Mi Hazánk a pozitívan megjelenített tartalom. A kormányközeli sajtóban semmi sem véletlen. Mindennek oka, célja van. A jobboldali média nem lett hirtelen objektív, ezért ez nagyon hamar elvetendő. Főleg úgy, hogy a Mi Hazánk a pozitív, a Jobbik a negatív példa a megjelenésekben. 

Az egyik kérdés, hogy miért futtatják ennyire ezt a mozgalmat?

A Jobbik nem nyert választást, de története során a legjobb eredményt érte el, ezzel a legerősebb ellenzéki párt lett. A kormányzati média nyilván azt a pártot kezdi ki, töri meg, amelyik a legnagyobb veszélyt jelenti a Fideszre. Erre az állami intézmények is rásegítettek, lásd az aránytalan ÁSZ-bírságot. Mivel a többi párt magától szeletelődik, vagy jelentéktelenedik el, nem igazán kell velük foglalkozni, viszont a Jobbiknál érdemes egy kicsit rásegíteni. A káröröm mellett ez is lehet az egyik ok.  

A másik, hogy rajtuk keresztül le lehet tesztelni olyan - a Fidesz számára "necces" - kérdéseket is, mint az EU-ellenesség mértéke vagy a cigányság kérdései, a sorkatonaság, a halálbüntetés, vagy abortusz. Eddig is volt példa arra, hogy a Jobbiktól vegyen át népszerű dolgokat a Fidesz, most lesz egy újabb, erre alkalmas platform.  

valasztas_2018.JPG  Forrás: valasztas.hu   

A másik kérdés, hogy meddig futtatják ennyire ezt a mozgalmat?

Rövid távon a Jobbik megtörése, leszalámizása a cél. Más most is napi hír a fent említett médiumokban, hogy éppen hányan hagyták el a pártot és csatlakoztak az új mozgalomhoz. A Jobbik magyarázkodik, a Mi Hazánk virágzik, nem is kell ennél több az elején. Hogy ezt az eddig jobbikosként megvetett Dúró Dóra, Toroczkai László vagy Novák Előd tálalja, az nem is fontos. Láttunk már ilyen fordulatot, amikor a baráti Simicskából egyik napról a másikra megvetendő oligarcha, lecsúszott alkoholista lett. Csak most fordítva történik mindez.  

Ugyanakkor lehet egy hosszú távú cél is. A választás közeledtével hallani lehetett olyan megkereséseket a Fidesz részéről, melyekben egy esetleges külső koalíciós partnert kerestek a Jobbikban. Az eredmények tükrében ezt gyorsan el is lehet felejteni, de a jövőre nézve nem baj, ha lesz egy olyan párt, amelyik egy esetlegesen kialakuló helyzetben képes besegíteni. Szlovéniában például hiába nyert az Orbán által támogatott jobboldali párt, nem tudott koalíciós kormányt alakítani. Messze még 2022, de egy jövőbeli koalíciós partner lehetősége is a célok között lehet. 

Függetlenek

Ne zárjuk ki ez a lehetőséget sem, tényleg egy új párt születik, magától. :)

Az biztos, hogy a Mi Hazánknak nehéz lesz egyszerre a Jobbikot és a Fideszt is támadnia ugyanazzal a vehemenciával, hiszen ez bizonyítaná a teljes függetlenségüket, de jelenleg nem is tapasztalni ilyet, csak a Jobbiktól való elkülönülés van az energiájuk középpontjában. Hogy ez a későbbiekben megváltozik-e, azt majd meglátjuk. 

2 komment

2018.02.28. 22:13 Politikazabáló

Nyer az ellenzék, és utána?

Címkék: választás összefogás ellenzék Fidesz Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely után mindenki arról beszél, hogy van esély legyőzni a Fideszt, csak össze kell fognia az ellenzéknek. A DK-tól a Jobbikig mindenkinek. Csak egy ellenzéki jelöltet kell állítani az egyéni választókerületekben a fideszes ellenében, a többiek visszalépnek, és lehet nyerni. Már önmagában ez is elég erős, bár több párt nyitott erre a vasárnapi választás óta, konkrétumok eddig nem születtek. Pedig a választás nagyon közel van.

Tételezzük fel, hogy így lesz. Szerintem nem, de érdemes eljátszani vele. A listás szavazatokkal együtt lesz egy szűk többségük a parlamentben, de csak együtt tudnak kormányt alakítani. Az hogy fog kinézni? Ki adja a majd a miniszterelnököt? A Jobbik, a DK, az LMP és a Momentum megszavazza Karácsonyt? Vagy majd feltűnik egy külsős, akit mindenki elfogad? Esetleg Márki-Zay? Nem nagyon látok ma olyan embert, akit az összes ellenzéki párt elfogadna. 

Vagy létrejön egy ún. szakértői kormány? Minden párt delegál majd 1-2 minisztert? A támogatottságukhoz mérten arányosan. Talán ez az egyetlen elképzelhető működőképes kormánytípus egy ilyen ellenzéki koalícióban. De miniszterelnökre akkor is szükség lesz.

Mi köti őket össze? Egyetlen dolog, a Fidesz és Orbán gyűlölete és leváltása. Valamint a korrupció elleni harc. Mondjuk az utóbbiban az MSZP már nem annyira hiteles. Ezen túl mi kötheti össze a mondjuk a DK-t és a Jobbikot? Vagy az MSZP-t és a Momentumot? Nincs még egy téma, amiben ugyanazt gondolnák. Ezért egy esetleges ellenzék által felállított új kormány működőképessége nagyon elképzelhetetlen. Igaz, éppen ilyen volt a hódmezővásárhelyi választás eredménye is...

1 komment

2017.04.17. 11:56 Politikazabáló

Miért jó ez?

Címkék: jobboldal orbán kormány Fidesz Soros György CEU

- teszi fel a kérdést a fiatalok és a liberálisok mellett sok jobboldali szavazó is. Miért kellett megint túltolni valamit? Miért kell ez a faék egyszerű buta kampány? Miért kell kollektíven utálni Brüsszelt? Miért nem lehet inkább csak egy-egy intézkedésnek nekimenni? Ahogy Sorosnak is neki lehetett volna menni másképp, és nem a CEU-n keresztül. Most ott tartunk, hogy a Fidesz emelte piedesztálra Sorost, akinek a munkássága eddig erősen vitatott volt, de így, hogy egy egyetemnek mentek neki, mindezt elhomályosítja, és sokak szemében Soros lett a jó, Orbán meg a rossz. Megérte? Miért ezt az utat választották? 

Buldózerként kiáll Németh Szilárd, és a Fidesz évekre elvesztette a fiatalabb generációt. (Más kérdés, hogy ez is egy folyamat rész, a Fidelitas sehol nincs, nem hallani róluk semmit, mintha nem is léteznének, de a fiatalok lemorzsolódása sem új.) Nyilván 3,5 millió nyugdíjassal is lehet választást nyerni, de miért mond le a Fidesz a fiatalokról? 

Miért kell sorosbérencezni azt, akik ezzel az egésszel, vagy ennek módjával nem ért egyet? Most tényleg bérenc lenne Sólyom László, Solymosi Frigyes, Lovász László, Bod Péter Ákos, László Csaba vagy Navracsics Tibor?

Ha a Fideszből nézném a dolgokat, nem számítana, mint ír az Amerikai Népszava vagy a Guardian, mint mond TGM vagy Tóta W., mert tényleg nem fontos. De hogy mit mond a saját hátországom, mikor szól a saját pártcsaládom, mikor jelez a jobboldali értelmiségem, arra már sokkal jobban odafigyelnék. 

Zárójelben azért érdemes megjegyezni, hogy amit a CEU-n tanító korábbi fideszes szavazó kapott a gyűlölködésből, az ugyanúgy nem sok jót sejtet.

Láthatóan elfáradt a habonyi gyűlöletkampány. Való igaz, ideig-óráig nagyon is működőképes, de hosszútávon nem biztos. Igaz, hogy mobilizál, igaz, hogy a saját szavazókat fel lehet vele rázni. Az viszont az országot gyengíti, ha végletekig megosztott lesz. Ahogy Törökországban is látható, kicsivel több mint 50%-ot kaptak az igenek és majdnem 50%-ot a nemek (ha nem volt csalás és ámítás), vagyis totálisan megosztott Erdogan hazája. Nem is kell leírni, mikor erősebb egy ország, ha ilyen szinten megosztott, vagy ha nem. 

Olyan helyen élünk, ahol bizony sokszor lavírozni kell Nyugat és Kelet között. Úgy, hogy tudjuk, hogy az európai értékek és az Unió egy erős igazodási pont. Ettől még nem kell rosszban lenni az oroszokkal, és nem is kell mindenben bólogatni az Unióhoz, de tudjuk mikor és hol a határ. Nem nekünk kell szabadságharcot folytatni az orosz demokráciáért, nem nekünk kell rálépni a medve lábára. Viszont néha tudni kell nemet mondani, hogy ne mi legyünk a szócső. Ahogy tudtunk nemet mondani a wilkommenre. Azzal Orbán elsők közt és egyedül volt, aztán ahogy teltek a hónapok, szépen lassan egyre többen követték. Ma már egész más a helyzet, mint akkor, amikor megjelentek az első migránsok. De közel sem biztos, hogy ez a forgatókönyv majd működik a brüsszelezéssel és a sorosozással is, sőt, most pont az ellenkezője látszik.

Akkor vagyunk erősek, ha a lehető legtöbb szövetségest gyűjtjük magunk köré. A V4-ekkel jól működik az együttműködés, de ez önmagában kevés. Nyugati szövetségesek is kellenek, nem csak keletiek. Most ott tartunk, hogy lassan de biztosan (vagy inkább gyorsan és biztosan) veszítjük el őket. Ez biztos nem erősíti se a kormányt, se az országot.   

1 komment

2016.05.17. 23:48 Politikazabáló

Miért vonzó a Fidesz a fiatalok számára?

Címkék: fiatalok Fidesz Fidelitas

Tehetjük fel a kérdést, amire nem is olyan könnyű válaszolni, de pontokba szedve mégis megpróbálom.

- Oktatás

Az utóbbi hónapokban, illetve években inkább a tiltakozásoktól volt hangos az oktatásügy. Legutóbb a tanárok mellett (és magukért) álltak ki a diákok, a netet is elárasztották a kockásinges képek, ami válasz volt Klinghammer avitt szavaira, illetve az egész rendszerre. De ugyanezt tapasztalhattuk a szakok megszüntetésekor, vagy az egyetemek/campusok összevonásakor. Pedig lehet, hogy mindezek szükséges rosszak, melyek az oktatás fenntarthatóságát szolgálják, mégse sikerült "eladni", maradtak a kérdőjelek. Az egész olyan, mintha a Fidesz képviselné a maradiságot, a fiatalok meg a jövőt. Kissé abszurd, hiszen Fiatal Demokraták Szövetségeként indult a párt, de mégis, a többéves kormányzás után itt tartunk. És ez nem csak a látszat, az egyetemisták körében már egy ideje nem a Fidesz a legnépszerűbb párt. Valahogy nem figyelnek ezekre a fontos jelekre.

- Internetadó 

Szintén leginkább a fiatalabbakat érintette, akik meg is mozdultak. Itt alapvetően a kommunikáció csúszott félre, de nagyon, mint utólag kiderült, hogy mit is akart a kormány (a telekom adó változtatását, amiben akár még lehetett volna logika is), de túl sok a ha, és végül visszakozniuk kellett a tiltakozások miatt.  A vezetékes telefont egyre kevesebben veszik igénybe, a mobilt a fiatalok főleg netezésre használják, így nem csoda, hogy az a szó, hogy internetadó óriási felháborodást keltett. Azóta Deutsch Tamás vette kezébe a dolgokat, mint az egyik legifjabb ősfideszes, és talán már jobb irányba viszi az ügyet. 

- Fidelitas

Lehetne az utánpótlás, a fiatalok bázisa, de valahogy nem az. A médiában alig hallani róluk, programjaikról, megjelenéseikről alig tudni valamit. Tudja valaki, hogy most ki az elnöke? Böröcz László, aki az V. kerületi alpolgármester. Az V. kerület az utóbbi időben csak botrányoktól volt hangos. Pedig a közösségi médiában jelen vannak, van saját Facebook-oldaluk, több mint nyolcezer támogatóval, saját YouTube-csatornájuk is, de az utóbbi nem nagyon pörög, főleg nem az idei videóik. De a lényeg, hogy nincsenek arcok, akik megjelenítik a szervezetet, és megnyerik a fiatalokat. Az ellenzéki pártokhoz képest még így is jelentős az előnyük, szervezett az országos hálózatuk, de egy ráncfelvarrásra erősen rászorulnak. 

- Uber

A hagyományos taxit inkább a középkorúak és az idősebb korosztály használja, míg az Ubert inkább a fiatalok, ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni ezt a kérdést. Érdekes volt a kormány reakciója az első taxis tiltakozás után. Akkor még voltak fiatalabb fideszes képviselők, akik a kompromisszumot és a megoldást keresték. Mára eldőlt a harc, a kormány teljes mellszélességgel kiáll a hagyományos taxisok mellett, és a lassan, de biztosan betiltja az Ubert. Pedig erről is lehetett volna egy társadalmi egyeztetést tartani. Valóban adózzon mindenki, valóban legyenek mindenkire egységesen vonatkozó szabályok, tiszta sor. Senki ne kerülje el az adófizetést. De essen szó a minőségbiztosításról, az Uber felhasználóinak számáról, az ügyfélbarát kiszolgálásról, a taxishiánékról (ami nem városi legenda), a migránsok tömeges utaztatásáról (nyilván számla ellenében, legálisan, szintén nem városi legenda), stb. Akinek nem inge, ne vegye magára, de ilyet is lehetett látni.

- Kivándorlás, hazacsábítás

A fiatalok elvándorlása nem új probléma. Ráadásul szavazópolgárok maradnak, szóval még azt se lehet mondani flegmán, hogy hagyjuk... Az elvándorlást nem sikerült megállítani, már a középiskolások is nagy arányban tervezik a végleges kivándorlást, ami égetően nagy probléma. A hazacsábításra indított program pedig hatalmas kudarc. (Nem is értettem egyet azzal, hogy így, gyakorlatilag pénzzel csábítsuk haza őket. Így sose fog menni. Élhetőbb országból nem vándorolnak el, sőt, haza is jönnének.) 

+ Adókedvezmények

Talán ez az egyedüli olyan, amire azt lehet mondani, hogy vonzó lehet a fiataloknak is. Mind a családi adókedvezmények rendszere, mind a CSOK tényleges segítséget nyújt a fiatal házasoknak. De csak a házasoknak. 

+ Sport

Az adókedvezmények mellett a másik olyan téma, aminek a támogatása segítheti a sportszerető fiatalokat, látszik, hogy sokat ölnek a versenysportba, de a tömegsportba már nem annyit, itt azért még sok a teendő. A stadionépítés nem elég, sőt, lassan már gát, szitokszó. Pedig azt is lehet ésszerűen. Faluba nem kell többezres stadion, de vannak városok, ahol meg igenis szükséges, ha azt a város tényleg használni tudja. 

- Arcok

Ahogy a Fidelitas kapcsán említettem, mindig kellenek az arcok, akik magukhoz vonzzák az embereket, jelen esetben a fiatalokat. Melyik az a fiatal fideszes politikus, akire azt mondhatjuk, hogy az ifjúságért felel, aki a fiatalokat képviseli a kormányban? Első elgondolásra nem lehet ilyet nevet mondani, és talán ezen kellene változtatniuk. 

Ezzel a problémával a többi párt is küzd, nincs egyedül a Fidesz, de nekik korábban volt egy erős alapjuk, ami egy ideje elkezdett amortizálódni.  

A 8 pontból 6 inkább azt mutatja, hogyan távolodik a Fidesz a fiataloktól.  

2 komment · 1 trackback

2016.02.18. 23:00 Politikazabáló

Meddig tartható Habony?

Címkék: botrány Fidesz Habony Árpád

A legutóbbi botrány már tényleg csak hab a tortán, volt itt minden az elmúlt években, ha visszagondolunk kicsit, akkor emlékezhetünk rá, tényleg csak néhányat felsorolva:

  • Gucci táska a Parlamentnél
  • Szerb utcai ingatlan és annak kérdőjelei
  • Szabálytalankodás Andy Vajnával az anyósülésen (azóta se derült ki, kié az a VW Transporter...)
  • Nincs jövedelme, állása, vagy mégis van? (Csak nemrég alapított céget, azt is miből?)
  • Azóta sok állami hirdetés áramlik az új cégekhez.
  • Szipogós Ibiza (azt se lehet leírni, amit mindenki tud...) 
  • Főtanácsadó vagy sem? (Ilyen sincs, mindenki tudja, hogy a tűz közelében van, a forrásnál, legközelebb. Lehet ködösíteni, hogy hivatalosan nem az államnak dolgozik, csak fölösleges, mert nem ez a lényeg.)
  • Képek a Szépművészetiből
  • Ingyenlagzi a Szépművészetitől

Mi jöhet még? Mit bír el a közvélemény? Meddig tartható fenn ez az állapot Orbánnak? Mikor válik terhessé? Amíg a migránskérdés, az adócsökkentés, a jól teljesítő gazdaság, az alacsony munkanélküliség és a CSOK uralják a közbeszédet, addig igen sokáig. De lassan eljön az idő, amikor Habony már vállalhatatlan teher lesz. (Szerintem már eljött.) 

Persze, az is lehet, hogy valahol jó nekik, hogy van valaki, aki nem kormánytag, nem párttag, nem az állami szférában dolgozik (ténylegesen), mégis mindig róla szólnak a negatív hírek. Egy titokzatos személy, aki lehet túl van misztifikálva, de mindig ő a téma, és nem a kormányzat, vagy annak munkája, szerepelői. Az ellenzék és a sajtó folyamatosan őt wuduzza. Mivel közpénzek közelében van, a legfontosabb közszereplők mellett, ez rájuk is árnyékot vet, nem is kicsit.

Valójában abból, hogy a felmerült kérdésekre nincsenek kézzelfogható válaszok, állandóan megy a ködösítés, semmi sem transzparens körülötte és az őt érintő állami pénzek körül, nem jöhet ki jól belőle a kormány. Hamarosan el kell dönteni, meddig tartható fenn ez az állapot. Ugyanakkor nagy kérdés: hogy oldható meg, hogy oldható fel? Megkapja a selyemzsinórt, mint Simicska? Annak se lett jó vége, a háború most is dúl. Vagy ha ő a mindent összekötő és mindenkit jól ismerő Kapcsolat, akkor ki mondja meg neki, hogy most elég? Vagy már túl sok mindenkinek túl sok érdeke fűződik hozzá? Lehet, már csak ő mondhatja meg, mikor lép hátra? Lehet, hogy mát túl nagyra nőtt? Ezekre a kérdésekre a kormányzatnak is meg kell találnia a választ, mert a botrányok nem szűnnek...

 

4 komment

2015.11.29. 23:39 Politikazabáló

Mibe bukhat bele a Fidesz?

Címkék: választás korrupció Fidesz

Internetadó, migránsok

Nagyon messze vannak még a 2018-as választások, így nehéz erre válaszolni, de két ciklus egymás után hosszú idő, ráadásul úgy tűnik, a Fidesz még mindig nem mutatja a kifáradás jeleit. Ha úgy tűnik, valamit túlhúztak, például az internetadót, akkor képesek váltani. Még a presztízsveszteséget is lenyelik, és a politikai haszonszerzés őket igazolta. Az aktuális kérdésekre nagyon jól reagáltak, lásd például a bevándorlást. Minden magyar politikai szereplő csak utánuk kullog. Az európai kormányok friss döntésinek sorozata pedig megint Orbánt igazolja, pedig mit kapott ő még nyáron ugyanezekért a döntésekért (meg kell állítani a migránsokat, kerítést kell építeni, stb.). Fontos, hogy most nem vizsgálat tárgya, hogy erkölcsileg mi a jó, és mi a rossz. A politikai haszonszerzés és a döntések következményeinek szempontjából érdemes vizsgálódni.

Boltzár

Jelenleg a vasárnapi zárvatartás az, amit nem nem tudnak elengedni, pedig szembemegy a többség akaratával, mint az internetadó. Kicsit érthetetlen, hogy miért fontosabb a nullaszázalékos KDNP, mint a többség, de ezt majd egy népszavazás eldönti, ha egyáltalán lesz. Egyébként még abból is kijöhetnek jól, ha visszakoznak, és azt mondják, a nép így döntött, akkor úgy lesz, mert nem megyünk szembe vele. De jelenleg nem tartunk itt. Pedig mindenki gyorsan megutálta a vasárnapi korlátozást és a szombati tömeget az áruházakban. Talán ezért is megy olyan nehézkesen a választás kiírása, mert mindenki számára egyértelmű, mi lenne a végeredménye.

De ha sok mindenre ügyesen reagál a Fidesz, mégis mibe bukhat bele?

A korrupcióba.

Ez vitte el az MSZP-t korábban, amiből a mai napig nem tud kijönni, ez vitte el a lengyel baloldalt, a román kormány is bukdácsol, és még hosszasan lehetne sorolni. Elérkezhet az az idő, amikor a többség azt mondja, ez már túl sok. Jelenleg nem tartunk itt. Látszik, hogy amíg van más vezető téma, amit a kormány jól kezel, addig ezek mindig másodlagos kérdések maradnak. 

Lakásügyek, építkezések, dohánypiac, trafikok, kaszinótender, vagyonnyilatkozatok, szállodaügy, ingatlanok eladása és bérbeadása, építkezések, földügyek. Nevek nélkül is megy. Ezekre sem lehet azt mondani, hogy maga a korrupció, de túl sok a kérdőjel körülöttük. Egy kampányban majd felerősödnek ezek a témák. A földek árverezésébe az is belefér, hogy egy magyar helyett egy külföldi kapja (ha az a magyar éppen Simicska). Ha háború van, lásd Simicskát, akkor meg végképp csak idő kérdése, hogy az egyik érintett fél mikor tálal ki, vagy lépi át a hallgatás falát.

Mivel nincsenek kézzelfogható bizonyítékok, vagy nem szólnak akkorát, nincs bennük átütő erő, az ellenzék ehhez (is) gyenge, ha ki is derül valami, nem történik semmi. A másik oldalon Simon Gábor 200 milliójának a forrása se derült ki, még a nyomozóknak se, ahogy az MSZP székházában lévő állítólagos páncélszekrényből se lett ügy. Nemrég a parlamenti vitanapot tartottak a korrupcióról, de semmilyen hatása nem volt, csak ment az adok-kapok. Így viszont a Fidesznek se kell komolyabban félnie. Távol vagyunk még a 2018-as választásoktól, ahogy attól is, hogy a Fidesz belebukjon a korrupcióba. Mégis ez lehet az ellenzék egyetlen esélye - jelenleg. 

157 komment

2014.12.21. 22:00 Politikazabáló

Urizálás a szellem a palackból

Címkék: urizálás Fidesz Kövér László Lázár János Pokorni Zoltán

Lázár a HírTv-ben azt mondta, nem kérdés, hogy nem szabad urizálni, az a kérdés, hogy ezt a párton belül ne üzengetéssel oldják meg. Igen, ez is egy nagy kérdés, hogy a már kialakult helyzetet hogyan oldják meg. De nem szabad elfelejteni, hogy miért jutott ide az egész vita, miért eszkalálódott, hogy magasabb rangú pártvezetőknek is meg kellett szólalniuk.

Ha nincsenek milliókat érő utazások, órák, több tízmilliós lakások, akkor nincs téma, nincs miről beszélni, és Lázárt, Rogánt, Szijjártót is elsősorban a munkájuk miatt lehetne kritizálni. Nem kell okot adni rá. De miután ezek vannak, többeknél, így téma is van bőven, és úgy látszik, hogy senki nem szólt még nekik, hogy itt most meg kellene állni (legalább egy percre). 

Lázár - érthető módon - párton belül tartaná a vitát, hiszen valóban nem tesz jót egy pártnak, ha a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak a prominens vezetők. Viszont ne felejtsük el, hogy azoknak se tetszik az urizálás, akik megválasztották őket. Ezért is zuhant akkorát a Fidesz népszerűsége. Márpedig ezután ezt a vitát már nem lehet párton belül tartani. Jobboldali értelmiségiek is felszólaltak az urizálás ellen, lásd Jókai Anna és Vizi E. Szilveszter megnyilvánulásait a Heti Válaszban. Márpedig ők is a választók, sőt, az eddigi szimpatizánsok véleményét közvetítik.

Ezért nem lehet már ezt a vitát már párton belül tartani. A szimpatizánsok is számonkérik a megválasztott képviselőket, kormánytagokat, hogy nem erről volt szó, nem ezt várjuk tőletek. Az idealistáknak mondhatjuk, hogy mindez egy szép megnyilvánulása a demokráciának, ami normális. Ha nem látnák, hogy sokaknak a párton belül se tetszik ez az urizálás, végleg elfordulnának a Fidesztől. Azzal végeznék ki igazán a kormányt, ha nem szólnának. Ezért nem volt haszontalan Pokorni és Kövér figyelmeztetése, sőt, talán pont ők mentik meg a pártot. 

14 komment · 2 trackback

süti beállítások módosítása