HTML

Politikazabáló

Minden, ami politika. Minden politika. Szakmai és szubjektív szemmel. .................................... politikazabalo@gmail.com

Friss topikok

2010.04.13. 22:00 Politikazabáló

Schmitt Pál lehet Sólyom László utódja?

Címkék: usa határon túl sólyom lászló köztársasági elnök schmitt pál választás2010 voks10

Miután ma két forrásból is ezt az információt kaptam, érdemes elemezni a felvetést. Az első forduló utáni választási eredmények tükrében látható, hogy a Fidesz a 2/3 közelében van, és közel áll ahhoz, hogy a második forduló után valóban 2/3-os többsége legyen. Ezzel a lehetőséggel élve olyan személyi döntéseket is hozhat, amelyek az elmúlt 20 évben eddig konszenzusos és/vagy kompromisszumos alapon születtek. Fontos megjegyezni, hogy a köztársasági elnök megválasztásához nem szükséges 2/3-os többség. Pontosabban csak az első két fordulóban kell 2/3-os többség, a harmadik fordulóban már elég az egyszerű többség is. Sólyom Lászlót is így választották meg. Az első két forduló eredménytelen volt, csak a harmadik forduló volt sikeres és eredményes. Megválasztása kisebb csoda volt, hiszen az akkori balodali koalíciós többség ellenére ellenzéki jelöltet választottak meg. De térjünk vissza az eredeti kérdésre:

Lehet Schmitt Pálból köztársasági elnök?

Már tavaly felröppent a hír, hogy a választások után hazajönne, ha Orbán Viktor fontos feladattal bízná meg. Akkor egy esetleges (csúcs)miniszteri pozició volt a találgatások középpontjában. A mostani felvetésnek lehet értelme. Miért jönne haza? Rengeteg pozívióval rendelkezik. Az Európai Parlament egyik alelnöke és a NOB protokollfőnöke, hogy a két legfontosabb nemzetközi pozícióját említsük. Szerintem egy miniszteri feladatért nem jönne haza, de az Országgyűlés alelnöki székéért sem. Így logikus, hogy csak valami nagyobb feladatért. A köztársasági elnőki tisztség ilyen lenne. Sok pozíciója rengeteg munkával, feladattal jár. Nem olyan rég történt, hogy kimerültség miatt rosszul lett. Egy jelötnél nem jöhet szóba, hogy az egészsége nem megfelelő, mert akkor megkérdőjelezhető, hogy a feladatát mennyire tudja ellátni. A köztársasági elnöki teendők sem járnak kevesebb munkával, de legalább egy feladatra koncentrálhatna. A kimerültséget orvosolta, azóta nem volt hír az egészségi állapota. 

Megvan a társadalmi és a politikai támogatottsága?

Politikai támogatottsága valamivel nagyobb a társadalmi támogatottságánál, mivel a Fidesz tagja/arca, így valamilyen szintem megosztó személyiség. Ugyanakor olimpiai bajnokként tisztelik, hazai és nemzetközi olimpiai vezetőként évek óta mindenki által elismert munkát végez. Ismertsége nagy, sőt, nagyobb, mint Sólyom Lászlóé volt a megválasztásakor. Párttagsága  a szavazásnál előny, hiszen 2/3-os többség esetén már az első körben megválaszthatják. De szoros pártkötödése mindig támadási felület lehet, amit  csak a munkájával kompenzálhat.

Ha Sólyom folytatná?

Sólyom László sorsa a saját, és a Fidesz kezében van. Szerintem Sólyom folytatná. Látszik, hogy élvezi a munkáját, szeret szerepelni, szereti megmutatni magát, független, önálló egyéniségként, politikai szereplőként mutatkozik. A jobboldal jelöltje volt öt évvel ezelőtt. Ma az LMP támogatására is számíthatna (nem csak a védegyletes gyökerek miatt). Az MSZP és a Jobbik nem támogatná. De nem is szükséges - a már említett parlamenti többség miatt. Biztos vagyok benne, hogy a Fidesz vezetői, és Sólyom emberei informálisan egyeztetnek a folytatást illetően, és ha a Fidesz nem mellette dönt, azt előbb Sólyom tudtára hozzák, hogy így lehetősége legyen "nem jelöltetni magát". (Természetesen ezt úgy kell érteni, hogy jóval előtte kijelenti, hogy nem folytatná.) A választás napján is tettek egy apró gesztust, amikor a sajtótájékoztatóval bevárták Sólyom Lászlót. A bekezdés első mondatrára visszatérve, Sólyom duplázása 100%-ban a Fidesz kezében van.

Sólyom vs. Schmitt

Sólyom nem volt jó kapcsolatban a leköszönő kabinettel, és a kormánypártokkal. Több konfliktus is volt köztük, nem csak a törvényeket illetően, de a kitüntetések körül botrányokra is emlékezhetünk, és a 2006-os események megítélése, az akkori nyilatkozatok is éles ellentéteket mutattak. Érezhető volt a kormány és Sólyom közötti feszültség, ami a Fidesznek mindig jól jött.

A Fidesznek is szimpatikus volt a határon túliak melletti kiállása; a nemzeti ünnepeket rendszeresen a határon túl ünnepelte - ha engedték. Emlékezetes, amikor Romániában nem engedték leszállni a gépét, ő autóval is elment. Amikor Szlovákiában lett nem kívánatos, akkor is elment a lehető legmesszebb - a híd közepéig. Ez minden magyarnak szimpatikus volt. Határon innen és túl. Ebben Schmitt Pál részéről is hasonló magatartás várható.

A Fidesz a 2/3-os többségtől való félelmekre reagálva megfelelő választ adhatna egy, az alkotmányos keretekre és a törvényeségre mindig kiemelten ügyelő köztársasági elnök jelölésével. Másik oldalról nézve éppen ez az, ami Sólyom esélyeit csökkenti a Fideszen belül. Ami Sólyom gyengesége, az Schmitt erőssége, szinte biztos, hogy semmiben nem hátráltatná az új kormány munkáját.

Érdekes, hogy mindektten 1942-es születésűek.

Schmitt egy-két nyelvvel többet beszél, de ennek nincs nagy jelentősége.

Visszatérve a nemzetközi diplomáciára. Ebben mindketten tapasztaltak. Sólyom ügyesen, megfontoltan építette a kapcsoaltokat, és Schmitt Pálnak is nagy érzéke van a diplomáciához, igen tapasztalt. Van egy momentum, ami Schmitt mellett szól. Sólyom anno kijelentette, hogy addig nem utazik az Egyesült Államokba, amíg a magyar állampolgároktól az amerikai hatóságok ujjlenyomatot vesznek. Ettől függetlenül a magyar-amerikai kapcsolatok nem voltak rosszak, elnöki szinten sem, de Schmitt megválasztásával ez a probláma megszűnne. Egy apró konfliktus feloldhatóvá válna. Kizártnak tartom, hogy ezt a gyakorlatot Schmitt Pál is követné.

Hogy mit hoz a jövő? Az hamarosan kiderül, mert még júniusban dönteni kell a köztársasági elnök személyéről. Sólyom László mandátuma 2010. augusztus 5-én lejár.

 

142 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politikazabalo.blog.hu/api/trackback/id/tr271919171

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Politikai szerepre készül Schmitt Pál 2010.05.10. 18:56:15

Felkérést ugyan még nem kapott az Európai Parlament alelnöki és a MOB elnöki tisztét betöltő politikus, de számít arra, hogy szerepet kap az Országgyűlésben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wagabound 2010.04.14. 14:36:26

Schmitt, mint köztársasági elnök? Miért ne? Sólyomnál még egy aluljáróból előkapott hajléktalan is alkalmasabb lenne...

Spiro 2010.04.14. 14:38:28

Láthatólag Schmitt-nek mindent ki akar próbálni.
Főpolgármesterség nem jött össze, ez most talán.

Csak nehogy Viktor betartsa, a régebben Torgyánnak ezzel a pozicióval kapcsolatos igéretét.

Még nagy csata lehet ebből.

csárli hárper 2010.04.14. 14:38:33

smitpál mint elnök?? nebassz! még jó hogy nem a feketepákó vagy a gázspárgyőzi....

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.04.14. 14:40:03

Sólyomnál nehéz alkalmasabb köztársasági elnököt találni.

Az utóbbi 20 év egyik legtisztább, következetesebb politikusa. Sajnálnám ha egy pártkáderrel lenne lecserélve, kiváltképpen mert a Fideszre szavaztam.

szigiri 2010.04.14. 14:40:29

Nőne a szememben a FIDESZ, ha meghagyná Sólyom Lászlót és nem kesztyűbábot tolnak fel a Sándor-palotába.

szigiri 2010.04.14. 14:43:29

@Spiro: én is úgy hallottam, és főleg a nők tekintetében Főleg az új kollekciókat :)

registraal 2010.04.14. 14:45:12

Esetleg udvarolhatna a Jobbiknak a Fidesz és lehetne a Morvai Krisztina...
Olyan szépen tud nyilatkozni és elfogulatlan...

Robusto 2010.04.14. 14:50:03

Arra az átmeneti időre, amíg kormányzói jogkört kap a köztársasági elnök, egy Schmitt-féle marionett-figura is megteszi!

aaabbbccc 2010.04.14. 14:50:30

Ez az a Schmitt aki:
- anno az mszp-nél is jelentkezett, hogy lenne főpolgármester jelölt mszp színekben?
- aki az átkosban az Astoria szálló igazgatója volt ? Biztosan nem kellett hozzá jóban lenni az MSZMP-vel plusz jelenteni a külföldi vendégekről, ááá szó sem volt semmi olyesmiről még véletlenül sem.

gauche caviar 2010.04.14. 14:50:36

van az a majdnem törpe csóka aki ilyen üvegeken szokott klimpírozni a deák tér környékén.
Na, én őt szeretném köztársasági elnöknek.

Schmitt Pál, na ne vicceljünk már...

Svenmester 2010.04.14. 14:51:45

Ezt nem gondolhatjátok komolyan, hogy nehéz Sólyomnál alkalmasabb köztársasági elnököt találni. Oda erős államférfi kell, nem olyan akit madárnak egy szaros Szlovákia vagy Románia

Svenmester 2010.04.14. 14:52:16

javít - ... madárnak nézhet ...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.14. 14:53:02

@br: igen, méltón szimbolizálta az MSZP kormány alatt, hogy mekkora kretén ország is a miénk. "Titkos" (törvénytelen) szavazással történő megválasztása, elnöki kegyelem saját zsebre dolgozó tolvaj orvosoknak, az állami zászló kitiltása majd a közfelháborodás hatására visszavitetése az újévi köszöntő alkalmával, a bohócjelentek a kitüntetések átadásakor amelynek az aláírását megtagadhatta volna, a szólásszabadság-korlátozó törvény aláírása, és számtalan faszkalap nyilatkozat: Sólyom Gyurcsány méltó párja volt. Ideje ennek a korszaknak véget vetni.

Schmidt Pál buta, mint a gyalogút (ki tud komolyan venni egy olyan embert, aki arra építi fel a karrierjét, hogy egy pálcával megbök egy másik embert?), mesébe illően tájékozatlan gyakorlatilag minden kérdésben, de papucs orrára pamutbojtnak nagyon is megfelelő. Legalább a zászlóval nincs problémája.

nestrot10 2010.04.14. 14:56:41

Schidt aki olyan szar ember mint a Túrós Tarlós?...mindkettő amikor indult Függetlennek mondta magát, hogy becsapja a választókat és közben már kívül belűl kinyalta a Fidesz banda és Orbán seggét. Sunyi egy ember hatalomhajhászó és éhes kardvívó..buta senki! Egész élete a helyezkedés és nyalásból állt!!!!! Fpujj undorító egy állat!!!!!

Stoney Hill Billy 2010.04.14. 14:56:51

Sólyom for President!
Ő az eddigi legjobb elnökünk, még egy ciklust Neki!

Dr Kangörény 2010.04.14. 14:57:46

@br: Sólyom a lehető legalkalmatlanabb köztársasági elnök.
Igazi megosztó személyiség, alkotmányos szerepénél sokkal nagyobb mértékben akar beleszólni az ügyekbe (ami azért is érdekes, mert alkotmánybíóként aktívan ügyködött a köztársasági elnök jogainak kordában tartásán), ráadásul egyes döntései kifejezetten károsak (lásd. kegyelem azoknak, akik nem járatták iskolába a gyerekeiket, vagy kegyelem a csaló rokkantnyugdíjazásban közreműködő orvosoknak, stb.)

A realitások talajától elrugaszkodott, fellegekben lebegő jogász (a jogász most szitokszóként értendő).

Valóban jobb nála bármelyik hajléktalan koldus.

Bambano 2010.04.14. 14:58:15

Az téves, hogy Sólymot minden magyar szereti. Se kiállása, se megjelenése, semmije sincs. Alapvetően mélynövésű, smint ilyen, komplexusos.

Aki kemény munkával elérte, hogy a szomszédos államok feléből kitiltsák, az nem való politikusnak és nem tesz jót a határon túli magyaroknak sem.

Nem tudok nála alkalmatlanabb jelöltet, nála még Scmitt "nem tudom, melyik párt támogat vagy független vagyok-e" Pál is jobb.

Egyébként is, aki olyan ostoba döntéseket is tud hozni, mint Sólyom meg a személyi szám, az kapálni menjen, ne döntéshozónak. A gárdát meg nem kellene pártolni, hagyni, hogy ablak alatt masírozzon.

Hóember 2010.04.14. 15:00:05

Sólyom egyértelműen a best-of köztársasági elnök eddig. A többiek bábúk voltak, Sólyom független és erős, teljesen kihasználja a rendelkezésre álló (egyébként igen szűk) mozgásteret. Én csalódott lennék, ha a fidesz lecserélné.

R. Daneel Olivaw 2010.04.14. 15:00:52

Nanenanenaneee... azért ez viccnek erős...

szódabár 2010.04.14. 15:01:12

@aaabbbccc:
A tisztánlátás kedvéért: Pont fordítva történt, ő maga nyilatkozta, hogy a maszop anno megkereste, de elhajtotta őket. Ha ez nem lenne igaz, nyilván a szocik ordítottak volna a legjobban.

Bambano 2010.04.14. 15:05:38

@Hóember: az egyértelműen legjobb köztársasági elnökünket Göncz Árpádnak hívták. Sólyom az a minidúcse kategóriában a futottak még szint.

szódabár 2010.04.14. 15:06:42

@Bambano: Ez megint egy óriűási csúsztatás.
Egyrészt nem kisnövésű, de az alkoholista törpe (Horn gyufa) után nyilván ez nem is lehet problémája még a komcsiknak sem. Másrészt nem igaz , hogy nem szeretik, a közvélemény szerint a legalkalmasabb politikus, a k.kutatásokban az első helyen áll. A határon túliak és mi is sokat köszönhetünk neki, többek között a határozott kiállását, ő ugyanis nem pezsgőzik együtt a román elnökkel , mint tette azt trianon évfordulóján a D-209-es.

szódabár 2010.04.14. 15:08:41

@Bambano: persze, akik szeretik a patkányokat, azoknak ő volt. 56-ban a börtönben is így hívták. Reméljük nem sokáig élvezi már a pasaréti villáját a vén gazember áruló.

Bambano 2010.04.14. 15:09:29

@szódabár: olvasás terén kihívásokkal küzdő kollégámnak megjegyezném, hogy nem az volt az állítás, hogy nem szeretik. Az én állításom az volt, hogy a "minden magyar szereti Sólymot" állítás nem igaz.
A matematikai logika szabályai szerint annak cáfolatára, hogy "minden magyar szereti", elegendő egy darab ellenpélda, aki nem szereti, erre pedig többek között itt vagyok én.

Tényleg nem kisnövésű, mert az nem növés, ami neki van:P Még lehet, Orbánnál is alacsonyabb, pedig ő sem az a kifejezett ember méret.

Bambano 2010.04.14. 15:10:40

@szódabár: a mostani választási eredményből igen messze menő következtetéseket lehetne levonni arra, hogy kik szeretik a patkányokat...

hunyuan 2010.04.14. 15:10:44

Kovács "A Nemzet Kokója-Kobra" István már melegít...

Herlock Sholmes 2010.04.14. 15:11:55

@aaabbbccc: aztán ott belekeveredett egy csinos kis sikkasztásba, amiből az OTSH elnöke húzta ki.....

Herlock Sholmes 2010.04.14. 15:13:14

...meg a kis Petra lánya, aki ösztöndíjas volt az Államokban, aztán mikor kiborult a bili az olimpiai bizottság tagjainak megvesztegetéséről, seperc alatt hazafutott....

2010.04.14. 15:13:31

@Kangörény_: ugye, ezt nem gondolta komolyan? Látszik, hogy nem ismeri a munkásságát...
@Bambano: Még hogy nincs kiállása? Azért, mert csendes és jól nevelt a modora - ami ma eléggé hiánycikk? Vagy az Alkotmánybíróság élén véghezvitt fontos feladatok miatt?
N.B.: S.L. kitűnően beszél németül és angolul (S.P. azért tud /?/spanyolul, mert anno ott volt nagykövet - milyen években is?)

juliusbond 2010.04.14. 15:16:23

Jó a téma, jön az ige pro és kontra.
Schmitt Pált most hallom először, mint esélyest, persze nem figyelem a politikát.
Eddig nem kedveltem, senkit nem kedveltem, aki Orbán közelében van. Azonban a leírás itt fenn rávilágított, hogy a sok béna megszólalása mellett komoly munkát végez a háttérben, tehát akár alkalmas is lehet. Az persze veszélyes, hogy báb lehet. Mondjuk Sólyomról is azt hihettük, mégis cibálja rendszeresen a makka bajszát.

Sólyom László szimpatikus, hogy a kormány lelkiismerete volt, szeretném, ha ezt folytatná még 5 évig.
De ha Schmitt lesz, és jól csinálja, nem bánom.

frontember76 · http://kemenyebbkeverek.blog.hu/ 2010.04.14. 15:20:03

@br: Sólyom László, mint tiszta politikus? Nem hiszem el, hogy lehet ennyire szemellenzősnek lenni.

Ráadásul Fidesz oldalról, akik folyamatban komcsizzák a fél világot. Sólyom László a 80-as években Washingtonban taníthatott, annyira rohadtul nagy ellenálló volt, ember.

Köztársasági elnökként egyértelműen elfogult a jobboldal irányába, minden nyilatkozata kétértelmű. Elnökként súlytalan, érdemi tettei nem voltak, sem társadalmi, sem jótékony, sem semmilyen irányban nem köthető hozzá semmi sem.

Egy nevetséges bábu, aki azzal foglalkozik, hogy minden elé tett törvényen jogászkodik, mert ez a szakmája. Képtelen az állam valódi vezetője lenni, nincsenek meg hozzá az emberi értékei.

Schmitt Pál pedig moszkvai nagykövet volt 1984-ben. MOSZKVAI!!!!! Ahhoz mennyire ellenállónak kellett lenni?!!?!

Schmitt Pál a fidesz talán legnagyobb szégyene, amennyiben állandóan azt kell hallgatni, hogy az előző rendszert szolgálók mennyire undorítóak, stb. Mindenki undorító, kivéve, ha megtér a fideszhez. Mert akkor tiszta lappal indulhat.

ugyan, gyerekek. Ugyan, ugyan, ugyan.

szódabár 2010.04.14. 15:21:07

@Bambano:
Először is nem vagyunk kollégák, szerencsére, másodszor pedig, nincsenek olvasási problámáim. Ugyanis azt sem állította senki, hogy mindenki szereti. Az viszont tény, hogy ő vezeti a politikusok közötti népszerűségi listát.Aljas dolog valakinek a külsején gúnyolódni egy pufajkás törpe és egy nagyorrú nadrágrángató idióta után.

A Penta (törölt) 2010.04.14. 15:22:20

MÁV - Lease-Plean
Heinczinger István prémiuma jól megérte nem?
Az öccse Heinczinger János az autóiparban vezető beosztású szakértő.
Hogy, hogy nem a lízing cég ez idő tájt rendelt autókat innen, cserébe elfelejtették újra kötni a szerződést!!!!
Ravasz.

szódabár 2010.04.14. 15:26:07

@Bambano: Természetesen. Még keresik a helyüket az illetők. De nem tünnek el abban megnyugodhatunk, hol itt , hol ott bukkannak fel, attól függően, mi az érdekük. Van, aki már előbb lépett, mondjuk Mécs et, és Kucze et. Van, aki később, Kóka et., Bőhm et is megtalálta már a helyét az új liberális pártban.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.04.14. 15:26:58

és a szőke szikla, mészöly kálmi? vele mi van, szóba sem jött?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.14. 15:26:58

@frontember76:
Szűrös Mátyás volt moszkvai nagykövet, nem Schmitt. Ő MOB-főtitkár volt 1984-ben.

m.logic 2010.04.14. 15:35:38

Minimum mondjon le az összes egyéb pozíciójáról Schmitt.

admin1221 2010.04.14. 15:38:26

hova süllyed még ez az ország????
először jött a vasfogú Mádl, aztán a diletáns Sólyom, most meg...
áááá

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.04.14. 15:40:02

Szerintem egyértelműen Tölgyessy Péter lenne a legalkalmasabb ma Magyarországon, ha az emberi és szakmai alkalmasság lenne a szempont de hozzá nem lenne vér a Fidesz pucájában.

Transylvanianmixedgrill 2010.04.14. 15:41:10

Schmitt Paja, akinek az elmúlt olimpiákon nulla volt az érdekérvényesítő képessége? Aki az első doppingvádtól úgy befosott, hogy elfelejtett becsületből hazánk megvádolt fiai mellé állni? Aki feketén kereskedik az olimpiai jegyekkel?

Van-e alkalmasabb ember nála a nemzeti összetartozás kifejezésére?! :)

nestrot10 2010.04.14. 15:41:36

egyáltalán minek egy pénznyelő automata közt. elnök. azon is lehetne spórolni. Nem kell repi bábú...nem kell aki belekotnyeleskedik mindenbe...nem kell a pénz kiadás...felesleges egy poszt! Függetlent nem választanak úgysem...az amugy is szar kormánynak meg minek egy szekértoló jampec, bármelyik seggnyaló si az:)

Wesszájd Gábor 2010.04.14. 15:41:43

Sólyomnak voltak jó megmozdulásai, de alapjába véve elég impotens. Pl a vasárnapi OVB gyűlésre is sebbel-lobbal elindult, aztán még azt se tudta kinyögni a nyilatkozatában, hogy a botrányért vkinek felelnie kell. Ha már annyi tartás sincs az illetékesekben, hogy maguktól megtegyék...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.14. 15:42:25

@szódabár: a külseje miatt Mádl Ferencet és a "kócos asszonyt" szokták gúnyolni, joggal.

nestrot10 2010.04.14. 15:42:50

@Transylvanianmixedgrill: amilyen a fidesz banda olyan a közt elnök jelöltje is:) SZAR!

Bambano 2010.04.14. 15:43:44

@szódabár: oké, legyen tied az igazság fele. valóban nem azt írta a poszt, hogy minden magyar szereti, hanem ezt: "Amikor Szlovákiában lett nem kívánatos, akkor is elment a lehető legmesszebb - a híd közepéig. Ez minden magyarnak szimpatikus volt." és ez nekem nem volt szimpatikus, tehát ez nem igaz, így a hangszóró fele engem illet.

Bambano 2010.04.14. 15:46:26

@tálca nélküli miniszter: csendes, jólnevelt, egy rendes mondatot nem tud elmondani, protokoll eseményen saját elképzelései szerint okoskodik (kezet fogok, nem fogok kezet, stb.).

Aki köztársasági elnök lett, az tűrje el, hogy vannak kérdések, amiben nincs döntési jogköre, csak jó pofát köteles vágni hozzá, akkor is, ha neki nem tetszik. Ezért kapja a fizetését. Ha az alkotmány (mint már jelezték itt mások, nem kisrészt miatta), nem ad neki lehetőséget egy döntéshez, akkor nem ad, ezt a békát le kell nyelni.

Wesszájd Gábor 2010.04.14. 15:46:47

@Karmadealer: Múltkor láttam a tvben, volt vele egy hosszabb riport. Korrektül beszélt, egyik párt felé se volt részrehajlás. Ő tényleg alkalmas lenne.

stratez 2010.04.14. 15:50:29

A média kedvenc szórakozása ilyenkor kormányalakítás előtt, hogy ő alakít kormányt, naponta akár többet is. Ezért persze nem kell elmarasztalni, ez a dolga, és a lapokat is el kell adni, az online-okon meg növelni kell a kattintásszámot. Ugyanez vonatkozik a közjogi méltóságokra is. Schmitt is volt már minden, házelnöktől miniszterig. Szerintem kacsa ez a javából, Schmittnek nagy ez a kabát, Sólyomra meg pont rászabták, a Fidesz és Orbán aligha kockáztatja a saját presztízsét azzal, hogy meneszti Sólymot, ha az maradna.

Bambano 2010.04.14. 15:56:00

@stratez: ebben a (majdnem) kétharmados eufóriában Orbán gyakorlatilag bármit megtehet presztízsveszteség nélkül. Ha el akarja küldeni Sólymot, elküldi, pont, ezzel a történet itt véget is ér, úgyértem, nem lesz következménye.

@Wesszájd Gábor: attól, hogy nem részrehajló egyik párt felé sem (ami szerintem nem igaz), még nem lesz alkalmas. Attól lenne alkalmas, ha nem hozna hibás döntéseket, olyanra pedig van példa.

CSÉ 2010.04.14. 15:58:06

Én nagyra becsülöm Sólyomot, de szerintem a 2/3 nélkül is lecserélik. Egyrészt Pali bácsi sem lesz ügyetlen a poszton, másrészt kizárt, hogy kellemetlenkedne a Fidesznek, ráadásul már hallani lehetett, hogy Sólyom utalt arra, "nem kíván indulni". Schmitt Pál minden bizonnyal hazajön és nem hiszem, hogy a OGY elnöki székért ezt megtenné, oda én Pelcznét várom. Szerintem belőle akarja felépíteni a Fidesz a jobboldal Szili Katikáját.

ladislaus 2010.04.14. 15:58:10

Fenet akarja Schmittet kozt. elnoknek a fidesz! Hazelnok lehet vagy helyettes Kover Laszlo mogott :)

ladislaus 2010.04.14. 16:02:36

@Transylvanianmixedgrill: Azert azt nezd meg hogy milyen minosegben van egy jatekokon Schmitt kint. Nem a magyar csapat vezetoje azt megsugom. NOB tagkent van delegalva es nem mondhatott olyat sem ami miatt a gyanuja felvetodne. Hidd el melyen bizott benne hogy nem doppingoltak, de tudta mindenki es O is. Es igen lehet kurogatja a titkarnot, meg jegyeket szerez ismerosoknek. Dehat ez megvan minden szinten. A magyar csapat vezetesere egy rohad rossz szo nem lehet.

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2010.04.14. 16:05:47

Sólyom László mint köztársasági elnök egy rossz vicc, aminek senki sem érti a csattanóját - mert nincs is. Nála talán csak Schmitt Pál a röhejesebb jelölt... még jó, hogy nem Áder vagy Szíjjártó.

is 2010.04.14. 16:05:57

a poszt elméletileg rendben van, gyakorlatilag meg majd meglátjuk

jazzcool 2010.04.14. 16:08:40

Vizi E. Szilveszter már esélytelen?

Transylvanianmixedgrill 2010.04.14. 16:10:29

@ladislaus: Már megint ez a mi kommunistánk az jó kommunista szövegek. Ne fárassz már!

registraal 2010.04.14. 16:12:34

Mégis csak a Józsi bá' lesz :-) (Torgyán)

dean23 2010.04.14. 16:17:53

Köszönöm, de ha lehetne egyikből se kérnék! Palika inkább ellenszenves bábu, Lacika meg egy nagy semmi akivel kibabrálhat mindenféle csicska szlovák tróger Slotatól Ficoig!

@jazzcool: Nem is rossz ötlet. Vki Tölgessyt említette, az is belefér nálam!

rezfaszubagoly (törölt) 2010.04.14. 16:18:59

Schmitt Pál, nem hiszem el, hogy egy ilyen buta bájgúnárt mernek jelölni.
Sólyom legalább intelligens, elismert jogtudós, a volt alkotmánybíró és szerintem elég jól csinálta a dolgát.
A másik rémhír, hogy Lomnici lesz a köztársasági elnök. Aki az LB élén minden politikai oldalnak meg akart felelni, ezért elfelejtett dolgozni.
Maradjon Sólyom és kész.

sulcus (törölt) 2010.04.14. 16:22:30

Aki többre értékel 20 tő bazsarózsát mint a HAZÁJA védelmét az nem való köztársásági elnöknek!
Aki egy hivatalos helyen nem fog kezet akárkivel,mert mondjuk nem tetszik a pofája,nem való köztársasági elnöknek!
Ezek a viselkedési zavarok kizárják az illetőt egy kultúrált országban sokkal kisebb poziciókból is.
Persze Magyarország más,nekünk ez is jó.

kasztor 2010.04.14. 16:27:21

Mint tudjuk S.P. ugyanúgy "független" volt mint Tarlós István.
Legyen hát!

flort 2010.04.14. 16:27:29

Sólyom maradjon? Emlékszem még alig melegedett meg a Sándor palotában, amikor szigorúan magánemberként (hahaha) felment lokátor ellen tüntetni, ahelyett, hogy egy NATO-tag ország katonai főparancsnokaként inkább a vállalt kötelességeink betartását szorgalmazta volna.

Plusz, ő, aki mindezt néhány tő bazsarózsáért (vagy mi a szarért) meg tudta tenni, nem érezte szükségét, hogy szóljon pár szót akkor, amikor a köztársaság legkiszolgáltatottabb csoportjának a dolgozni-megélni igyekvő tagjait halomra lövöldözték, kisgyerekkel együtt. Ez a kretén, öntelt pöcs, aki ennyire sem képes, hogy lehetne a nemzet egységét megtestesítő figura?

Captain Tott (törölt) 2010.04.14. 16:29:07

Sólyom a legalkalmasabb, én is remélem, hogy megtartják. Az elmúlt években, amikor a jogállam haldoklott, ő volt az egyetlen, aki végig úgy viselkedett, mintha jogállam volna. Nem a Fidesz szekerét tolta, hanem a jogállamot védte. Ezért nem kedvelik a baloldalon.
De ha volna kis eszük, most mellette állnának ki, amikor annyira rettegnek a kormányzati túlhatalomtól. Sólyom a Fidesszel sem bánna kesztyűs kézzel. Számomra nagyon jó üzenet lenne, ha ennek ellenére a Fidesz őt jelölné.

2010.04.14. 16:31:33

Vicclapra tévedtem?

iqfighter 2010.04.14. 16:33:26

Egyébként meg Sólyom az az ember, aki DACÁRA felejthető fellépésének, értelmes, következetes és aktív módon dolgozik köztársasági elnökként.

Megítélni lehet, de elítélni semmiképpen sem. Én tisztelem, még akkor is, ha nem mindig értek egyet vele.

fvipera 2010.04.14. 16:34:20

@aaabbbccc: továbbá ő volt az, aki 84-ben elmagyarázta a srácoknak, hogy miért jó nekik, hogy kihagyják az olimpiát.

freemind93 2010.04.14. 16:35:36

A solymaszoknak: Mo. parlamentalis demokracia. Az elnoknek nem tiszte e statusz valtoztatasa. Plane nem a napi politika kommentalasa. Mivel elnokkent nem ennek megfeleloen mukodott (bezzeg az alkotmanybirokent..), nem alkalmas ujabb ciklusra, megha voltak is pozitiv megszolalasai, tettei (a negativokra minek kiterni, jogosak a fenti kommentek).
A nepszerusegerol meg annyit, hogy ha jol emlekszem 30-40% kozott all. Lehet a legnepszerubbek kozott van, de azert ez edeskeves demokraciank attyatol.

Rwindx 2010.04.14. 16:35:38

Sólyom + 1

@sulcus:
"Aki egy hivatalos helyen nem fog kezet akárkivel,mert mondjuk nem tetszik a pofája,nem való köztársasági elnöknek!"

Ugye fekete jánosról beszélünk, fogadjunk faszkalap hogy fogalmad sincs ki volt ő. De ha már kulturált országról beszélünk, minden kulturált országban már évek óta börtönben rohadt volna meg fekete, nemhogy még állami köztisztviselői pozícióba nyomják az elvtársak, majd kitüntetik a 30-40 évvel ezelőtti teljesítményét elismerve.
Szerinted honnan a faszból volt Mo-nak akkora államadóssága a rendszerváltásra? fekete elvtárs felvette nekünk, amit még te is fogsz fizetni, azzal együtt amire még rájön az amit a mostani elkúrók felvettek mégannyit. Ez nem is érdekelne de nem csak az olyan segghülyék fizetik mint t,e hanem a demokrácia jegyében én is, meg majd az én gyerekeim akik meg sem születtek, és az unokáim is.
Barom.

megvagy hadnagy 2010.04.14. 16:35:39

Szerintem nincsenek egy súlycsoportban, Sólyom László 100x jobb.

Jó lenne, ha folytathatná.

registraal 2010.04.14. 16:39:47

Őszintén kérdezem, van-e igazi tétje ? Úgyis mindenről az Alkotmány Bíróság dönt évek óta...

Gyeprefing Padrafos (törölt) 2010.04.14. 16:42:02

@Rwindx: Akkor legyen bőr a pofáján és NE ÍRJA ALÁ a kitüntetését!
Csakhogy a gyáva senkiházi inkább felveszi a jó fizetést.
Ami csak akkor járna ha a protokol alapvető szabályait megtanulná.

daito 2010.04.14. 16:43:28

Höhö, a post végén a furcsaságot senki sem észleli?

Sólyom a jó diplomata? Miközben kitiltották Szlovákiából és nem engedték leszállni Romániában a gépét? He? Tudom, hogy Nagy-Magyarország, meg vesszen Trianon, meg határon túli magyarok; de basszus, Szlovákia, Románia is szuverén állam, EU tagok, közvetlen szomszédaink. Ha velük kormányszinten "nincs jóban" a magyar köztársasági elnök, az a jó diplomácia bizonyítéka? Nem Ruandáról beszélünk, vagy hegyi Karabahról.

Még ha "igaza" is van, és a határon túli magyarokkal törődő köztársasági elnök; nem kimondottan jó diplomata. De a köztársasági elnöknek nem is kell annak lennie; csak ügyelnie kell a protokollra; ugye, kezet nyújtunk, ha már díjat adunk át. Vagy nem adunk át. Basszus kulcs, amit ott csinált, az még egy kocsmában is sértésnek minősül; nemhogy egy elnöki palotában vagy díjátadón.
Ráadásul nemcsak magát égeti ilyennel, hanem a (protokoll) személyzetet, tanácsadókat. Ez a kínos; főleg egy agyonművelt, világlátott, nyelveket beszélő, egyetemen oktató, könyvet író, MTA tag embertől. Van vélemény, és van a protokoll. Nem az asztalt cipővel verő Hruscsov; de a protokoll pont arról is szól, hogy a különböző véleményű, kultúrájú, nyelvű, világnézetű, vallású emberek adott, "igazodó" szabályrendszer szerint viselkednek hivatalos, ünnepi, diplomáciai találkozón. Ha az alacsonyabb rangú vét, akkor ott lehet hivatkozni arra, hogy tahó, műveletlen, tévedett, tudatlan. De egy köztársasági elnök esetén?

Úriember, mint fogalom, még polírozásra szorul a szittya hunok földjén.

alibaszna de bamba (törölt) 2010.04.14. 16:48:31

Kedves@Rwindx: Ezért a pénzért te is lehetnél köztársasági elnök mert legalább olyan bunkó vagy mint Sólyom és csak az indulataid meg az ösztönöd hajt,mint az állatokat.

venszivar 2010.04.14. 16:53:07

A Palibá !!! Akkora ELLENÁLLÓ volt !!!!Mindent
megkapott Janibáéktól ( persze azt mondja,hogy
nem MINDENT !!). Akkor még nem kaphatott helikop
tert...........Már régi hű segnyaló,így igenis
ott a helye ! A szerencsétlen palimadár után
csak jobb,nagylábon mulathat a sok-sok amerikás
unokával a Várba.Ott a helye !!!!!???????

venszivar 2010.04.14. 16:54:38

A Palibá !!! Akkora ELLENÁLLÓ volt !!!!Mindent
megkapott Janibáéktól ( persze azt mondja,hogy
nem MINDENT !!). Akkor még nem kaphatott helikop
tert...........Már régi hű segnyaló,így igenis
ott a helye ! A szerencsétlen palimadár után
csak jobb,nagylábon mulathat a sok-sok amerikás
unokával a Várba.Ott a helye !!!!!???????

Rwindx 2010.04.14. 16:57:47

@alibaszna de bamba:
Indulatom van, tagadhatatlan, bunkó is vagyok, valószínűleg ezerszer bunkóbb mint Sólyom, ellenben köztársasági elnök nem lennék.
Viszont hogy hogy csak az ösztönök hajtanának? Miből gondolod, abból hogy nem tetszik amit írtam? Vagy indulatból írtad? Ösztönből mint az állatok?

Parajpuding 2010.04.14. 16:58:45

Nem hiszem el, hogy ne lehetne találni egy - végre - igazán alkalmas embert, akit az ország/nemzet többsége is szívesen látna. Miért kell ilyen-olyan oldali kötődésben gondolkozni? Soha nem fogunk kilépni ebből a jobbos-balos ellenség szánalmas kalodájából.

real madafaka 2010.04.14. 17:01:20

már a felvetés és vérlázító!az a pali gyerek a legnagyobb hazúg komcsi volt.25 évvel ezelőtt úgy nyalta a sportminiszter seggét,mint madonna a britney spearst.az 1ik legsúlytalanabb magyar politikus,aki ráadásul semmihez nem ért,max. ahhoz hogy a neki 3 gyermeket világrahozó feleségét orrba-szája csalja.pl. köbán ritával.
mondjuk sólyom túrbófideszes lászlónál bárki jobb lenne,aki tud artikulálni,fel tud normális venni egy öltönyt,és nem ilyen súnyi az arca.s akkor még visszafogtam magam.peace!

alibaszna de bamba (törölt) 2010.04.14. 17:02:35

@Rwindx: Légyszíves nézz utána a PROTOKOL szó jelentésének....

sulcus (törölt) 2010.04.14. 17:04:30

@Rwindx: Faszkalap az anyukád az a kommunista traktoros káder!

Artie 2010.04.14. 17:05:31

@br: "politkusa" - na pont ez a baj vele...

Köztársasági elnök mióta politizál? Sólyom óta...

És ez még van, akinek tetszik is! Na ez a nem semmi.:S

Azt meg, kedves blogíró, ne vedd biztosra, hogy a MOB-elnöki tevékenysége mindenkinek tetszik.

Igaz, még nem MOB-elnökként, de azt nem hiszem, hogy ildomos elfelejteni, amikor 1984-ben élharcosa volt a "ne menjünk Los Angelesbe!" mozgalomnak.

vent 2010.04.14. 17:06:27

Én meg már azt hittem, hogy morvai lesz az új köztársasági elnök:DD

bozoa 2010.04.14. 17:07:16

Aki ennyire ragaszkodik az ideiglenes gúnyalkotmányunkhoz, az nem méltó köztársasági elnöknek, mert csak egy idejétmúlt regnáló hatalmat erősít. Már nincs messze az az idő amikor a Jobbik is megtisztul a rasszizmus vádjától és az emberek tudomásul veszik hogy ez az egyetlen tisztakezű jobboldali értékrendű párt a palettán, akkor nekik lesz joguk esélyes elnököt jelölni. Bár ha jól tudom, a Jobbik a néppel szavaztatná meg a köztársasági elnök személyét is, mert valahol mégiscsak így helyes. Végül is hadd döntse el a jónép, ki képviseljen minket a nagyvilágban és ha idejön valami neves diplomata, vagy államfő akkor méltó partnerként álljon elé. Már látom a közös fotókat Merkelről és Morvairól...

Rwindx 2010.04.14. 17:09:48

@alibaszna de bamba: Nem érdekel a PROTOKOL. De ha érdekelne azt mondanám hogy a PROTOKOL-hoz hozzátartozik az is hogy csak olyan embereket vonunk be a PROTOKOL-ba, amelyek megfelelnek a PROTOKOL-nak, főleg ha a PROTOKOL alá nem két független fél tartozik, hanem több, neadjisten egy országot, egy államot képviselnek.
Szóval az elején el lett baszva a PROTOKOL, mégpedig fekete felterjesztésével, minden további hatás ebből származtatható. Kár lenne felcserélni az ok-okozatot.

Aladár69 2010.04.14. 17:12:24

asszem, hogy népszerűségben Sólyom meg sem közelítette sohasem Árpi bácsit. Lehet, hogy Árpi bácsi nem szólt bele annyi törvénybe, nem pörgött annyira, mint Sólyom, de Sólyomnál sokkal diplomatikusabban járt el kényes ügyekben.
Ha már köztársasági elnök, akkor én szívesen látnám Glatz Ferencet. Tudom, hogy a fidesz uralom alatt esélye sem lesz még a jelölésre sem, de intelligencia, diplomácia és tudás tekintetében messze felülmúlja mind Sólyom Lászlót, mind Schmitt Pált.

Rwindx 2010.04.14. 17:13:39

@sulcus:
Hehe, mi van csíp a pisi?
Szóval kommunista vagyok mert a kommunista diktatúra egyik prominens személyét "nem eléggé elítélő" kis pöcsöt felvilágosítok arról hogy mit beszél? Fura elképzelés a kommunistáról, én inkább inkább rólad gondolnám. Traktort meg a tévében látok, de szaros gumicsizmát gyakran mikor egy ilyen tudatlan faszparaszt szájából elém esik egy blogon, mint ahogy most is a tiédből.

Aladár69 2010.04.14. 17:17:24

@bozoa: a parlamentet a nép választotta, tehát közvetve a nép választja a köztársasági elnököt is. Amit meg a Jobbikról írsz, az enyhén szólva is nevetséges.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.14. 17:21:32

Nem tudom, miért van többeknek ennyire baja Schmittel. Okos faszi, jó diplomata, kulturált ember, nem lehet véletlen, hogy magas nemzetközi diplomáciai posztokat tölthet be. Nem alkotmányjogász, ez tény, de az is tény, hogy az Alkotmánybíróság nem egyszer tartott be olyan törvénytervezetnek, mindenféle jogokra hivatkozva, amelyre szükség lett volna, mégha egypár embernek nem is tetszett. Ha az elnök egy olyan ember lenne, aki jól tud egyensúlyozni eltérő nézeteket valló csoportok között, márpedig ezt csinálja foglalkozásszerűen jó ideje, ugyanakkor megvan a józan esze és a felvilágosult, nyílt látásmódja, akkor jó lehetne nekünk. Hogy a jobboldal felé húz valamennyire, hát arról meg annyit, hogy emelje fel a kezét, aki szerint annyira jól jártunk a liberális baloldal hozzáállásával.

Nézzétek meg a mai hírt, állítólag Fico máris jelezte, hogy tárgyalna Orbánnal. Tudjuk, hogy eddig milyen volt. A jobboldal ezek szerint egy eléggé ellenséges politikus számára is tárgyalóképes partner lehet. Lehet, hogy megmarad a feszültség, de most felvetődött, hogy lehetne valamit enyhíteni rajta. Feltehetőleg több rugalmasságot sejtenek bennünk. Annak ellenére, hogy Orbánék álltak ki erőteljesebben a szlovákiai magyarok érdekeiért. Egy ügyes, csalafinta diplomata, mint amilyen szerintem Schmitt lehet, megpróbálhatja egyszerre mindkét fél gondjait megoldani, itthon is, az pedig nagyon hasznos lenne.

szkepi 2010.04.14. 17:25:03

ez a kommuniták seggnyalój, aki össze vissza üzötte verte a njét. egyszer még én fogadtam a korházban. ez egy állat. köpönyegforgató, antiszemita , homofób, fasiszta nyálgép. én hülye még httem a fidesz döntésekben

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.14. 17:27:11

@Artie: Az 26 évvel ezelőtt volt. Ennyi idő alatt nagyon sokat tud változni az ember értékrendje, szemléletmódja, vezérelvei. Példának tekintsük meg a régi szocialista főkádereket, akik ennél sokkal rövidebb idő alatt mekkora reformerekké váltak, ugye.

freemind93 2010.04.14. 17:28:06

kerekasztal megallapodas volt, hogy a kozt. elnok kozvetetten kerul valasztasra, hogy ne lehessen egy populista marketingkampany kovetkezteben megvalasztani az orszag felkent megmentojet.

ladislaus 2010.04.14. 17:29:33

@Transylvanianmixedgrill: Ha vedelmebe veszi oket akkor elkaszaljak Ot is siman NOB-ban aztan kapná az ivet itt hogy elbaszta, hulye, ki is tette a NOB...stb. Tudta hogy doppingoltak es elbaszták. Ez sajnos igaz. Ha borult a bili akkor rugjunk bele nagyobbat? Neeeem, ez azon a forumon nem mukodik. De ez mar off :)

bozoa 2010.04.14. 17:30:43

@Aladár69: De szeretem amikor értelmes magyarázat nélkül akartok beszólni, mocskolódni, viszont szakmailag nincs érvetek, így marad a kétes győzelem.
Ismétlem: a Jobbik programja szerint a nép teljesen közvetlenül választhatná meg a köztársasági elnököt. Bár tudjuk hogy valószínűleg azt szavaznák meg amelyiket az éppen legnépszerűbb párt támogat. Így meg a parlamentbe került képviselők pártjai határozzák meg, ráadásul kétharmaddal a narancsos párt és kompániája az első fordulóban dönthet. Mivel az államfőnk közjogilag a parlamenttől független, mégsem az, mert rá van szorulva a képviselők támogatására. Nekem ez kevésbé szimpi, mint a néphatalmi elnök, de ezt mindenki döntse el maga.
Ja, az eddigiek:
Göncz Árpád: egyik főbűnös a félresiklott rendszerváltásban, maradt volna a Gyűrűk Uránál
Mádl Ferenc: gyakorlatilag észrevehetetlen volt, de hála a Belga együttesnek, mégis maradt kulturális nyoma szűk ötévi ténykedésének
Sólyom László: bíztam benne, de megmaradt alkotmányjogásznak. Miért van az, hogy neki nem sikerült átjutnia Komáromba, viszont ugyanahhoz a szoborhoz Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamásnak mégis?
Ezek után még egy pozícióhalmozó bohóc?

megvagy hadnagy 2010.04.14. 17:32:03

@Parajpuding:
Van ilyen ember, a jelenlegi k. elnök. Mindkét oldal kritizálja, ez nem annak a jele, hogy független tőlük.

@Artie:
"Köztársasági elnök mióta politizál? Sólyom óta..."
Te minden bizonnyal szerencsésen fiatal vagy, így nem ismerheted Göncz Árpád munkásságát.

megvagy hadnagy 2010.04.14. 17:32:51

@megvagy hadnagy:

Lemaradt a kérdőjel a 2. mondat végéről. Helyesen: "Van ilyen ember, a jelenlegi k. elnök. Mindkét oldal kritizálja, ez nem annak a jele, hogy független tőlük?"

Aladár69 2010.04.14. 17:37:57

@bozoa: azért sikerült nekik átjutni, mert őket nem kötötték a diplomáciai szabályok. nem államfőként mentek, hanem "mezei turistaként". ennyi.

lüke 2010.04.14. 17:44:53

akár Puskás Öcsiböl is...............
nyálas
és vehet egy rendes öltönyt
magának
nem v i l á g o s drappot..........
s a 3 lányát nemcsak Pékin:)- be viheti

bozoa 2010.04.14. 17:46:05

@Aladár69: És ezzel ki is mondtad a megoldást. Tetszik, nem tetszik, Sólyom Lászlónak is mezei turistaként kellett volna mennie, ha már a tisztességesen egyenlő félnek tekintett szlovákok nem akarták beengedni a területre, ami egyébként példátlan diplomáciai kihágás.
De valljuk be, nem is vártam jobbat sem Sólyomtól, sem a Benes-dekrétumok, 20%-os nyelvtörvény, a Hostel-filmek mintaállamáról, ami alkotmánya szerint nemzetállam, vagyis csak szlovákok lakják. Hát én ezzel kötözködnék.

freemind93 2010.04.14. 17:46:14

@bozoa: nem fugg a parlamenttol, nem szamoltathatja az el (nem kell az elnoknek felnie a megvalasztoktol). kotelessege viszont a parlamentnek elnokot valasztani, konszenzussal (2\3-al). legroszab esetben is gyenge elnokot fognak valasztani, ami megfelel a parlamentaris berendezkedesunknek. ha mar olyan hulyek vagyunk, hogy 2\3ot adunk valakinek, a legkisebb rosz lehetoseg, hogy partos elnokot valaszthatanak.

bozoa 2010.04.14. 17:51:11

@freemind93: Nem hiszem, hogy a pártok delegált katonáinak kellene elnököt választani, mert már itt megbukott ez a nyomorult, toldozott-foldozott de folyton szétfeslő alkotmányparódia, amihez a Sólyom ragaszkodik.
Hát én ezt nem fogadom el és kész. Egy: az én hazám ezer éves, és nem a Tanácsköztársaság az alapja. Kettő: ha nem is kell felelnie az új elnöknek a Fidesz felé, de attól még összhangban kell vele dolgoznia, különben fájdalmasan le kell mondania, egészségügyi problémákra hivatkozva. Három: a női elnök sem ciki, akár még Szili Katalinnal is kibékültem volna ideiglenesen, ha nem ügyeskednek a narancsos barátok annak idején.

2010.04.14. 17:52:18

@Artie: Göncz végig az SZDSZ szekerét tolta, ezt ne felejtsük el!
Sólyom sosem volt Fideszes!

alibaszna de bamba (törölt) 2010.04.14. 17:55:36

@Rwindx: "Nem érdekel a PROTOKOL."
Na,többek közt ezért hasonlítasz az állatokra!
(meg,gondolom a stílus sem érdekel)

combo 2010.04.14. 17:59:34

Szerintem ez a kiszivárogtatás arra való, hogy tudjuk értékelni, hogy Sólyom nem is olyan rossz köztársasági elnök, és örüljünk az újraválasztásának. :-) (Röviden fogalmazva: Schmitt Pál? Ugye csak ez csak vicc?!)

Amúgy a Fidesz várható 2/3-át tekintve szerintem Sólyom László most a legjobb opció. Jobbos, de azért van magánvéleménye.

sulcus (törölt) 2010.04.14. 17:59:38

@Rwindx: Ha nem tetszik a rendszer,jelentsd a szekus apucidnak,majd ő megvéd téged!

sulcus (törölt) 2010.04.14. 18:02:06

@Rwindx: Mostmár cuppanj le rólam,megyek dolgozni,legyen ki eltartsa a proli fajtádat.

freemind93 2010.04.14. 18:08:07

@bozoa: akkor hat szavazz olyan partra, ami olyan katonakat ultet a parlamentbe (hited szerint), akik mas kozjogi berendezkedest fognak megszavazni. sok szerencset hozza, de sokat azert ne remelj :)

Gyeprefing Padrafos (törölt) 2010.04.14. 18:11:36

@tálca nélküli miniszter: Ya, ő csak a bazsarózsák szekerét tolta!
Ennyi fizuért én is megcsinálnám!!!!!

pszt 2010.04.14. 18:20:59

Szerintem, Magdi Anyus tökéletes jelölt (mit jelölt, alkalmas) lenne!

Árpi bácsi böffencs Rájuk (sok-sok évet boldogságban, szeretettben)!

Leonce 2010.04.14. 18:42:02

Sólyom for President!

malac555 2010.04.14. 18:42:52

Tényleg ide már EX lll/lll-okat is felvesznek?

ez aztán a társadalmi konszenzus!

BESÚGÓT KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKNEK!
de jó lesz..

bozoa 2010.04.14. 18:46:43

@freemind93: Képzeld el, ha egy frakció nem az alapján szavaz, hogy mit mond a vezér meg a gazdasági támogatóik vagy éppen az Európai Unió, hanem az alapján, hogy mi a jobb a nemzetnek, na az a párt bőven megér két voksot.
Mindannyiunk érdeke, hogy legyen mire hivatkoznunk mikor az ezeréves múltról kérdeznek majd külföldi alkotmánytudósok: na és mondd csak, László/Pál/Krisztina/Magdi néni, mi is volt azzal az Aranybullával? Mire a válaszok sorban:
"A történelmi Magyarország, mint olyan, büszke lehet arra, hogy számos európai nagyhatalmat megelőzve törvényileg szabályozott jogrendszert adott nemcsak a nemesek, de minden akkor létező és fajsúlyos rend kezébe."(Sólyom)
"Nézzék, ez olyan, mintha azt akarnák tudni, mi volt az ókori olimpiák szabályait karbantartó bizottság elnökének vétójogával? Ez egyszerűen nem időszerű, de ígérem a 2020-as budapesti olimpia megnyitóünnepségén szóllani fogok erről is."(Schmitt)
"Ez egyszerűen elképesztő, hogy a 21. században, a nép hatalmának demokráciába vetett hite kapcsán olyan dolgokat rángatnak elő a múltból, ami nyilván egy ugyanolyan elnyomó diktatúra kiváltságosainak a jogairól szól, mintha a nemzeti jogvédelem, de legalábbis a nép egyéneinek jogvédelme ellen szólaltam volna fel. Ez akkor keresztényi cselekedet volt, és a népnek is tudnia kellett, hogy az urai pontosan mikor, mennyit és mit tehetnek." (Morvai)
"Nem tudom aranyoskáim, pontosan mire gondolnak, csak figyeljenek oda Vili bácsira, nehogy túl sokat igyon!"(Magdi néni)

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.04.14. 18:51:50

Solyom eddig a legkorrektebb köztársasági elnök volt, ciki lenne leváltani pont őt 4 év után.
Leváltása azt üzenné, hogy Magyarországon ezentúl is a pártkádereké a szerep.
Még ha nem is volt teljesen független, az eddigi elnökök között a legfüggetlenebb volt.
Ő legyen az utolsó személy akit eltakarítanak a Fidesz útjából. Van előtte néhány tízezer komcsi pártkáder, lesivállalkozó akit ha eltakarítanak, akkor az bőven elég.
Schmidt Pál számomra ellenszenves lenne egy ilyen szerepben.
A jelenlegi szerepében nem az. Ő inkább maradjon nemzetközi szintéren. Ott többet ér.

malac555 2010.04.14. 18:58:45

Sólyom olyan volt mint egy bagoj !

így pontosjével!

stars7726 2010.04.14. 19:03:56

ez a gumigerincű tetű lesz a közt.elnök?de szép világ lesz itt.mellette lesz majd még vagy 20 tisztsége máshol,havi 5m ért.

kamasuka 2010.04.14. 19:08:12

"két forrásból is ezt az információt kaptam"
Szomszéd Mari néni és a sarki boltos Jani? :)

freemind93 2010.04.14. 19:10:57

@bozoa: puder. az en magyarsagtudatomhoz nem tortenelmunk buszkeseigeinek alkotmanyunkban torteno felsorolasara van szukseg, sem a szamozas megvaltoztatasara, sem pedig a technikai ideiglenesseg kivetelere. Nem is zavar ezzel egyutt, ha ezek megtortennek (par kivetellel, pl szerintem banto a vallas tulhangsulyozasa, analog mint pl a szlovak nemzet hangsulyozas) Joval fontosabb a tartalma, az alapveto jogok es berendezkedes meghatarozasa, valamint a hasznalhatosag, egyszeruseg. Ebben a tekintetben, bar lehetne rajta az utobbi tekintetekben valtoztatasokat eszkozolni, szerintem jelenleg mukodik, es nem tamogatom ennek ad hoc modositgatasat, cserejet.
reszemrol nem hiszem, hogy lenne ertelme e beszelgetesnek, egyebkent sem szeretnelek meggyozni, ugyogy tovabbi szep napot kivanok, s tavozom.

kamasuka 2010.04.14. 19:12:38

@Bambano:
1990 után Árpibánál nagyobb szélhámos nem volt még Magyarországon köztársasági elnök. Mákja volt, hogy 1994-ben Kuncze lett a belügyminiszter és jópár irat eltűnt ...

Kukori és Kotkoda 2010.04.14. 19:15:53

@helota:
"Ő legyen az utolsó személy akit eltakarítanak a Fidesz útjából. Van előtte néhány tízezer komcsi pártkáder, lesivállalkozó akit ha eltakarítanak, akkor az bőven elég."

Ki kell, hogy ábrándítsalak: menj be ülésnapon a parlamentbe, sétálj végig az ülésterem előtt, és legeltesd a szemedet, hogy a fidesz politikusai körül is mennyi de mennyi "lesivállalkozó" nyüzsög.
Nem férsz el tőlük.
Fingod sincs az egészről.

combo 2010.04.14. 19:30:42

Jaj, de tudják utálni egyesek a saját köztársasági elnökünket politikai színezetük miatt (Göncztől Sólyomig). Bár egy olyan országban, ahol leköpik a miniszterelnököt, nem várok sokat. (Gyurcsányt lehetett nem szeretni, adott rá épp elég okot, de azért akkor is magyar miniszterelnök volt, basszus.) Szerintem ha nem védené a köztársasági őrezred a "fontos embereiket", magyar lenne az, aki először leüti valamelyiket sörösüveggel (szégyenszemre).

Asidotus 2010.04.14. 19:46:50

Szerintem Sólyom László túl független a Fidesz számára is. Én úgy vélem, hogy simán kekeckedne Viktorékkal is,és ők is ezt gondolhatják róla.
Legjobb lenne Nagy Feró.

Rwindx 2010.04.14. 19:52:27

@alibaszna de bamba:
Úgy gondolod a PROTOKOL-tól ember az ember? Nem a beszédtől, a tárgyhasználattól, a gondolkodástól, a művészettől, stb?

Én úgy gondolom PROTOKOL legnagyobb szerepe az emberszabású robotoknál (gyk.: droid) lehet akik megadott algoritmusok mentén tehetnek bármit is, a szabad gondolkodás, értékrend, mérlegelés hiányában.

martonaron 2010.04.14. 19:57:04

@Aladár69: mivaaaan? Glatz történész, és abból se a legjobb! Hogyan lenne képes az alkotmány felett őrködni? Őrködjön lábjegyzetelt történelem-tanulmányok és nem az alkotmény felett. Sólyom egy remek jogász, ismeri az alkotmányt, kisujjában van a jog... Gondolkodjatok már, emberek!

csendesbob 2010.04.14. 20:01:14

még egy ilyen korrupt, képmutató, geci érdekembert, mint a schmitt?
akkor már maradjon Sólyom, bár őt sem kedvelem

Rwindx 2010.04.14. 20:07:24

@sulcus:
Nem tetszik a rendszer, valóban, az első helyes meglátásod. Viszont neked látom neked bejött az eddigi rendszer kicsi kommancs. Tudod a szekusok mindig is a rendszer részei voltak, de hát te ezt biztosan jobban tudod, hogy rögtön ők jutottak eszedbe.

Idéznék neked arról amit eddig rendszerből megtanulhattam:
"Nem kell félni nem fog fájni"
"El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!"
"A mocsár lecsapolásáról nem a békákat szokták megkérdezni."
Nos ez nekem nem valóban tetszik, ha neked igen, fogadd meg, vállald fel!

Arról meg azért kiskommancs sejtésed sem lehet hogy mivel foglalkozok, kár proliznod. Mivel erre csak úgyis sértéssel lehet csak válaszolni érdemben, hisz messziről jött ember azt mond amit akar magáról, erre nem válaszolnék. Csak feltételezem hogy te igazat mondasz és nem éppen a Köztársaság térre bandukolsz "dolgozni", hogy "eltarts" engem, mert arra azt mondanám hogy fluffer hasznosabb munkát végez, amivel még a költségvetést is gazdagítja.

tom64 2010.04.14. 20:33:06

Philipet közt.elnöknek!!!!!!!!!

robinzone 2010.04.14. 20:39:27

Schmittel semmi bajom, de Sólyom még így is sokkal ideálisabb személyiség a posztra. Remélem, maradhat! (csak a nyökögés ne lenne, azt mondanám, tökéletes! De így is birom, nagyon szimpatikus a függetlensége!) (igen, kedves szocialisták, volt miért összeakasztania a bajszát veletek. a normái mellett állt végig. RESPECT!)

krizsoke 2010.04.14. 20:42:04

nekünk már sosem lesz normális köztársasági elnökünk?
mindig csak ilyen bohócokkal égetjük magunkat és csodálkozunk, h sehol sem vesznek komolyan.

krizsoke 2010.04.14. 20:43:07

komolyan, a következő pákó lesz. vagy oki, lol

robinzone 2010.04.14. 20:47:11

Ez egy hülyeség, hogy biztos "Viktorékkal is kekeckedne"! Meg kell nézni kicsit közelebbről, mik voltak ezek a "kekeckedések"!
Amikor elítélte gyurcsány(i)t a hazudozása beismerése után?
Amikor elítélte a rendőrterrort, szemkilövetést?
Amikor szóvá tette a korruptságot?
Amikor szóvá tette a hazugságot, amivel a szocialisták a saját szánalmas hatalaombitorlásukat az "ország érdekének" hazudták?
Amikor felsétált a Tubesre?
Nem, kedves aggódók! Az előző Orbán-kormány messze kevesebb, később alkotmányellenesnek ítélt törvényt hozott, mint bármelyik szociálliberális(nak hazudott nagytőkepárti) kormány.
Sólyom az Alkotmánybíróság (nemzetközi elismertsége alapján akár legendásnak is nevezhető) exelnöke. A törvényesség őre maradt. Ennyi.

Sobrijóska 2010.04.14. 20:53:43

Maradjon csak Laci bá', pártpolitikus most se lehessen elnök, mint amikor a szocik Szilyt akarták.

Politikazabáló · http://politikazabalo.blog.hu/ 2010.04.14. 22:24:33

@szódabár: Bizony, az ismertség és a kedveltség két külön kategória.

@izomtibor: Mészöly nem jött szóba. :)

@is: Köszi!

Politikazabáló · http://politikazabalo.blog.hu/ 2010.04.14. 22:43:35

@jazzcool: Vizi E. sem esélytelen.

@registraal: Alkotmánybíróság.

@kamasuka: :) Igen, tőlük van az infó. Hogy találtad ki?! :)

dzsugasvili 2010.04.15. 01:50:56

Sólyom az LMP embere, kőliberális, puha és erősen antipatikus nagyon sok tekintetben. Nem szólal meg sokszor, amikor kéne neki, és beleszól olyanba is amibe meg nem kéne. Sokszor betartott a Fidesznek, ezt pedig ők se díjazzák. Ezen kívül professzor, és korábban is magas pozíciókat töltött be, ami szerintem sok embert szintén ellene fordít. Az esélye az újrázásra jelenlegi helyzetben 0.

Schmitt a Fidesz szempontjából jó lenne, mert pártmeber és tuti nem lenne vele problémájuk, elég kedves is, meg sportolóként ismert is, de politikusnak gyenge volt, főpolgármesterséget is elbukta, és pont a pártkötődése miatt marhára utálnák (joggal).

Az egyetlen normális döntés a kétharmados állítólag demokrata Fidesz részéről az lenne, ha villámgyorsan alkotmánymódosítással közvetlenné tenné az elnökválasztást, és bizonyos számú aláírás összegyűjtésével lehetne jelöltet ajánlani, vagy akár jelentkezni, utána pedig rendes választáson döntenénk a személyéről. Lehetne pl. két forduló is 2-nél több jelölt esetén. Így legalább az emberek egy viszonylag nagy része elfogadná az elnököt államfőjének, nem úgy int most, amikor csak úgy a nyakunkba ültetnek mindenféle sógort, komát, jó havert (lásd az állítólagos komcsi-ellenálló Gönczöt, a fideszes-tanár Mádlt, vagy a Védegylet-huszár Sólymot). Az ajánlások száma meg lehetne mondjuk 50 ezer az induláshoz. Gondolom ez azért gátat jelenthetne mindenféle nevenincs ember jelöléséhez.

blacklord 2010.04.15. 09:05:59

Én is Sólyom pártján vagyok. Szerintem a Fidesszel szemben is ugyanilyen lenne, és ez jót tenne az országnak, pláne így a 2/3-nál. A bírálóknak: ki az közületek, aki az őszödi helyzetben nem gondolta úgy, hogy le kéne mondania Fecónak (szerintem minden normális értékrendű ember így látja/látta)? Sólyom ezt ki is mondta, és (többek között) ezért nagyon tisztelem.
süti beállítások módosítása