HTML

Politikazabáló

Minden, ami politika. Minden politika. Szakmai és szubjektív szemmel. .................................... politikazabalo@gmail.com

Friss topikok


2012.04.03. 14:00 Politikazabáló

Hogyan választunk köztársasági elnököt?

Címkék: mszp fidesz kdnp jobbik sólyom lászló köztársasági elnök lmp mesterházy attila

Az új köztársasági elnök megválasztása kapcsán gyorsan előtérbe kerültek a pártérdekek. Mesterházy Attila és az MSZP hitelességi szempontból majdnem megsemmisítette magát azzal, hogy Sólyom Lászlót javasolta köztársasági elnöknek. Azt a Sólyom Lászlót, akivel számtalan vitába keveredett legutóbbi kormányzásuk idején. Az MSZP-ben pontosan tudják, hogy semmi beleszólásuk nem lesz az új államfő megválasztásába, így nekik az a legjobb, ha olyan ember kerül a posztra, aki a lehető legtöbbször konfrontálódik majd a Fidesszel. Pedig az új államfő hivatali idejének nagyobb részét már a következő kormányzati ciklusban tölti. Már amennyiben kitölti a teljes ciklusát.
A Jobbik a gyors népszerűségre hajaz azzal a javaslattal, hogy ténylegesen is a nép kezébe adná a választás jogát. Igaz, már régóta ezt a megoldást hangoztatja. De javaslatában szintén benne van, hogy a parlamenti szavazáskor nincs esélye beleszólni a ténylges választásba. Nem biztos, hogy így gondolnák, ha perlementi többségük lenne.

Az LMP számára kapóra jönne Sólyom László, akit ráadásul az MSZP is támogatna, együtt jelölni is tudnák, de ilyen körülmények között Sólyom egészen biztos, hogy nem vállalná el, főleg nem kérne az MSZP támogatásából. Megválasztása amúgy is kizárt, a Fidesz saját magával menne szembe, és nem érdekük, hogy valaki jelentősen lassítsa a törvénykezést. Miután a kör bezárult, az LMP elállt egy jelölt állításától, és a legkényelmesebb megoldást választja, mindenkit kritizálni fog, aki számára nem elfogadható, de nem javasol senkit.

A KDNP-nek nem sok beleszólása lesz a kérdésben, valószínű, hogy nem fog vitát generálni az államfő személye körül. Nincs is sok értelme.
A Fidesz frakciója biztos, hogy rábólint Orbán Viktor jelöltjére. A Fidesznek nem érdeke, hogy elhúzódjon az új elnök kiválasztásának folyamata és megválasztása, így az is biztos, hogy az első szavazáskor sikeres lesz a választás. A Fidesz támogatottsága még mindig jelentős, bár kétharmados többségük már nincs, de ez a támogatottság is elég ahhoz, hogy ne kelljen többpárti jelöltet választaniuk. Egyszerűen élnek kényelmes parlamenti többségükkel. Egy biztos, Mádl Ferenc, Sólyom László és Schmitt Pál után újra konzervatív elnöke lesz Magyarországnak.

 

3 komment · 1 trackback

2012.03.29. 15:00 Politikazabáló

Ki legyen az új köztársasági elnök?

Címkék: orbán viktor sólyom lászló köztársasági elnök schmitt pál martonyi jános pálinkás józsef

Schmitt Pál esetleges távozásával felmerül a kérdés, hogy ki legyen az új köztársasági elnök. Schmitt távozásával jelentős presztízsveszteséget szenved a kormánytöbbség, de ha előre tekintenek, és jól koordinálják a következő elnök megválasztását, a ma fájdalmasnak, de szükségesnek tűnő lépés hosszútávon a hasznukra lehet. A kormánypártok gyakorlatilag kaptak +2 évet, hogy általuk megválasztott ember üljön a legmagasabb közjogi méltóság pozíciójában.

 
Dr. Martonyi János
 
A jelenlegi külügyminiszter talán a legjobb választás lehetne ebben a helyzetben köztársasági elnöknek. Külügyérként végzett munkáját hazai és nemzetközi viszonylatban is elismerik. Nem megosztó személyiség, sokkal inkább integráló politikus. Diplomáciai érzéke kifinomult. Hossuú éveken át végzett tapasztalatára, higgadtságára most is nagy szükség van. Abban is biztosak lehetünk, hogy nem hátráltatná a 2/3-os törvénykezést, de megfontoltabb, körültekintőbb lenne. Beleillik a kormánypártok által emlegetett konszolidáció folyamatába. De nagy kérdés, hogy elvállalná-e.
 
Dr. Pálinkás József
 
A Magyar Tudományos Akadémia elnökének - aki korábban miniszter is volt az előző Orbán-kormányban - neve már többször elhangzott, mint megfelelő személy a köztársasági elnöki tisztségre, de talán most jött el az idő, hogy ez a kérdés aktuálissá váljon. Martonyihoz hasonlóan ő sem megosztó személyiség, nyugodtáságából, higgadtságából nehezen lehet kihozni. Hazai és nemzetközi szinten is elimsert, bár kevésbé diplomáciai vonalon, inkább tudományos munkássága révén, de az jelentősnek mondható. Mindig megfontolt, körültekintő. Az ő doktorijába már nehezen lehetne belekötni. Bár az Akadémia elnökének lenni is komoly presztízs, és két fokkal nyugodtabb munka, mint a köztársasági elnöki poszt, de talán nem utasítana vissza egy ilyen felkérést.
 
Dr. Sólyom László
 
Igazán nagy durranás lenne, ha ismét felkérnék elnöknek. Őt még az LMP is támogatná. Felkészültsége, doktori fokozata megkérdőjelezhetetlen. Igazán nagy elégtétel lenne, ha újra felkérnék, de szinte biztos, hogy nem ő lesz a régi-új elnök, és valószínű, hogy nem is vállalná el. Biztos, hogy nem lenne a 2/3-os törvénykezés motorja. Népszerűsége még ma is jelentős, de politikai támogatás nélkül nehéz betölteni egy ilyen pozíciót.
 
Dr. Orbán Viktor
 
A mostani feszült viszony (Barroso-Orbán, Brüsszel-Magyarország) egyik külünleges megoldása lenne, ha Orbánt választanák meg köztársasági elnöknek. Méltó "menekülési útvonal" lenne a kormányfői székből, Még mindig a népszerűségi listák élén áll, ennek ellenére megosztó személyiség, az ellenzék szinte ki nem állhatja. Bár ezzel a lépéssel hirtelen ők sem tudnának mit kezdeni, mert akkor legalább távozna a miniszterlenöki pozícióból, ami régi vágya az ellenzéknek, ugyanakkor évekre bebetonoznák a másik jelentős közjogi pozícióba. Diplomáciai tapasztalata megvan, külföldön és itthon is ő a legismertebb, pozitív és negatív oldalait talán nem kell ragozni. Ő sem lenne a jelenlegi törvénykezés motorjának gátja, sőt, talán a jogkörei is kibővülnének. De egy új miniszterelnök, és a Fidesz sorsa nélküle annyi új kérdést vet fel, hogy Orbán kinevezésére nincs nagy esély.
 
Más doktor
 
Ez a kérdés még nyitott, de nagyon utána kell nézni, hogy ne legyen se egykori ügynök, se doktorival, vagy éppen diploma hiányával (lásd Németh Lászlóné) támadható személy. Egy biztos, hogy jobboldali kötődésű lesz az illető. Nálunk nem működik a mai német modell, hogy nem a kormánypártokhoz kötődő államfőt választanak meg.

78 komment · 14 trackback

2011.06.14. 12:30 Politikazabáló

Sólyomnak jár

Címkék: lakás sólyom lászló köztársasági elnök

A hírek szerint Sólyom László 195 millió forintos lakást (villát) kapott, amit élete végéig hazsnálhat. Többen fölhördülhetnek, hogy milyen luxus kivitelezésű lakást kap a volt köztársasági elnök.

A lap szerint a háromszintes, belsőliftes, ötszobás luxusvilla alapterülete 265 négyzetméter, amihez 75 nm-es garázs és a 55 nm-es terasz tartozik. Az ősfás telek 2018 négyzetméteres. Az egyedi bútorokkal felszerelt, légkondicionált rezidencia extraszolgáltatásai közé tartozik a központi porszívó és a fűtött kocsibeálló is.

De ne legyenünk kicsinyesek. Sólyom László kitöltötte hivatali idejét, öt évig volt köztársasági elnök, tisztességgel állatta feladatát. Védte a jogállamot, harcolt az igazáért, kiállt a demokratikus elvek mellett, és a határon túli magyarokat is rendszeresen meglátogatta. Botrányok, korrupciós ügyek elkerülték. Meggyőződésem, hogy minden ilyen volt köztársasági elnöknek jár egy hasonló rezidencia.

Mert megérdemlik. Sólyom László, és a többi volt köztársasági elnök is.

Őt évig a legmagasabb szinten szolgálta a hazát, most élete végéig az államtól kapja a lakást. Rendben van ez így. A kekeckedők is könnyen leszerelhetők, hiszen a lakás az állam tulajdonában marad.

 

Szólj hozzá!

2010.10.30. 12:30 Politikazabáló

Gyurcsány levele Sólyomnak

Címkék: gyurcsány ferenc nyílt levél sólyom lászló konfliktus

A volt miniszterelnök a Fidesz Alkotmánybíróságot érintő bejelentése után egyből tiltakozott, majd nem sokkal később nekiment Sólyom Lászlónak. Utóbbi hiba volt. De lássuk a levelet:

Tisztelt Elnök Úr!
 
Ön engesztelhetetlen ellenfele volt személyemnek és kormányomnak. Súlyos fenntartásait a demokratikus normákra és az erkölcsre hivatkozva fogalmazta meg. Régi vitánkat nem szeretném újra kinyitni, ismerjük egymás álláspontját. Utólag is tudomásul veszem az Ön elvi álláspontját, viszont ebből adódik pár megkerülhetetlen kérdés.
 
Látva, hogy miként tiporja sárba a mai kormányzó párt az 1989-es alkotmányosság, a jogállamiság alapértékeit és intézményeit, volt köztársasági elnökként, az alkotmánybíróság korábbi elnökeként, liberális konzervatív értelmiségiként nem gondolja-e úgy, hogy most is meg kellene szólalnia? Vajon látja-e saját felelősségét abban, hogy pár hónapja olyan politikai erő jutott hatalomra, amely nem erősíteni, hanem ellenkezőleg, gyengíteni szeretné a parlamentáris demokráciát, a jogállamiságot? Tapasztalva a nyelvi, politikai, közjogi agresszió soha korábban nem látott elharapózását, nem érzi-e úgy, hogy az Ön által képviselt erkölcsiség bázisán figyelmeztetnie kellene a mai hatalmasokat a demokratikus normák betartására?
 
Korábbi kritikája ebben a helyzetben utólagos hitelesítésre vár. Önnek el kell döntenie, hogy politikai, emberi szimpátiája, vagy demokratikus, jogállami meggyőződése a fontosabb.
 
Nem csak nekem fontos, hogy megtudjam: vajon érzi-e Ön, hogy a fenti kérdések nyilvános megválaszolásra várnak?
 
Budapest, 2010. 10. 27.
 
Gyurcsány Ferenc

 

Gyurcsánynak jókor jött a Fidesz terve az Alkotmánybíróság jogkörének szűkétésével kapcsolatban. A demokrácia és az alkotmány védelmezőjeként szerepelhet. Vezetői tehetsége és tapasztalata kibontakozhat egy ilyen konfliktushelyzetben. Ráadásul az új platformját (Demokrakitus Koalíció) is erősítheti, reklámozhatja. Külön fejezet lenne, hogy ez a szerep mennyire hiteles, de a Sólyom Lászlónak írt levél máris elrontja azt, amiben tetszelegni szeretne.

Mert személyeskedő konfliktusba keveredni a volt államfővel nem ildomos. Főleg úgy, hogy egyikük sincs már hatalmon. Ez a helyzet nem erről szól. Az ellenzéki pártok megmutathajták magukat, pozitív - ún. alkotmányvédő - szerepeben jelenhetnek meg. Nem szerencsés ebbe belevinni egy személyes(kedő) konfliktust. Ráadásul Sólyom László munkásságát a legszélesebb társadalmi körben ismerik el. Oldaltól függetlenül. Sólyom akkori döntései egyáltalán nem szorulnak hitelesítésre. Felvetéseit, akkori kételyeit és döntéseit az idő, az élet, és az Alkotmánybíróság egyaránt igazolta.

Sólyom Lásznónak nincs pártja, de még honlapja, blogja sincs. Ettől függetlenül ha szeretne megszólalni, közleményét, nyilatkozatát az MTI és a hírportálok biztosan közlik. Sólyom László bölcsebb annál, hogy egyből reagáljon egy ilyen nyílt levélre. De nem kizárt, hogy hamarosan megszólal. Akár az LMP által szervezett első komolyabb tüntetésen. (A párt már jelezte, hogy promines felszólalói lesznek. "Ezt az összefogást szimbolizálja majd a szerdai tüntetésen felszólalók névsora is: a szónokok személyét kedd délelőtti sajtótájékoztatónkon hozzuk nyilvánosságra.")

Az LMP eddig is kiállt Sólyom mellett, és sokat tesz azért, hogy ne menjenek feledésbe Gyurcsány akkori, az alkotmányt és a demokráciát sértő intézkedései. A külön tüntetéssel Gyurcsánytól is próbálnak elhatárolódni, minden közösködést kizárnak. Igaz, csak a volt miniszterelnökkel szemben ilyenek, az MSZP-vel már belefér a közös nyilatkozat. Visszatérve Sólyomhoz, kapóra jöhet egy LMP által szervezett tüntetésen való felszólalás, ahol akár választ is kaphat Gyurcsány Ferenc. Hol máshol szólalhat meg Sólyom, ha nem az Alkotmánybíróság előtt?! De ha ez nem történik meg, Sólyom döntései akkor sem szorulnak hitelesítésre.

 

Szólj hozzá!

2010.08.05. 22:15 Politikazabáló

Mi lesz Sólyom Lászlóval?

Címkék: fidesz sólyom lászló köztársasági elnök schmitt pál lmp

Éjféltől Schmitt Pál az új köztársasági elnök, Sólyom László átadta hivatalát. Schmitt Pálról a Politikazabáló is többször értekezett, ezért most inkább Sólyom Lászlóval foglakozunk. A köztársasági elnök úr a Heti Válasznak adott interjúban így válaszolt a jövőjét firtató kérdésre:

"Eszem ágában sincs pártpolitizálni, nevetséges is lenne tőlem. A közéleti szerepvállalást azonban nem zárom ki. Még sok erőm van, szeretnék hasznos maradni a magyar nemzet számára. Az igazán nagy kihívás a cselekvés és a pótcselekvés megkülönböztetése lesz. Amikor korábban befejeztem egy könyv írását vagy letelt egy megbízatásom, eltartott egy ideig, amíg megtaláltam azt az új témát vagy célt, amellyel szívvel-lélekkel azonosulni tudtam. Most is így lesz."

Mi lesz Sólyom Lászlóval? Erre kerestem a választ.

LMP? 

Többször, több helyen felmerült, hogy az LMP-ben számítanak rá, esetleg ott vállal valamilyen szerpet, de a fenti interjúrészletből is látszik, hogy pártpolitizálni nem fog. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy bizonyos LMP-s megmozdulásokon, akciókon részt vesz, jelenlétével támogatásáról biztosítja a szervezőket, így kiáll bizonyos zöld ügyek mellett. De ne felejtsük el, Sólyom konzervatív beállítottságú, ezért az LMP-vel való "együttműködés" elsősorban a zöld, környezetvédelmi kérdésekben lehet sikeres. Ezen túl a Fidesz túlhatalmáttól félő esetleges alkotmányossági kérdésekben lehetnek közös pontok a párt és a volt elnök között. Más területen nem nagyon. Ezért csak egy laza kapcsolat lehet Sólyom és az LMP között. 

Alkotmánybíróság?

Sólyom László már volt alkotmánybíró, sőt az Alkotmánybíróság elnöke is volt. Igazán neki való feladat lenne, ha újra azon a területen dolgozhatna, amihez a legjobban ért, ami a szívügye. Köztársasági elnökként szerzett tapasztalatainak a taláros testület is hasznát venné. Ehhez két dolog szükséges: 1. Sólyom akarja, 2. a Fidesz akarja. Igazán szép gesztus lenne a párt részéről, de nem látom esélyét, mert - jelen állás szerint - egyik fél sem akarja.

Visszavonul?

Bár az interjúban azt nyilatkozta, hogy a közéleti szerepvállalást nem zárja ki, elképzelhető, hogy mégsem lesz aktív közszereplő. Visszavonul, ritkán szólal meg nyilvánosan, esetleg könyvet ír elnöki tapasztalatairól. A könyv írását szinte biztosra veszem.

A "volt elnök"

A "volt elnöki" sátusszal egyszerre vonulhat vissza, és élhet - valamilyen szinten - aktív közszereplőként. Mit jelent ez? Bizonyos protokolláris eseményeken megjelenik, különböző egyetemeken előadást tart, határon túliakkal találkozik, bizonyos kérdésekben megszólal. Főleg környezetvédelmi és alkotmányossági kérdésekre gondolok. A Fidesz új alkotmányt szeretne, ezért ennek készítése, vitája kapcsán erre bőven lesz lehetősége. Egyes pártoknak hivatkozási alap lehet egy-egy Sólyom-állásfoglalás. Leginkább ezt a szerepet tartom elképzelhetőnek. Aktívan él azokkal a kibővített lehetőségekkel, amelyek az új kormány döntése kapcsán őt is megilletik, mint volt elnököt. Abban biztos vagyok, hogy titkársága nem fog unatkozni.

Végül álljon itt az Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja, melyen Sólyom László utoljára szerepel közársasági elnökként. 2010.08.06-án a lenti linkre kattintva már másnak kell megjelennie.

 

2 komment · 2 trackback

2010.06.07. 22:26 Politikazabáló

Sólyom, a hadvezér

Címkék: sólyom lászló köztársasági elnök árvíz

A köztársasági elnök az árvíz miatt nehéz helyzetbe került Felsőzsolcára látogatott. Ezen a képen olyan, mintha hadvezér lenne. Biztos bekerül a családi albumba. Egyébként a hadsereg főparancsonka valóban a köztársasági elnök.

Fotó: Pályi Zsófia, Forrás: Origo.

 

Szólj hozzá!

2010.05.04. 07:45 Politikazabáló

Hogyan tovább a Sólyom melletti kiállás után?

Címkék: mszp fidesz orbán viktor jobbik sólyom lászló morvai krisztina köztársasági elnök szili katalin lmp választás2010 voks10

Tegnap több neves értelmiségi nyilvánosan kiállt Sólyom László újraválasztása mellett. Mozgalom, honlap indult. Egyes személyek kiállása nem meglepő, a közös múlttal is magyarázható, lásd Zlinszky János (Alkotmánybíróság), vagy Lányi András (Védegylet). Ugyanakkor Tölgyessy Péter eddig tartózkodott a hasonló megnyilvánulásoktól, de tekintélyes alkotmányjogászként az ő kiállása is érthető. Talán csak Makovecz Imre és Mellár Tamás (volt KSH-elnök) aláírása kerülhet a meglepő kategóriába. 

Nyitott kérdés?

Az értelmiségi kiállás ismeretében Orbán Viktor a Tények Estében azt nyilatkozta, hogy a köztársasági elnök megválasztása még teljesen nyitott kérdés. Az is lehet, hogy ez csak egyszerű kommunikációs fogás, de legalább világos üzenet. A kialakult helyzetben - napok óta fontosabb hír a köztársasági elnök megválsztása, mint az új kormány megalakulása - nem is rossz megoldás.

Pártpolitikust vagy nem pártpolitikust?

Korábban írtam arról, hogy nem biztos, hogy Sólyom Lászlót újraválasztják. A politikai ráció indokolhat egy új, a Fideszhez lojálisabb, közelebb álló jelölt megválasztását a köztársasági elnöki posztra. (Miközben Sólyom és a Fidesz elképzelési között nincs túl nagy törésvonal.) Minden politikai párt élne ezzel a lehetőséggel, ha ilyen nagy támogatást kapna. Emlékezzünk: öt évvel ezelőtt az MSZP is pártpolitikust jelölt Szili Katalin személyében. A Jobbik már megfogalmazta, hogy Morvai Krisztinát jelölné köztársasági elnöknek, aki - bár nem tagja a pártnak -, de nem is pártok felett álló közszereplő. Az LMP-nek kapóra jön Sólyom támogatása, egyrészt a védegyletes gyökerek miatt, másrészt mert nincs más alkalmas jelöltjük. De nem csak pártpolitikust jelölhet a Fidesz.

Nyomás és logika

A következő hetek kérdése az lehet, hogy a bal-, de főleg a jobboldalról érkező nyomás milyen hatással lesz a Fidesz vezetésére. Ennek fényében hogyan változik az eredeti elképzelésük, ha egyáltalán változni fog. Lehet, hogy az értelmiségieknek, és a  - nem jelentéktelen - Sólyom-tábornak nem igazán tetszetne, de egy új elnök megválasztása is teljesen demokratikus, és a politikai rációt tekintve logikus lépés lenne.

Mikor derül ki, hogy ki lesz a Fidesz jelöltje?

Legkésőbb júnuis 28-án, a Fidesz frakcióülésén. (Lásd Orbán Viktor nyilatkozta a Tények Estében.)

 

Szólj hozzá!

2010.04.13. 22:00 Politikazabáló

Schmitt Pál lehet Sólyom László utódja?

Címkék: usa határon túl sólyom lászló köztársasági elnök schmitt pál választás2010 voks10

Miután ma két forrásból is ezt az információt kaptam, érdemes elemezni a felvetést. Az első forduló utáni választási eredmények tükrében látható, hogy a Fidesz a 2/3 közelében van, és közel áll ahhoz, hogy a második forduló után valóban 2/3-os többsége legyen. Ezzel a lehetőséggel élve olyan személyi döntéseket is hozhat, amelyek az elmúlt 20 évben eddig konszenzusos és/vagy kompromisszumos alapon születtek. Fontos megjegyezni, hogy a köztársasági elnök megválasztásához nem szükséges 2/3-os többség. Pontosabban csak az első két fordulóban kell 2/3-os többség, a harmadik fordulóban már elég az egyszerű többség is. Sólyom Lászlót is így választották meg. Az első két forduló eredménytelen volt, csak a harmadik forduló volt sikeres és eredményes. Megválasztása kisebb csoda volt, hiszen az akkori balodali koalíciós többség ellenére ellenzéki jelöltet választottak meg. De térjünk vissza az eredeti kérdésre:

Lehet Schmitt Pálból köztársasági elnök?

Már tavaly felröppent a hír, hogy a választások után hazajönne, ha Orbán Viktor fontos feladattal bízná meg. Akkor egy esetleges (csúcs)miniszteri pozició volt a találgatások középpontjában. A mostani felvetésnek lehet értelme. Miért jönne haza? Rengeteg pozívióval rendelkezik. Az Európai Parlament egyik alelnöke és a NOB protokollfőnöke, hogy a két legfontosabb nemzetközi pozícióját említsük. Szerintem egy miniszteri feladatért nem jönne haza, de az Országgyűlés alelnöki székéért sem. Így logikus, hogy csak valami nagyobb feladatért. A köztársasági elnőki tisztség ilyen lenne. Sok pozíciója rengeteg munkával, feladattal jár. Nem olyan rég történt, hogy kimerültség miatt rosszul lett. Egy jelötnél nem jöhet szóba, hogy az egészsége nem megfelelő, mert akkor megkérdőjelezhető, hogy a feladatát mennyire tudja ellátni. A köztársasági elnöki teendők sem járnak kevesebb munkával, de legalább egy feladatra koncentrálhatna. A kimerültséget orvosolta, azóta nem volt hír az egészségi állapota. 

Megvan a társadalmi és a politikai támogatottsága?

Politikai támogatottsága valamivel nagyobb a társadalmi támogatottságánál, mivel a Fidesz tagja/arca, így valamilyen szintem megosztó személyiség. Ugyanakor olimpiai bajnokként tisztelik, hazai és nemzetközi olimpiai vezetőként évek óta mindenki által elismert munkát végez. Ismertsége nagy, sőt, nagyobb, mint Sólyom Lászlóé volt a megválasztásakor. Párttagsága  a szavazásnál előny, hiszen 2/3-os többség esetén már az első körben megválaszthatják. De szoros pártkötödése mindig támadási felület lehet, amit  csak a munkájával kompenzálhat.

Ha Sólyom folytatná?

Sólyom László sorsa a saját, és a Fidesz kezében van. Szerintem Sólyom folytatná. Látszik, hogy élvezi a munkáját, szeret szerepelni, szereti megmutatni magát, független, önálló egyéniségként, politikai szereplőként mutatkozik. A jobboldal jelöltje volt öt évvel ezelőtt. Ma az LMP támogatására is számíthatna (nem csak a védegyletes gyökerek miatt). Az MSZP és a Jobbik nem támogatná. De nem is szükséges - a már említett parlamenti többség miatt. Biztos vagyok benne, hogy a Fidesz vezetői, és Sólyom emberei informálisan egyeztetnek a folytatást illetően, és ha a Fidesz nem mellette dönt, azt előbb Sólyom tudtára hozzák, hogy így lehetősége legyen "nem jelöltetni magát". (Természetesen ezt úgy kell érteni, hogy jóval előtte kijelenti, hogy nem folytatná.) A választás napján is tettek egy apró gesztust, amikor a sajtótájékoztatóval bevárták Sólyom Lászlót. A bekezdés első mondatrára visszatérve, Sólyom duplázása 100%-ban a Fidesz kezében van.

Sólyom vs. Schmitt

Sólyom nem volt jó kapcsolatban a leköszönő kabinettel, és a kormánypártokkal. Több konfliktus is volt köztük, nem csak a törvényeket illetően, de a kitüntetések körül botrányokra is emlékezhetünk, és a 2006-os események megítélése, az akkori nyilatkozatok is éles ellentéteket mutattak. Érezhető volt a kormány és Sólyom közötti feszültség, ami a Fidesznek mindig jól jött.

A Fidesznek is szimpatikus volt a határon túliak melletti kiállása; a nemzeti ünnepeket rendszeresen a határon túl ünnepelte - ha engedték. Emlékezetes, amikor Romániában nem engedték leszállni a gépét, ő autóval is elment. Amikor Szlovákiában lett nem kívánatos, akkor is elment a lehető legmesszebb - a híd közepéig. Ez minden magyarnak szimpatikus volt. Határon innen és túl. Ebben Schmitt Pál részéről is hasonló magatartás várható.

A Fidesz a 2/3-os többségtől való félelmekre reagálva megfelelő választ adhatna egy, az alkotmányos keretekre és a törvényeségre mindig kiemelten ügyelő köztársasági elnök jelölésével. Másik oldalról nézve éppen ez az, ami Sólyom esélyeit csökkenti a Fideszen belül. Ami Sólyom gyengesége, az Schmitt erőssége, szinte biztos, hogy semmiben nem hátráltatná az új kormány munkáját.

Érdekes, hogy mindektten 1942-es születésűek.

Schmitt egy-két nyelvvel többet beszél, de ennek nincs nagy jelentősége.

Visszatérve a nemzetközi diplomáciára. Ebben mindketten tapasztaltak. Sólyom ügyesen, megfontoltan építette a kapcsoaltokat, és Schmitt Pálnak is nagy érzéke van a diplomáciához, igen tapasztalt. Van egy momentum, ami Schmitt mellett szól. Sólyom anno kijelentette, hogy addig nem utazik az Egyesült Államokba, amíg a magyar állampolgároktól az amerikai hatóságok ujjlenyomatot vesznek. Ettől függetlenül a magyar-amerikai kapcsolatok nem voltak rosszak, elnöki szinten sem, de Schmitt megválasztásával ez a probláma megszűnne. Egy apró konfliktus feloldhatóvá válna. Kizártnak tartom, hogy ezt a gyakorlatot Schmitt Pál is követné.

Hogy mit hoz a jövő? Az hamarosan kiderül, mert még júniusban dönteni kell a köztársasági elnök személyéről. Sólyom László mandátuma 2010. augusztus 5-én lejár.

 

142 komment · 1 trackback

süti beállítások módosítása