HTML

Politikazabáló

Minden, ami politika. Minden politika. Szakmai és szubjektív szemmel. .................................... politikazabalo@gmail.com

Friss topikok

2012.01.01. 12:30 Politikazabáló

Változik-e a Fidesz az új évben?

Címkék: fidesz orbán viktor lázár jános kormányzás szájer józsef

Az év első pártpolitikai híre szerint Szájer József lemondott minden pártfunkciójáról, mondjuk úgy, hogy a "nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani alapon". Korábban a feleségét az Országos Bírói Hivatal elnökének választották. Ez egy tisztességes lépés Szájer részéről. Felismerte a helyzet komolyságát, és lépett. 

"Meggyőződésem, hogy a látszatát is el kell kerülni annak, mintha a kormányzó párt személyemen, illetve családomon keresztül az igazságszolgáltatás, mint önálló hatalmi ág befolyásolására törekedne.

Az év utolsó munkanapján Orbán Viktor is egy korrekt hangvételű levelet küldött Barrosonak. Bár a kommunikációnak nem a leghatékonyabb formája a levelezés, és érezhető a feszültség a miniszterelnök és az Európai Bizottság elnöke között, ami nyilvánvalóan nem jó, de ez a levél már békülékenyebb hangvételű, együttműködést kereső levél, ami a korábbit nem jellemezte.

"Orbán Viktor jelezte, hogy készen áll, ha bármilyen részletet illetően tisztázó konzultációra vonatkozó igény merülne fel."

Az év utolsó napján Lázár János frakcióvezető arról beszélt, hogy idén nyártól egy nyugodtabb időszak következik, ezzel elismerve, hogy eddig nem az volt, és a kormányzati döntések bizony sok konfliktust generáltak.

Most az a feladat, hogy úgy legyünk hatékonyabbak, hogy a demokrácia ne csorbuljon. (...)  „Azt mondom, elválik majd, hogyan áll össze ez az új rendszer. És ha nem jól működik, ha rossz a kormányzás, el lehet zavarni a kormányt. Ez a demokrácia”

Ez a három momentum - bár kétségtelen, hogy apró -, azt mutatja, hogy a Fidesz talán felismerte, hogy egy kicsit lassítani kell, nem lehet mindent erőből megoldani, és a konszolidált kormányzás érdekében másfajta politizálásra van szükség. Mert tényleg nagy szükség van a korábban Orbán Viktor által említett, és most Ablonczy Bálint által jogosan számonkért mondatra:

"...a következő évek során számunkra a legfontosabb a szerénység és az alázat kell, hogy maradjon."

 

240 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politikazabalo.blog.hu/api/trackback/id/tr373510863

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szájer kivétele erősíti a szabályt 2012.01.02. 12:18:54

Szájer lemondott fideszes pártfunkcióiról, nehogy a kormányzó párt a frissen felállított Országos Bírói Hivatal elnökévé választott feleségén keresztül befolyásolhassa az igazságszolgáltatás működését. Elegáns lépés, még ha nem is igazi garancia. Mégis...

Trackback: Rogán Antal életrajza 2012.01.01. 15:24:06

Rogán egyéves pénzügyi ügyintézői gyakorlattal megy tárgyalni az IMF-hez. Tényleg az a jó az országnak, ha nem három felkészült gazdasági szakembert, hanem egy jogászt és két pártkatonát küld a Fidesz az oroszlánbarlangba? "Kihagyják Matolcsyt az...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.01. 15:23:03

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.01. 15:22:11

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött éle...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deres · http://textura.blog.hu 2012.01.01. 13:13:35

Nem lassítani kell, hanem irányt változtatni. Felhagyni a keresztény-nemzeti-szocialista állam építésével, és elkezdeni egy, a magántulajdon szentségén, az emberi alapjogok tiszteletén alapuló, takarékos Magyarország építését. Erre pontosan 0 esélyt látok.

Szeptim 2012.01.01. 13:15:55

Hú mennyi gondot okoz egy kamuházasság... inkább egy olyan ország létrejöttén dolgozna, ahol nem lenne szüksége ilyesmire.

Deres · http://textura.blog.hu 2012.01.01. 13:15:57

Lézerjani pedig csak időt akar nyerni, mert aki időt nyer, az életet nyer. Nyárra megköt a beton amit most öntenek maguk köré. Addig kell valahogy kibírni, aztán az IMF hitelből kezdődhet az osztogatás, hogy 14-ben újrázhassanak.

alien 2012.01.01. 13:17:42

szerintem azt csinálják, hogy a manyup elvételével elindultak egy tarthatatlan úton abban a reményben, hogy a jövő felélése olyan haladékot ami alatt felelőtlen várakozásuk alapján beindul a növekedés. aztán mégsem, és ebből jön az összes nem ortodox lépés. nem kellene semmit kitalálni, meg kell nézni mi az ami máshol működik és másoljuk le.
Az enyhülés (már ha az egér és az elefánt konfliktusában az egér megenyhülhet) annak az egyszerű matematikai összefüggésnek szól, hogy márciusig van pénzünk, most meg január van és az igazi arcvesztés nélküli visszavonulás csakis a megmentendő, megvédendő nép érdekében lehetséges fokozatosan apránként.
De pár érdekes üzenet köztük a köztársasági elnök beszéde, mely kánonban szólt a fidesz dogmáival (nem meglepő, Lázár borzalmas, minősíthetetlen levele a bankhoz, a maszop laptörvénybe foglalt felelőssége és a legjelentősebbként azemberek túszul ejtése, hogy oké világ válság adókat lehet hogy buktuk, de ha így döntesz amagyarnépfizetiazárátmeg alapján lényeges változás nincs, a bölcsességre utaló legkisebb szikra sem parázslik a narancsos köd mélyén.
az egyetlen remény az maradt, hogy ezt az ámokfutást azemberek megjegyzik és gondolkodnak azon, hogy mikor szavaznak a fijjugra
BUÉK

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.01.01. 13:31:18

komolyan azt hiszi, hogy ezzel a lemondással majd csökken a befolyásolás gyanúja?!?!?!

Gabe Walker 2012.01.01. 13:32:33

Gondolom a neje meg lemondott az Orbán család közeli barátságáról, szóval minden rendben.

is 2012.01.01. 13:38:30

még sosem volt őszinte egyetlen egy ilyen jófiús beszólás sem. egyetértek @Deres: -sel, itt szimpla időhúzás folyik. először órák alatt végigtolok _mindent_, amit mások nem akarnak, aztán jövök smúzolni, hogy ugye minden rendben? hát egy fenéket.

Szájer meg nagy örömmel lépett oldalt, talált egy ürügyet, hogy lelépjen. Fellegi után a második.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.01.01. 13:40:56

@doggfather: Szerintem elég lett volna azt mondania, hogy nem volt otthon taggyűlés.

komissarlajos 2012.01.01. 13:41:38

Bátorkodtam megemlíteni: a patkányok, a süllyedő hajó, ugrunk pajtás?

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.01.01. 13:43:38

@Deres:

Én speciel gondolkodom azon, hogy 2014-ben a FIDESZ-re szavazzak, hátha összejön nekik az egyszerű többség, aztán szopják telibe, bő nyállal az össszes kétharmados törvényüket, de különösképp a stabilitási törvényüket.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.01.01. 13:44:48

Ja, lazít a Fidesz, de közben kordont állít a parlament köré? Ja, a szilveszteri malac meg repül.

baloo112 2012.01.01. 13:45:17

az EU parlamenti zsíros kis képviselőségről is lemondott??????
persze persze persze.
még szerencse hogy így ügyel a láccatra.
höhöhö, kabaré

fvipera 2012.01.01. 13:46:54

Magyarország tragédiája

A szerző a pozsonyi Comenius Egyetem politológia tanszékén tanít (és komolyan aggódik Magyarországért)

Csehországban, Lengyelországban vagy Szlovákiában az elmúlt években csak erősödött az a tendencia, hogy a választók fiatalabb, urbánusabb és műveltebb rétege egyre inkább a jobbközép pártokra szavaz. Pozsonyban vagy Kassán a (nemrég megbukott) szlovák kormánykoalíció pártjai csaknem kétharmados, illetve 60%-os fölényhez jutottak a 2010-es parlamenti választásokon, Prágában a jobboldali erők a rendszerváltás óta gyakorlatilag minden választást megnyertek (a jelenlegi koalíció pártjai 62%-ot kaptak 2010-ben) és a lengyel nagyvárosokban is rendre tarolt a Donald Tusk vezette Polgári Platform (PO) az utóbbi években. Ezekről a jobboldali pártokról elmondható, hogy piacbarát nézeteket és politikát képviselnek: támogatják az állami kiadások féken tartását, az adóterhek csökkentését, a vállalkozóbarát környezet megteremtését, a privatizációt, a személyes felelősséget pedig előbbre helyezik az állami szolidaritásnál. Ez korántsem jelenti azt, hogy kampányaikban ne tűnnének fel időről időre balos populista ígéretek vagy a gyakorlati politikában ne folyamodnának ilyen megoldásokhoz, ezek azonban a kivételek, amelyek erősítik a szabályt.
Ezzel szemben Magyarországon a Fidesz képviseli a „jobboldalt”, az elmúlt években a gazdaságban szinte kizárólag baloldali vagy egyenesen szélsőbalos retorikával. A Fidesz 2002-ben a parlamentben ellenzékből megszavazta a Medgyessy-kormány (Magyarországot gyakorlatilag csődbe vivő) száznapos programját, beleértve a 13. nyugdíj és közalkalmazotti bér bevezetését és a közalkalmazotti bérek 50 százalékos megemelését. Előtte még kormányon reálértéken kétharmadával megemelte a minimálbért és széles körű lakástámogatási rendszert vezetett be, ennek részét képezték a magas készpénzbeli juttatások („szocpol”) is. Amikor a Gyurcsány-kormány megpróbálta csökkenteni az államháztartás hatalmasra duzzadt hiányát, a Fidesz ellenzékből mindent megtett ennek megakadályozására: sikeresen támogatta az egészségügyi díjak (vizitdíj, kórházi napidíj) és a felsőoktatási tandíj ellen kiírt népszavazást, ellenezte viszont a budapesti reptér és a MÁV Cargo privatizációját („nemzeti vagyon elherdálása”). A 2006- os kampányban már 14. nyugdíjat ígért, később a Bajnai-kormány által megszüntetett 13. – meg a felszámolt vasúti szárnyvonalak – visszaállítását. Eközben Orbán és a FIDESZ többi vezető politikusa is folyton azt harsogta, hogy nincs szükség adóemelésre, megszorításra, az ország e nélkül is kivezethető a válságból. Kormányra kerülésük óta már sikerült gyakorlatilag államosítaniuk a második pilléres nyugdíjpénztári vagyon túlnyomó részét, miközben az egységes jövedelemadóra való áttérést egy sor új adó bevezetése és a régiek felemelése (vagy legalább ennek bejelentése) követte (bankadó és egyéb ágazati különadók, ÁFA-emelés, járulékemelés, „átmenti hozzájárulás”). Olyan nézetek és lépések ezek, amelyeket csak Magyarországon tartanak jobboldalinak, a visegrádi szomszédoknál az ilyesmit a baloldali populisták képviselik. Szlovákiából szemlélve például gyakran komikus, hogy a magát jobboldalinak tartó Orbán Viktor és a magát szociáldemokratának tartó Robert Fico (gazdasági téren valójában mindkettő balos populista) ugyanazt a követ fújja. Már sokan (jómagam is) sokszor rámutattak, hogy Orbán azt csinálja, amit Fico mond, vagy fordítva, attól függően, ki van éppen kormányon és ki ellenzékben. De most komolyan, a kezünket a szívünkre téve: a régió melyik országában számítana még jobboldali politikának a nyugdíjpénztári vagyon államosítása, a 14. nyugdíj beígérése, a privatizáció és az egészségügyi díjak ellenzése vagy a drasztikus minimálbéremelés – így együtt? A jobboldal többnyire pontosan ezek ellenkezőjét gondolja és teszi, privatizál, bevezeti az egészségügyi díjakat, védelmezi a nyugdíjpénztárakat a baloldali populista rohamoktól (Szlovákia) vagy épp létrehozza őket (Csehország), a minimálbért csak módjával emelgeti stb. Persze mindenhol vannak kivételek, sok lépést a jobboldali pártok népszerűségüket féltve nem mernek meglépni, de a jobbközép domináns politika akkor is a Fidesz által követettnek a fordítottja.
Magyarország tragédiája az volt és maradt, hogy a gazdaságpolitikában kormánya és ellenzéke többnyire egyaránt baloldali nézeteket képvisel, folyton balról próbálják előzgetni egymást, gyakran egymásra licitálva abban, ki mit nyújt majd megválasztása esetén a szociális vívmányok terén „a zembereknek”. A hatalomra került erőknek lényegében csak két lehetőségük marad: 1. megvalósítják ígéreteik egy jelentős részét (és ezzel száguld az ország az államcsőd felé), vagy 2. megpróbálnak fenntartható gazdaságpolitikát folytatni, de ekkor pontosan az ellenkezőjét kellene csinálni annak, amit megígértek és amit választóik várnak tőlük, ezért rohamtempóban vesztik el hitelességüket és népszerűségüket. A két lehetőség valamiféle zagyvalékának meg az a következménye, hogy a csődhelyzet is közel marad, meg a hitelesség és népszerűség is elúszik. Eközben az ellenzék újabb adag baloldali populizmussal ront neki a kormánynak, ezt tették Orbánék is, és ezt kapják most vissza ellenzéküktől meg az utcától (egyelőre csak könnyített változatban). A nagy baj az, hogy hiányzik az igazi középjobb alternatíva, nincsenek olyan egész ciklust kitöltő reformkormányok (mint például a 2002 és 2006 közötti szlovákiai második Dzurinda-kabinet), amelyek szerkezeti átalakításokat vinnének végbe, fenntartható növekedési pályára állítanák a gazdaságot és konszolidálnák a közpénzügyeket. Az egymást váltó jobbközép reform- és populista kormányok helyett balos populista kormányok váltják egymást. Ez alól csak a közvetlen válságmenedzselést elvégző (az országot a csődtől megmentő, ha úgy tetszik, a szakadék széléről visszarántó) kormányok (Bajnai-kabinet) jelentenek rövidke kivételt.

A baloldali populista gazdaságpolitika dominanciájának több messzemenő negatív következménye is van. Először is, Magyarország már nemcsak Nyugat-Európától, hanem közép-európai szomszédaitól is fokozatosan leszakad. Ha az egy főre eső (vásárlóerő-paritáson mért) bruttó nemzeti terméket nézzük, akkor Szlovénia és Csehország mindig is Magyarország előtt volt, Szlovákia 2006-ban előzte meg, Lengyelország idén fogja, de rövid időn belül Horvátország is lehagyhatja. Persze nem csak a leggyakrabban használt gazdasági mutatószámon keresztül mérhető a lemaradás. Az ezredforduló környékén például Szlovákia szinte minden gazdasági adat tekintetében rosszabbul állt déli szomszédjánál („köszönhetően” egy évtized jórészt populista szlovák gazdaságpolitikájának), de egy évtized múlva már pontosan fordított volt a helyzet, Magyarország állt rosszabbul majd minden tekintetben („köszönhetően” egy évtized jórészt populista magyar gazdaságpolitikájának). A nem ortodoxnak, szabadságharcosnak, nemzetmentőnek stb. titulált Orbán– Matolcsy-féle gazdaságpolitikával ez a leszakadás csak növekedni fog.
Másodszor, mivel kormány és ellenzéke egyaránt a baloldali populizmussal operál (de a szakszervezetek és a civil mozgalmak többsége is), és a parlamentben egyetlen jobbközép párt sem maradt (miután 2010-ben az MDF-et kiszavazták onnan), a választók széles tömegeiben egyre inkább megerősödnek a populista rögeszmék. Például: a népnek joga van a széles körű állami szociális gondoskodásra a bölcsőtől a koporsóig, a szerzett előjogokhoz senki sem nyúlhat, ha ezt mégis megteszi, akkor ráront a nemzetre, hazaáruló és népellenség. Ha az országnak rosszul megy, akkor az kizárólag azért van így, mert a kormány lop, csal, hazudik és dilettáns, meg mert a külföldi ellenség (az országon élősködő bankok, multik, egyszóval a karvalytőke) kizsákmányolja. Nem kell tehát egyéni áldozatok sokaságát hozni, elég leváltani a hatalmi elitet, és minden jobbra fordul. Ez a típusú, az emberekbe sulykolt mentalitás egyrészt a hatalmon lévő politikusból való gyors kiábránduláshoz és a választók újabb, egyre radikálisabb populista táborokba való átvonulásához, másrészt apátiához, a politikától való elforduláshoz, az egész hatalmi elit elutasításához, sőt a politikai és gazdasági rendszer megkérdőjelezéséhez vezet.
Harmadszor, a mindent elárasztó populizmus csaknem teljesen ellehetetleníti a jobbközép reformok bevezetését, vagy ha azok egy részével a kormány megpróbálkozik, teljesen hiteltelenné teszi őket (nem csak saját magát). Az ügyeletes kormányok ugyanis sohasem állnak elő egy komplex, minden részletében jobboldali reformprogrammal (ami már középtávon működhetne), mivel ez esetben szinte minden területen pontosan az ellenkezőjét kellene csinálni annak, amit ígértek. Így legjobb esetben is a néhány kívánatos reformlépés együtt jár egy sor populista ígéret megvalósításával, az egyes intézkedések minimum szépen kinullázzák egymást. Tipikus példa lehet az egységes jövedelemadó bevezetése, amely a felzárkózó gazdaságok többségében a sikersztori része, de Magyarországon ezt is sikerült elrontani. Persze ez érthető is, ha figyelembe vesszük a körülményeket. Egyrészt azt, hogy egyből a csodát (a gazdaság felpörgését) várták tőle Matolcsyék, ami – különösen válságidőszakban – eleve irreális volt, másrészt azt, hogy mellette bevezettek egy rakás növekedést gátló ágazati különadót és de facto államosították a nyugdíj-megtakarításokat, és ezekkel a lépésekkel szépen meg is fojtották a kibontakozás lehetőségeit. Az ország sorsáért aggódók azonban joggal tarthatnak attól, hogy ebből a szociális demagógia által agymosott többségnek véletlenül sem az fog leesni, hogy a magyarországi bevezetés volt hibás, hanem hogy az egységes adó „megbukott”, ott rossz, ahol van. Elvégre Magyarországon nem érte el a hozzá fűződő várakozásokat, az meg kit érdekel, hogy pár másik államban igen.

A következmények – korántsem kimerítő – felsorolása közben már érlelődik a kérdés: Hogyan juthatott ide az ország, ki a felelős mindezért? A felelősség természetesen sokrétű és megoszlik, a politikai elit többségének gátlástalanságától egészen a választók többségének mérhetetlen ostobaságáig terjed a skála. A főbűnös azonban a Fidesz és személyesen Orbán Viktor. Ki is lehetne jobban felelős azért, hogy nincs egy középjobb párt, mint a Fidesz, amely egykoron kétségtelenül az volt, de gazdaságpolitikai nézetei folyamatosan átalakultak baloldali populistává. Az első komoly törés az 1995-ös Bokros-csomag kíméletlen kritizálása volt. Nem az egyes lépésekkel, azok technikájával állt szemben a Fidesz, hanem az egész csomag szükségességét megkérdőjelezte, mondván, nincs szükség ekkora mértékű kiigazításra és megszorításra. Pedig azt is mondhatták volna, hogy most fizeti meg az ország a számlát a gulyáskommunizmusért, a késő Kádár-korszak eladósodás árán megvásárolt viszonylagos jólétéért. És ekkor csakis a színtiszta igazsággal szembesítették volna a lakosságot ahelyett, hogy megkezdték volna annak a rögeszmének a fejükbe plántálását, hogy senki sem nyúlhat a magyarok szociális jogosultságaihoz, amelyek egyébként sem magasak, és az egész rendszer finanszírozható. Valójában Magyarország már négy évtizede – Kornai János találó megállapításával élve – koraszülött jóléti állam, amely messze erején (gazdasági teljesítményén és lehetőségein) felül költ polgáraira, ennek egyenes következménye az adósságcsapda és az állandó húzd meg, ereszd meg költségvetési politika. A Bokros-csomag lényegében kivezette az országot ebből a csapdahelyzetből egyedülálló, mondhatni történelmi lehetőséggel (és fenntartható, viszonylag magas gazdasági növekedéssel) ajándékozva meg a hivatalba lépő Orbán-kormányt. Ezt azonban sikerült eljátszani, az Orbán- és az azt követő Medgyessy-kabinet szépen visszavezette az országot az adósságcsapdába.

Az első Orbán-kormány egyik legfontosabb bűne a ciklus első felében a tétlenség volt. Magyarországnak ekkor kellett volna a lendületet kihasználva folytatnia a reformokat, hogy megtarthassa éllovas pozícióját. Például tovább privatizálni, egészségügyi reformot csinálni versengő magánkézben lévő biztosítókkal, kórházakkal (és igen, vizitdíjjal meg kórházi napidíjjal), és mondjuk bevezetni az egységes adót (amelyet így úttörőként elsőként alkalmaztak volna a régióban, ahelyett hogy végzetesen megkésve utolsóként fanyalodjanak rá). A ciklus második felében már kifejezetten káros és egyre populistább lépések jöttek, főleg a minimálbér drasztikus megemelése és az újra elszabaduló osztogatás (gyakorlatilag választások előtti szavazatvásárlás). Már ekkor erősödőben volt Orbánék között a gazdasági törvényszerűségeket fölülírni kívánó, a parancsuralmi döntésekben bízó gondolkodás. Ahogy a kommunisták is folyton széncsatákat vívtak és vesztettek el, úgy gondolták, hogy megfordíthatják a folyókat (nem sikerült) és parancsolni fognak az időjárásnak (ez sem jött össze), a Fidesz is egyre inkább elhitte, hogy elég törvénybe foglalnia, hogy jó lesz, és a dolgok ettől jobbra is fordulnak. A csúcs kétségtelenül a 2002-es és a 2006-os kampányban a józan észt teljesen felülíró ígéretverseny volt, és ennek megkoronázása, a Medgyessy-kormány száznapos programja. Ennek elfogadása természetesen a szocialista-szabaddemokrata kormány lelkén szárad, de ne terjedjen már odáig a kollektív amnézia, hogy feledésbe merüljön, a pokolba vezető út a Fidesz szavazataival is ki lett kövezve. A kérdés csak az, hogy hamár az ország fenntartható növekedése szempontjából rossz volt a populista balra át a Fidesz gazdaságpolitikájában, legalább magának a pártnak kedvezett-e. A válasz: aligha. Orbán és csapata 1998 és 2010 között legalább két választást nagy valószínűséggel akkor is megnyert volna, ha pontosan ellenkező nézeteket képvisel. Ennyire azért ne becsüljük le a szocialisták önsorsrontó képességeit.
A Fidesz ráadásul ostobán rövidlátó is volt, amikor mindent megtett a Gyurcsány-kormány reformjainak ellehetetlenítéséért. Ezzel lényegében azt érték el, hogy rosszabb állapotban vették át az országot 2010-ben, és a megoldatlan problémák az ő nyakukba szakadtak. De itt még mindig megvolt az esély, meg a példátlan kétharmados többség, hogy történelmi tettet cselekedjenek, és a populista ígéretek meg a túlfűtött elvárásoknak való megfelelés helyett visszatérjenek a jobbközép alternatívához. Ezt nagyban megkönnyítette a Bajnai-kabinetnek a - Fidesz által vadul támadott - felelős politikája. Ehelyett azonban tétlenség, majd egyévnyi kapkodó ámokfutás következett, ami miatt már az sem kizárt, hogy Magyarország még a görög államcsőd előtt megint a pénzügyi összeomlás szélére jut (30 év alatt már ötödször). Az már komoly bűvészmutatvány (vagy inkább bohócprodukció), amikor csaknem tízmilliárd eurónyi államosított nyugdíjvagyonnal sem sikerül stabilizálni a közpénzügyeket. Orbánnak és Matolcsynak ez is sikerült. Közben Magyarországból nemhogy a térség éllovasa nem lett újra, de egyre inkább egy szánalmas negatív példává válik, amely állatorvosi lóként mutatja a populizmus nevű, immunrendszert megtámadó vírus valamennyi következményét. És ehhez jön még a növekvő elszigeteltség, amikor még az országot hagyományosan empátiával szemlélő partnerekkel (Németország) is sikerül összeveszni. Határon túli magyarként az sem mellékes, hogy a gazdaságpolitikájában egykor példaképnek számító Magyarország immáron tartós hanyatlása, elszigetelődése és érdekérvényesítő képességének drámai csökkenése milyen (negatív) hatással lesz ránk, kisebbségi magyarokra. Nem mehetünk el szó nélkül a választók felelőssége mellett sem, hisz pontosan ők azok, akik hisznek a felelőtlen ígéretekben, és hatalomra emelik a demagóg hordószónokokat, majd amikor kiábrándultak belőlük, akkor véletlenül sem a józan eszüket használják egy életképesebb alternatíva mellett döntve,hanem átvonulnak egy még nagyobb populista hordószónok táborába. Ahelyett, hogy racionálisan mérlegelve, saját és országuk jobbra fordulását szem előtt tartva járulnának az urnákhoz, inkább az emóciók és a hit mozgatja őket. Eközben templomba egyre kevésbé járnak, a vallástól egyre inkább elfordulnak, Isten és a halálon túli megváltás helyett a populista illuzionisták által ígért földi megváltásban (állami gondoskodás, „szociális biztonság“) hisznek.
Röviden, a túlnyomó többség egy racionálisan mérlegelő polgári gondolkodás helyett a demagógok által manipulált hívő birkacsordaként viselkedik. Ez korántsem egyedülálló jelenség térségünkben, a választók jelentős része, gyakran többsége mindenhol ilyen, az arányok tekintetében azonban megint csak Magyarország viszi el a pálmát.
Gyönyörűen illusztrálta ezt a 2006-osparlamenti választás. Az urnákhoz járulók 85%-a a két egymást túlígérgetni igyekvő pártra szavazott. Az MSZP-re, amely kormányának szociális vívmányaival büszkélkedett (igen, azokkal, amelyek csődbe vitték Magyarországot, és igen, úgy, hogy hazudtak reggel, délben és este - Gyurcsányt idézve), meg a Fideszre, amely még rátett az őrületre egy lapáttal, azt állítva (helyesebben mondva, hazudva), hogy „rosszabbul élünk, mint négy éve“, és beígérte a tizennegyedik nyugdíjat. Az egyetlen párt, amely nem szavazta meg a száznapos programot és amely következetesen figyelmeztetett az osztogatás és a felelőtlen ígérgetés veszélyeire, csak hajszálnyival tudta meghaladni a parlamentbe jutási küszöböt.
Az MDF, mert róluk van szó, négy évvel később már nem jutott be a Parlamentbe. A magyar választók azért büntették meg, mert előállt az egyetlen reális (Bokros Lajos által kidolgozott) tervvel, amely kezelni tudta volna Magyarország gazdasági problémáit, de bizonyára nagyon idegesítően hatott az is, hogy az MDF előre figyelmeztetett az osztogatás veszélyeire. A felelősséget magán viselő választó ezért alibista módon nem mondhatja azt, hogy (a politikusok közül) senki sem szólt előre, hogy mindenki hazudott, hogy nincs reális alternatíva, és ezzel senki sem meri szembesíteni a társadalmat. Ez a komoly bűnlajstrom fölöttébb irritálhatta a magyar társadalmat, amely meg is szabadult az MDF-től (a párt bukásának persze több oka is volt, de a választók ostobasága messze a legfontosabb). 2010 után a magyar politikai élet el is jutott oda, hogy nincs egyetlen párt sem, amely a szabad versenyen alapuló kapitalista piacgazdaságot védené, és támogatná (teljes mellszélességgel, nemcsak szavakkal, de akár tettetekkel is) a stabil, vállalkozóbarát környezetet, a külföldi tőkebefektetéseket és egy jól működő bankrendszert. Ehelyett jóformán csak abban különböznek, hogy milyen oldalról és milyen okok miatt utálják a kapitalizmust: kiszélsőjobbról (Jobbik), ki szociálliberális és zöld szempontból (LMP), ki nemzetpolitikai szemszögből (Fidesz), ki meg csak a hagyományok tiszteletben tartása végett (MSZP). És persze mindannyian a népszerűségre való tekintettel, hisz a lakosság nagy része is utálja a piacgazdaságot, a multikat, a külföldi tőkét, meg a bankokat, egyszóval mindent, ami egy kis, nyitott és sebezhető (mert nagyon eladósodott) keletközép-európai ország számára életbevágóan fontos a sikerességhez. Hogy a kontraszt még nagyobb legyen, utazzunk most egy nagyon távoli bolygóra: „A kormány úgy fog viselkedni, mint egy felelősségteljes család vagy vállalat. A kiadások hosszú távon nem haladhatják meg a bevételeket…A rendszert átalakító változások mellett ezért a kormány a következő intézkedéseket javasolja: az állami költségvetésből finanszírozott bérek 10%-os csökkentését és három évre való befagyasztását… az összes állami szociális juttatás 10%-os csökkentését és három évig változatlan szinten való hagyását, a nyugdíjak befagyasztását 2011-ben… a születési és temetési támogatás megszüntetését…“
Az idézet nem egy távoli galaxisról jött, hanem a csehországi TOP 09 párt programjából való, a 2010-es parlamenti választásokon a párt megszerezte a szavazatok 16,7%-át, Prágában a legerősebb párt lett 27,3%-kal. Egy közeli ország, mégis olybá tűnik, hogy fényévekre van. Vajon egy ilyen programmal mire vitték volna a legutóbbi két magyar választáson? A felelősség Magyarország helyzetéért egyszerűen nem tolható át teljes egészében a politikai elitre, legyen az bármilyen felelőtlen és gátlástalan is. A választóknak vagy legalább egy kritikus részüknek is felnőttként kéne viselkedniük, ahelyett hogy újra és újra bedőlnek a meséknek.
Ezzel szorosan összefügg az értelmiség és a közgazdász-társadalom felelőssége is. Ők felrázhatták volna a választókat vagy legalább megőrizhették volna szakmai tekintélyüket. Többségük azonban csődöt mondott, és nem csak azok, akik beálltak az MSZP vagy a Fidesz mögé kampányolni. A humán értelmiségiek többségére kár a szót vesztegetni, mert nagyjából hasonló mértékben vetik el a kapitalizmust (és hisznek az állami beavatkozásokban), mint a lakosság meg az általa megválasztott politikai elit, csak legfeljebb szofisztikáltabb gondolatmenetek révén juttattak el ebbéli utálatukig és hitükig. A közgazdászok többsége pedig (a komoly szakmai színvonal ellenére) csődöt mondott abban, hogy élesen szembeszálljanak a populista osztogatással és az eladósodással, és egyszerűen, a többség számára is érthetően megpróbálják elmagyarázni annak veszélyeit. Egyrészt ezt nem tartották feladatuknak, úgy érezvén (s ez emberileg érthető is), hogy belemásznának a politikai sárdobálásba, másrészt meg figyelve a politikai diskurzust, teljes joggal gondolhatták úgy, hogy észérvekkel nem lehet túl sokra menni. Sokaknál személyes anyagi érdekek is lehettek a háttérben (remélt állami megbízások, pozíciók), amelyek miatt nem jó nyíltan összeveszni a politikával. Csakhogy a politikától való távolmaradás elvitte a szakmai tekintély és hitelesség egy részét is. Az ún. jobboldali vagy Fidesz-közelinek tartott közgazdászok például eléggé elkéstek azzal, hogy jórészt csak 2011-ben kezdtek el hangosan és nyíltan fanyalogni az Orbán-Matolcsy-féle gazdaságpolitikán. Az utolsó alkalom, amikor ezt még viszonylag hitelesen meg lehetett tenni, a 2006-os ígéretdömping volt. Aki a 14. nyugdíj felvetése után sem sokallt be, és elintézte azt valami hümmögéssel arról, hogy kampány van, azt nem lehet igazán komolyan venni, amikor öt év múlva ismer rá a Fidesz hibáira.

Még sötétebb a kép a hosszú és lehangoló gondolatmenet végére érve, mert nem látni azt a politikai erőt (és a mögé felsorakozó választókat meg a mellette vagy eszmerendszere mellett kiálló értelmiségieket), amely vissza tudná hozni a politikába a megfontolt, piacbarát jobboldali gazdaságpolitikát és a populizmus ellensúlyává merne és tudna válni. Pedig Magyarországnak most erre volna a legnagyobb szüksége. A Fidesz, beleértve annak minden vezető politikusát már rég kollektíve alkalmatlanná és hiteltelenné vált erre a feladatra. Egy igazi magyar tragédia.

fvipera 2012.01.01. 13:48:10

szájernek: nem elég a tisztesség látszatára törekedni, annak is kellene lenni. semmi baj. EU képviselőségéről majd Barosoék mondatják le ezt a senkiházit

P.mester 2012.01.01. 13:49:41

nem ismertek fel ezek semmit

komissarlajos 2012.01.01. 13:53:40

Bátorkodtam azt írni, hogy a nem haszonállatok ugrálnak le a csónakból, de a cenzornak nem tetszett.

Örzse néni 2012.01.01. 13:54:35

Képtelenek felhagyni a kommunista szokásokkal.
A kontraszelektált tehetségtelen elvtársak pozícióba nyomása örök hagyomány a cionista bandánál.
Ilonka is mindég mondja a piacon, hogy mindegy ezeknek, hogy taknyanyála egybefolyós belterjes zsidógyerek, akkor is a mi kutyánk kölke és kell neki valami jó zsíros állás.
Krisztus urunk megfeszítése miatt úgyis örök kárhozatra ítélt szerencsétlen népek ezek, tisztelendő úr is megmondta a misén.

nu pagagyí 2012.01.01. 13:55:42

Az lenne a tisztességes, ha Handó mondana le. Nem hiszem, hogy pártatlan tudna maradni, amikor majd családi barátját bíróság elé állítják.

Pinka-Panka 2012.01.01. 13:57:27

Nagyon normális dolognak tartom és tisztességesnek. erre lenn szükség minden területen.

apanna 2012.01.01. 13:59:56

@doggfather:

Egyesek komolyan azt gondolják, hogy a "köztársaság" szó elvételével bármi is változik?

apanna 2012.01.01. 14:00:49

@Szeptim:Gyertyát tartod neki, avagy te is beszálltál már?

csárli hárper 2012.01.01. 14:02:02

fidesz....leköpném őket de nincs elég turhám.

naezjó... 2012.01.01. 14:03:27

így van. Tehát akkor már nem EP képviselő, ugye?
De a történet legfényesebb ékköve a felesége szájából pattant ki:
''Handó Tünde a kérdésre válaszolva kifejtette, hogy bíróvá és bírósági vezetővé választásakor is feltette magának a kérdést, hogy tisztségei összeférhetők-e férje (Szájer József) politikai pozíciójával és fideszes baráti körével, illetve hogy képes lesz-e pártatlan maradni. Mint mondta, sem akkor, és most sem voltak kételyei.''
Hát hiszen ő megkérdezte magát! nem értem.

nu pagagyí 2012.01.01. 14:03:30

@Lesből Támadó Szárítókötél: Nem túl jó ötlet. 50%-kal is azt csinálnának majd amit akarnak, mert minden alkotmányos intézményt telepottyantották az embereikkel. Bátran megsérthetik saját idióta alkotmányukat.
Csak akkor van esély eltakarítani ezt a trágyadombot, ha egyharmad alá szorítják őket a szavazók a következő választáson.

komissarlajos 2012.01.01. 14:04:50

@fvipera: Látszólag hosszú volt, de a legtartalmasabb véleményt olvashatja az, kit érdekel.

NA YA! 2012.01.01. 14:05:56

Holnap össznépi hálaadó ünnep lesz az Operánál.

komissarlajos 2012.01.01. 14:06:55

@Örzse néni: Mama! Keresd meg a gyógyszered. (Csak vicceltem)

Link Elek 2012.01.01. 14:13:31

szerintem is idohuzas
addig kell huzni az idot, amig van olyan pozicio, amit meg nem foglaltak el.
ha mindet elfoglaltak, akkor barmit megcsinalhatnak,
akar ki is vegezhetnek szazezer embert,
allamosithatnak barmit,
bortonbe csukhatnak barkit, mert kek az eg
lenyegtelen, a sajat embereik biztos nem fognak belekavarni. ugy lettek kivalasztva.

2012.01.01. 14:14:38

Akiknek fontos a tulajdonjog kérdése: a magántulajdon szentségéről szóló nemes tan terjesztését első körben kezdjétek meg hátrányos helyzetű, s igen kegyetlen elnyomástól sújtott, rettegő kisebbségünk sűrűsödő sorai között. Azzal ugyanis usq. 500 év késésben állunk ...

fvipera 2012.01.01. 14:19:00

@apanna: igen. jellemzően azok, akiknek több eszük van, mint egy általános iskolásnak. ha neked nem okoz problémát és már nem vagy általános iskolás, akkor te vagy az a kivétel, aki próbára teszed a szabályt.

tonypek 2012.01.01. 14:19:36

@fvipera: ez a magyar valóság és még a kiút sem látszik, hanem egyre mélyebbre bukunk.

Végre beismerték hogy Szájer pártbeli és feleségének törvény végrehajtásában betöltött funkciója együtt nem védhető.
De aki a magyar belpolitikát kicsit is ismeri, annak ez a lépés még csak porhintést sem ér. Sőt a pártbéli cinikus felfogás egyik jele. Változik is valamit a fideszben hogy Szájer lemond fideszes pozíciójáról? Ténylegesen semmi.

PiBá 2012.01.01. 14:20:24

fvipera
Köszönet az idézet cikkért!
Eléggé tényszerű, részrehajlás mentes. No ezzel hasonló stílusban lehet vitázni. Érdekelne, hogy a narancsok ugyanilyen tényszerűen erre mit válaszolnak. (Nyócévezés, Fletózás nem ér!)

inebhedj - szerintem 2012.01.01. 14:25:03

@fvipera:

"A szabad piacgazdaság és a parlamenti demokrácia stabil intézményeinek
kialakításában történelmi szerepet játszott az Antall József vezette első
demokratikus kormány, melynek gerincét a Magyar Demokrata Fórum
alkotta. A kormány sikeresen elkerülte azokat a zsákutcákat, amelyek más
országok fejlődését hosszú évekig hátráltatták, esetenként megakasztották.
Hazánk első demokratikus kormánya a rá nehezedő hihetetlen politikai
nyomás ellenére elkerült három rendkívül veszélyes csapdát. Egyrészt az
Alkotmánybíróság döntésének megfelelően nem engedett teret a
reprivatizációnak, amely hosszú évtizedekre lehetetlenné tette volna a
vagyontárgyak stabil magántulajdonát és a tőke szabad áramlását. Helyette
megalkotta a kárpótlási törvényeket, amelyek mind a korábbi tulajdonosok,
mind pedig a politikai üldözöttek jelképes anyagi kárpótlásával történelmi és
erkölcsi elégtételt adott a diktatúrák áldozatainak. Másrészt elvetette a volt
szocialista világban ebben az időben csodafegyverként bevetett ingyenes
vagyonosztogatás ötletét, amelynek eredményeképpen a szocializmus
pusztításától némiképp megmenekült, maradék értékes vagyontárgyakat a
velük gazdálkodni nem tudó, pénztelen, de annál nagyobb politikai
befolyással és kapcsolati tőkével rendelkező bennfentesek kezére juttatta
volna. Harmadrészt nem engedett azoknak a szirénhangoknak sem,
amelyek a szocializmusból örökölt hatalmas külföldi adósságállomány
visszafizetésének megtagadását követelték. Ez a lépés ugyanis azonnali
államcsődhöz, a termelés és az életszínvonal látványos összeomlásához,
hazánk tőkevonzó- és hitelképességének elvesztéséhez vezetett volna."

(Részlet az MDF 2010-es választási programjából)

LMicu 2012.01.01. 14:25:06

Az eredeti hírben az szerepel: "Szájer kijelentette, hogy ugyanakkor a Fidesz politikáját minden tőle telhető módon támogatja".Fából vaskarika, képmutatás az egész lemondásosdi.

Örzse néni 2012.01.01. 14:28:31

Csak akkor lesz itt védelem ha vehetek egy puskát a boltba és ha bejön a cigány a kertembe hogy kiraboljon akkor lelőhetem.
De mit kéne csinálni ha bejönnek? Telefonálni a rendőrnek vagy rögtön a hullaszállitóknak?
Mocsok politikusok mind a cigányt védik, de ha bejönnek hozzám biztos hogy agyonvágom legalább az egyiket.

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.01.01. 14:28:31

@nu pagagyí:

Nem feltétlen. Gondolj bele a leglényegesebb rendelkezéseibe:
a) egykulcsos adó, de ez ugyebár kijátszható, ahogy most is teszik;
b) 2016. után nem növekedhet az államadósság az infláció mértékénél jobban.

Mivel sarkalatos törvényről van szó, megváltoztatni nem tudják 50%-kal, így két lehetőségük marad:
a) össze kell fogniuk az ellenzékkel a stabilitási törvény megváltoztatására;
b) kiadáscsökkentő költségvetést kell csinálniuk;
c) olyan durván kellene emelni a bevételeket, hogy abból már tényleg kockakő-dobálás lenne.

Abba gondolj bele, hogy a mostani ámokfutásuk a kétharmad miatt lehetséges csak: az 50%-ba belepusztulnának kínjukban, mert le kellene menni pincsibe az ellenzék kedvéért.

U.i.: Amúgy ez megvolt a stabilitási törvényből?

"25. (paragrafusjel, csak rossz a billentyűkiosztásom) (2) Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, az állam részére forintban kell teljesíteni az (1) bekezdés szerinti fizetési kötelezettséget."

Namármost az eurótól fényévekre vagyunk. Vajon akkor ez mire vonatkozhat? Atomszar forintárfolyam esetén a parlament által hozott törvény euróban is kérhet bizonyos befizetéseket?

kvadrillio 2012.01.01. 14:29:47

...ÉN CSAK EZT NEM ÉRTEM...., HOGY EMBEREKET RÚGNAK KI SORBAN MINDENHONNAN, MERT MOST MÁR PLÁNE EGY PILLANAT ELÉG EHHEZ (AZ ÚJ MUNKATÖRVÉNYKÖNYVESZERINT...H.HH.HHH..) OCCT A SZÁJER MÉG MINDIG EGY HELYEN GYŰJTI ÖSSZE A MILLIÓKAT (eu-BISSZTOSKÉNT...STB...) !

sztem már gazdagabb, mint egy OLAJ-SEJK!:o)

J.László 2012.01.01. 14:30:39

@PiBá:
Máfélévezés, Orbánozás sem ér.

Pszt! 2012.01.01. 14:31:05

Az lett volna a legkorrektebb, ha a Szájerné visszalép összeférhetetlenség miatt.

kishusom 2012.01.01. 14:32:34

Bameg, kikérem magamnak, hogy ennyire hülyének néznek!!!

Pszt! 2012.01.01. 14:34:24

Egyébként lehet, hogy rosszul tudom, de a Szájer nem a fidesz embere Brüsszelben? Ha minden tisztségéről lemondott, akkor talán mást kéne kiküldeni helyette.

tonypek 2012.01.01. 14:34:40

Az OBH élére egy meghízható főbírót ültettek ami előrejelzi a politikailag kényes ügyek eljövetelét. Nem nehéz kitalálni melyek lehetnek ezek. Az MSZP -t tették felelőssé az MSZMP bűneiért, mindezt jogszabályba fektetve. Jöhetnek a kirakat perek, bizonyítások amin lehet rágódni és jól jön egy kis "ráhatás" fentről.

kitiltott bögre 2012.01.01. 14:37:45

nos,pont ezt fogom elhinni ennek a hazug,tolvaj bandának.pfff...

dr kíváncsivagyok 2012.01.01. 14:47:08

@J.László: Máfélévezés, Orbánozás sem ér.

Ez kőkemény demagógia....

J.László 2012.01.01. 14:48:07

@kíváncsivagyok:
Akárcsak ez: "Nyócévezés, Fletózás nem ér!"

dr kíváncsivagyok 2012.01.01. 14:49:24

@tonypek: Az OBH élére egy meghízható főbírót ültettek ami előrejelzi a politikailag kényes ügyek eljövetelét. Nem nehéz kitalálni melyek lehetnek ezek. Az MSZP -t tették felelőssé az MSZMP bűneiért, mindezt jogszabályba fektetve. Jöhetnek a kirakat perek, bizonyítások amin lehet rágódni és jól jön egy kis "ráhatás" fentről.

...és ennek nam az a lényege, hogy valóban börtönbe zárják a politikai ellenfelüket,...hanem ELLEHETETLENÍTIK...lefoglalják a politikára szánt idejüket és állandó harccá változtatják azt !

dr kíváncsivagyok 2012.01.01. 14:51:59

@J.László: Akárcsak ez: "Nyócévezés, Fletózás nem ér!"

Azért , ha volna egy kis eszed , beláthatod , hogy mennyi ideig használható egy demagóg szöveg... Avagy : hány évig lehet a saját tehetetlenségünk , rossz politikánk elismerése helyett,...-a minden rosszat a másik csinált , Mi nem tehetünk semmiről - demagóg szövegével megélni ???

igényes 2012.01.01. 14:52:45

dr. Szájer József kereken 8. éve "feleségétől külön él. Érdekes a család. Vajon kivel él együtt dr. Szájer, és kivel dr. Handó?

Ejnye mondja már meg valaki Brüsszelből!

J.László 2012.01.01. 14:53:56

@kíváncsivagyok:
A kormányokat a tetteik alapján kell megítélni (elmúlt nyolc év - mostani másfél év). "Nyócévezni" nem szabad. "Fletózni" se. A Zorbánt itt az index blogjain virtuálisan már minimum felnégyelték. Ez így nem OK.
Különben otthon szólítsd meg így azt a rokonodat, aki nevelt.

Tragedy 2012.01.01. 14:54:06

Az ország nagyja sz@rik Szájer úr fideszes pozícióira.
Tünde asszonyt majd Anikó asszony fogja befolyásolni, nem egy ripacs.
Szájer úrnak az EP-tisztségéről le kellett volna mondani, de nem azért mert Tünde asszonyt Főbírónak választották, hanem azért AHOGYAN AZ TÖRTÉNT!!!
Szájer úr demokrácia-felfogása a naranccsal együtt kissé megrohadt!

M_R 2012.01.01. 15:01:10

Nem kell tisztességesnek lenni, elég annak látszani...

taxi546 2012.01.01. 15:01:59

@apanna: Demokratikus Köztársasággá nem nevezhették.

bruhahahahihihi 2012.01.01. 15:06:07

Micsodaaaa??? Itt nem lesz Választás a Fidesz Csaló választási törvénye szerint!!!!
ITT ELZAVARÁS LESZ ÉS SZÁMONKÉRÉS!!!!!!!!!
A Fidesz banditák és kiszolgálóik és seggnyalóik is el lesznek kapva...s MINDEN VISSZA LESZ CSINÁLVA népi akarattal egy tollvonással amit a fiDESZ nEMZETI sZUAROK CSINÁLTAK.
ÉLJEN AZ ÚJ ELLENÁLLÁSI MOZGALOM!!!! Csatlakozzon mindenki az LMP által meghírdetett akcióhoz párttól függetlenül. LEGYENEK SZÁZEZREK HOLNAP 5 KOR AZ OPERÁNÁL!!!!!
VIDÉKIEK GYERTEK! Lehet hogy Nemzeti Banda elzavarása lesz!
ÁLLÍTSUK VISSZA A KÖZTÁRSASÁGOT!!!!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.01.01. 15:12:26

Pontosan miről is mondott le Szájer?
Mert semmilyen párttisztsége nincs.

PiBá 2012.01.01. 15:13:22

@J.László:
"A kormányokat a tetteik alapján kell megítélni ... "
Azt tesszük .... ld. az idézet cikket, nagyon jó összefoglalás.

AdamKos 2012.01.01. 15:17:26

@fvipera:
Hosszú-hosszú ideje vártam erre a rendkívül összeszedett, higgadt és átfogó magyarázattal szolgáló kor- és kórleírásra. Gratulálok a szerzőnek tiszta és perspektívikus látásmódjához, pontos, bátor és határozott szóhasználatához. Kíváncsi volnék, hol találhatom meg az írást olyan formában, amit FB-on is ajánlhatnék ismerőseim részére, megkímélve őket a komment teljes terjedelmű bemásolástól?!

vénkujon 2012.01.01. 15:22:31

egy papírzacsit kellett volna feltennie a fejére inkább...na akkor aztán senki nem ismerné fel. egyszerűbb, hatékonyabb eljárás.

bkkzol 2012.01.01. 15:26:27

Ezek totál hülyének nézik az embereket! Valaki elhiszi, hogy így már független lesz a bíróság?! Bááár??? Igy ilyen szép független ügyésszel...

gerdo 2012.01.01. 15:29:07

Tehat akkor matol majd nem valaszol Orban Viktor telefonjaira? Most rohogjek vagy sirjak? Ennel mar csak az lett volna abszurdabb ha bejelenti elvalik Tunditol az "orszag erdekeben".

tonypek 2012.01.01. 15:32:31

@PiBá: Az írás 2011. október 23-án lett közölve. Akkor még nem is volt sejthető milyen durva imf,eu,usa külüggyel szembeni ámokfutás lesz itt év végén.

smartdrive 2012.01.01. 15:35:17

kapóra jött neki a felesége kinevezése, így feltűnés nélkül leléphet a Titanicról

Pinka-Panka 2012.01.01. 15:38:06

@J.László:
Szia! Neked is, nagyon boldog új esztendőt kívánok:)

to:rppapa 2012.01.01. 15:40:02

Ez igen!! Minden tiszteletem Szájer úré, még azoké a kollégáié akik ezt a nagyszerű tanácsot adták neki!
És akkor most mi változott?
Szájer már nem fideszes? És nem a fidesz képviselője az EP-ben (mert arról mintha elfelejtett volna lemondani)?
A felesége ettől már nem fideszes? És már nem közeli barátja az Orbán családnak?
Tipikus fideszes "közérzet javító intézkedés", neszesemmifogdmegjól!

PiBá 2012.01.01. 15:47:55

@tonypek: Ettől ez az írás még hitelesebbé vált ... Sajnos. Sajnos, mert rólunk szól.

fikanick 2012.01.01. 15:50:59

A Fideszben lathatoan csupa idiota ul, ha ezt jo megoldasnak tartjak. Nem az az elv ugyanis emogott a dolog mogott, hogy aktivan gyakorlo politikus hozzatartozoja ne csinaljon ilyet, hanem hogy a politikatol fuggetlen ember keruljon oda. Hando Tunde ha ketret gornyed sem lesz ilyen ember es viszont van jopartucat ilyen ember az orszagban.

Ergo, a Fidesz azert nevezi ki azt a not erre az onmagaban is igazsagtalanul eros jogokkal felruhazott szerepre, hogy aztan utasitgathasson. Ezen az, ha a ferje lemond nehany (neki nem igazan fontos munkarol a partban) semmi sem valtozik.

Megjegyzem, meg a fenti, nyilvanvaloan hibas logika szerint is EP kepviselo marad, szoval nem is ertem, mi itt a hir? Hogy egy Fideszes ugy csinalt, mintha ertene, hogy hogyan mukodik egy jogallam?

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2012.01.01. 15:55:05

- Diktatúra van itt kérem?
- Nem, azért az még nincs.
- Diktatórikusan kormányoz a Fidesz?
- Abszolút, igen.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2012.01.01. 15:55:36

a poszt toló szerintem részeg.
"Szájer József lemondott minden pártfunkciójáról": a feleségének kellett volna lemondania.
"Orbán Viktor is egy korrekt hangvételű levelet küldött Barrosonak": ha pisztolyt tartanak a fejedhez, te is rögtön korrekt leszel.
"nyártól egy nyugodtabb időszak következik": vazze, addig EZ fog folytatódni???

Táskás Tóni 2012.01.01. 15:59:37

Te, aki ezt a blogot írta, nem politikazabáló vagy, hanem fidesz-szart zabáló. Az ilyenek legalább annyiban hozzájárultak a dupla bóvlihoz, mint orbán és kormánya.

Táskás Tóni 2012.01.01. 16:06:17

@Pinka-Panka: Is ilyen szar címlapra kerül. Azért ez nem semmi.

Táskás Tóni 2012.01.01. 16:08:05

@smartdrive: MIÉRT NEM MONDOTT LE AZ EU-S KÉPVISELŐSÉGRŐL? Bocs a nagybetűkért, úgy maradt és nincs kedvem még egyszer írni.

Pinka-Panka 2012.01.01. 16:08:05

@Táskás Tóni:
attól tartok,félreértettél...de nem baj:)

ob.szerver 2012.01.01. 16:16:04

Óriási naivitás bármiféle lelkiismeret-ébredést kiolvasni bármely fideszes vezető cselekedeiből, tekintettel arra, hogy ha nem lennének a velejükig aljas és hitvány gazemberek, sohasem lehettek volna fideszes vezetők.

Az viszont valóban döbbenetes, hogy hogy a kétszázvalahány képviselőjük közül EGY SINCS, aki felállna, és csak annyit mindana, hogy lemond a mandátumáról vagy átül a függetlenek közé, mert többé nem kívánja a nevét adni ahhoz, amit a párttársai művelnek.

cukorrépa 2012.01.01. 16:19:17

először is: nem kellett volna egy pártkatona feleségét megválasztani fontos állami posztra.

másodszor: elég röhejes a férjnek csak a pártfunkcióiról lemondani, de megmaradni pártalapon megválasztott EP-képviselőnek.

harmadszor: mindezt utólag??!!!

tipikus Fidesz képmutatás, porhintés érdemi tettek nélkül. sunyi, kisstílű sz*rok vagytok, fiúk!

Mileszvelunk 2012.01.01. 16:21:35

Ezt mar elkurtuk, nem lesz itt semmifele Orban levaltas. Az a vonat mar elment, szoval jobb ha tudomasul veszitek es behodoltok a kiralynak :)

is 2012.01.01. 16:26:23

@J.László: már bocsáss meg, most kétharmad van, amelyik saját új alkotmányt csinált. ez minőségileg más. Orbán egyébként is királyt játszik. tehát az Orbánozás bizony rendben van.

J.László 2012.01.01. 16:29:49

@is:
A 2/3-ot nem a Fidesz csinálta magénak, hanem ennyi szavazatot kapott. Többek között az előző kormányzás elsöprő sikerei ösztökélhettek ennyi embert arra, hogy a Fideszre szavazzon. Orbán egyébként sem játszik királyt, tehát ezen az alapon az Orbánozás bizony nincs rendben.

LHBP 2012.01.01. 16:34:00

Ebben az egészben az az igazi hír, hogy Szájer lemondott a feleségéről. És ez hiteles is.

DSityu 2012.01.01. 16:37:14

@Lesből Támadó Szárítókötél:
"...mert le kellene menni pincsibe az ellenzék kedvéért..."
Ehelyett "normális", nem földöntúli, észérvekkel védhető, valódi szakemberek által készített tervekkel, ötletekkel is elő lehetne állni, amit talán az ellenzék is támogatna. Ha lenne normális kormány és normális ellenzék.

is 2012.01.01. 16:41:25

@fvipera: én centire ezt mondom évek óta. Bokros, Bajnai, és aki nem rájuk szavaz, az árt a hazájának. Orbán pedig legkésőbb 1995 óta csak árt Magyarországnak.

zsombordeak 2012.01.01. 16:42:27

@fvipera: Koszonom a hosszu, de igaz es tartalmas bejegyzest! Eredetileg nem akartam elolvasni a hossza miatt, de a sok kesobbi reakcio meggyozott.

Egyetlen megjegyzes, hogy azert az MDF sorsat mas dogok is okoztak. Egy komoly jobbkozep part nem teheti meg, hogy a torvenyekre fittyethanyva tavolit el embereket es zsarol meg elnokjelolteket. Egy kevesbe iskolazott valasztokra epito partnal ez meg elment volna, de az MDF altal megcelzott szavazok ezt potosan atlattak, es elfordultak a parttol.

is 2012.01.01. 16:43:17

@J.László: meg tudnád indokolni, hoyg Orbán nem játszik királyt? mert a FIDESZ alapszabálya szerint ő a király a pártban, semmit nem lehet ellene megcsinálni. és 2010 óta ugyanez a szisztéma van kialakítva országos szinten. csak bemondásra nem lesz igazad, azt ugye tudod?

a kétharmad pedig igenis minőségi különbség, ezt nem cáfoltad, csak mellébeszéltél.

Alamio 2012.01.01. 16:43:41

Azért megkérdezem: aki ügyész az nem lehet jóban egy miniszterelnökkel?
Van, vagy nincs az összeférhetetlenséget kizáró törvényi ok? Ha nincs (mert nincs), akkor Szájer most többet tett, mint ami tőle elvárható. Jelzem, feleslegesen. Ha a felesége elfogult, akkor így is az lesz. Ha meg nem az, akkor nyugodtan megtarthatta volna Szájer a pozícióit. Ez így egy olyan látszat-döntés, amire speciel nekem nem volt igényem. Az ügyésznőt úgyis a tevékenysége alapján fogom elbírálni.

is 2012.01.01. 16:47:25

@zsombordeak: a FIDESZ dumáját szopod be, ha ilyeneket állítasz. a FIDESZ legkésőbb 2006-tól törvénytelen eszközök ezreivel, millióival próbálta kicsinálni az MDF-et. az MDF mindvégig védekezett, jobb híján akár az MSZP-hez szaladva pénzért, paripáért, fegyverért. aki emiatt elfordult a párttól, az a FIDESZ karaktergyilkolászását szopta be, a látható eredménnyel.

de itt nem az MDF-ről, hanem Bokrosról van szó. ígérd meg, hogy legközelebb Bokrosra/Bajnaira szavazol, akármi is legyen a pártcégér. ennyi.

J.László 2012.01.01. 16:47:59

@Alamio:
Mondtam az előbb: nem a Fidesz rajzolta magának a 2/3-ot. Szembeszökő, hogy mennyire nem tudtok ezzel megbékélni. Ne bántódj meg, de kész röhej nézni itt, ahogy a földhöz veritek magatokat.

is 2012.01.01. 16:48:11

@Alamio: bíró, Alamio, bíró.

is 2012.01.01. 16:50:40

@J.László: röhögjél bátran. a tudatlanok, a hülyék röhögése is röhögés. nem te vagy az első és az utolsó sem, akinek ennyi az érvkészlete. a rajzolgatás nem érv itt, ezt megismételjük, hátha harminckilencedszerre egy pici fény bevilágít a sötétségbe.

Májking 2012.01.01. 16:51:10

Azután, hogy már kinevezték a feleségét a posztra, ez a lépés aljas és felháborító. A feleségének nem lett volna szabad elvállalni, sőt, még csak gondolkodni sem az elvállalásról.

Alamio 2012.01.01. 16:53:34

@is: Ugye tudod, hogy a bizonyítást itt neked kell előbb megtenned? Valamit akkor kell ellenbizonyítani, ha már bebizonyították.

Bokros? Bajnai? Na neee... Hiteltelen bagázs. A Fidesz nyírta ki az MDF-et törvénytelen eszközökkel...
Bizonyítékod van rá? Vagy legalábbis: mi az alapos gyanúd oka?
Számomra az MDF minden volt, csak nem korrekt: te magad írod:

"...jobb híján akár az MSZP-hez szaladva pénzért, paripáért, fegyverért."

Nos, ha valami, akkor ez annak a szavazóbázisnak ami a törzs-MDF, elfogadhatatlan volt.

komplikato 2012.01.01. 16:54:23

@J.László: Azért az a 2/3 még mindig a szavazó polgárok felének a kétharmada ... volt.

Májking 2012.01.01. 16:55:48

@J.László:

A kétharmados többséget kétharmados törvények meghozására nem szabad felhasználni. A kétharmados szabály pont az ellenoldalak megegyezésére épül. De ez már politika-filozófiai kérdés, és aki nem demokrata ( és Orbán Viktor nem demokrata) az ezt nem érti meg.
De te csak röhigcsélj nyugodtan.

J.László 2012.01.01. 16:56:13

@Kompli:
Kb. 60%-ának a 2/3-a volt, így van. A leadott szavazatok számítanak, nem a le nem adott szavazatok. Ez minden választáson így szokott lenni.

pom pom 2012.01.01. 16:57:17

akkor most már helyreállt a demokrácia?

apropó Lévai Anikó tényleg az MTA elnöke lesz?

J.László 2012.01.01. 16:57:27

Micsoda felfordulás lett ebből a 2/3-ból.

Alamio 2012.01.01. 16:58:02

@J.László: Szerintem nem állítottam semmi olyant, amit cáfolsz, és nem cáfoltam semmi olyant, amit állítasz ebben a bejegyzésben.

@is: Elnézést, de ez a kérdésből kifolyólag nem is annyira lényeges. A kérdésem annyi, hogy van-e olyan törvényi ok, ami miatt nem töltheti be a posztot. Ha nincs, akkor betöltheti. A törvény ugyanis rögzíti a jogállamiság minimumát.

cso zsi 2012.01.01. 16:58:03

@Kompli: És már azok közül is sokan bánják.
Mert rajtuk is csattant...

komplikato 2012.01.01. 16:58:16

@Alamio: Az MDF-et és az SZDSZ-t is ők nyírták ki, kérdés felmenti e őket, hogy fent nevezettek a saját értékrendjüket is arcon hugyozták, éppen mint a Fidesz, tehát megérdemelték ... a törvénytelenség vitatható, az erkölcstelensége nem. Most már csak Jobbik van hátra, hiszen a KDNP-t már kinyírták szintén. Az LMP meg annyira súlytalan, hogy lehet nem is foglalkoznak majd velük, ha még is, akkor jön az eddig jól bevált taktika, az "ellenséges" pártok megosztása, a "szövetségesek" beolvasztása. Kisgazda pártnak is annyi már jó ideje ugye. Azt is ők csinálták ki ...

wanekus 2012.01.01. 16:59:45

@fvipera: Kedves fvipera! Köszönöm a kissé tán hosszú, de nagyon értékes hozzászólását. Mélyen egyetértek valamennyi abban felsorolt gondolatával.
Így legalább nem volt felesleges ezt a bamba és bárgyú posztot elolvasni. (Aki Szájer Jocó vastagon bűzlő álszent és hazug nyilatkozatát egy percre is elhiszi az vagy idióta, vagy fideszbérenc)
Én már csak egyet kérnék, ezt a mocsok briganti orbán bagázst azért még akasszuk fel ;-)

Alamio 2012.01.01. 17:04:12

@Májking: Aki demokrata, az azt is tudja, hogy a hatalmat demokráciában a szavazatok alapján osztják. Nem a le nem adott szavazatok alapján, hanem a leadottakén. És nevetségesnek tartom azokat a matekozásokat, amelyek eltérő eredményt vizionálnak 100%-os hipotetikus részvétel esetén. Ugyanis ezt sehogyan nem lehet kimérni. Békélj meg vele, hogy ez a 2/3-ad jogosan és jogállami úton jött létre.

És a 2/3-ados törvény attól az, hogy 2/3-addal lehet megváltoztatni. Nem attól, hogy összpárti egyetértéssel. Mert akkor úgy hozzák meg.

reccs 2012.01.01. 17:04:35

""Meggyőződésem, hogy a látszatát is el kell kerülni annak, mintha a kormányzó párt személyemen, illetve családomon keresztül az igazságszolgáltatás, mint önálló hatalmi ág befolyásolására törekedne."

Mondjuk Polt Péter 2000. évi megválasztása óta senki nem hiszi ezt el, akinek van egy csöpp esze, teljesen felesleges volt lemondania. Oké, nem az ő személyén keresztül befolyásolják, nem kell hozzá.

komplikato 2012.01.01. 17:07:11

@J.László: Nem vitattam hiszen az akkori választási törvények alapján ez így van. Ettől még hazugság amikor elmondják a többség akaratáról van szó, mert már akkor sem volt igaz. Azóta pláne nem.

A demokrácia meg nem az, még ha be is akarják egyesek mesélni, hogy valakit a "többség" megválaszt és onnantól az azt tesz amit akar, beleértve a törvények, alkotmány átírását és átértelmezését, gazdasági emberkísérleteket, stb.
Azt jelentené (más civilizált országban), hogy a beszavazott arcok azért dolgoznak, azt csinálják amiért beszavazták őket. Jelen esetben a nem létező ismeretlen programmal, és az öt percenkénti hirtelen irányváltással és rükverccel marhára nem úgy néz ki, hogy bármilyen szavazóréteget képviselnének :(

pom pom 2012.01.01. 17:07:48

lényeg hogy megvédik a demokráciát

és elrugaszkodik a gazdaság is...

csak egészség legyen!

Alamio 2012.01.01. 17:08:08

@Kompli: Az SZDSZ meg az MDF önmagukat nyírták ki az elveik sorozatos elárulásával. Én a FIDESZnek a dicsőségtáblájukra írnám ki ha úgy lenne ahogy mondod, nem pedig a szégyentáblára. Csak szerintem nem igaz. A KDNP-t pedig ők vitték be a parlamentbe, nemhogy kinyírták, feltámasztották.

zsombordeak 2012.01.01. 17:08:46

@is: Elfogadom, hogy a Fidesz masszivan tett az MDF bukasaert, es meg az is lehet, hogy az MDF ebben a helyzetben nem tudott mit csinalni. Igen, naiv voltam a Fidesszel kapcsolatban es elhittem, amit mondtak. Ma mar latom, hogy ennel kartekonyabb kormany az elmult 20 (de lehet, hogy 50) evben nem volt az orszag elen.

Az MDF tevekenysege ennek ellenere (lehet, hogy kinlodasbol-kenyszerbol, de) minosithetetlen volt, es bar Bokrossal egy ismert es legalabb szakmai hatteru embert hoztak be, azert az osszkepet elegge osszezavartak.

Nem tudom, hogy kire tudok szavazni legkozelebb, de ha "most vasarnap lennenek a valasztasok", akkor Bajnaira vagy Bokrosra szavaznek. Tobbet sajnos nem tudok tenni, hogy megallitsam ezt az amokfutast, amit az en szavazatom is okozott.

J.László 2012.01.01. 17:09:21

@Kompli:
Nagy marhaságokat is csinál a Fidesz, ebben egyetértünk. Kaptak 4 évet, mégpedig eléggé meggyőző fölénnyel. Szerintem várjuk ki a végét, mert annak még a felénél sem tartunk.

Májking 2012.01.01. 17:11:05

@Alamio:

Nem jogszerűségről beszélek én. Nem is írtam ilyet, nem értem, miért írod nekem, hogy "Békélj meg vele, hogy ez a 2/3-ad jogosan és jogállami úton jött létre." Tudom, hogy minden jogszerűen (na, jó....) történik. De a demokrácia nem egyenlő a jogszerűséggel, annál sokkal több. Ezt nem érti (dehogynem érti...) Orbán Viktor, pedig annak idején nyilván olvasta a kollégiumuk névadójának, Bibó Istvánnak egynémely művét. Az, hogy te nem érted a demokráciát, az tulajdonképpen mindegy...

komplikato 2012.01.01. 17:23:07

"Ma mar latom, hogy ennel kartekonyabb kormany az elmult 20 (de lehet, hogy 50) evben nem volt az orszag elen."

Én meg úgy látom pontosan ugyan az megy mint 10, 20 vagy 50 éve. Bort isznak, vizet prédikálnak, állam adósság ellen harcolnak, miközben az ország hitelekből tartja fent a sosem működött szociális hálót, rendőrséget, infrastruktúrát. Jelen esetben annyi plusz kivetni valót látok, hogy egy csoport elkezdte bebetonozni a hatalmát, ami már 2002 óta várható is volt tőlük, akkori elszólamlások okán. Véleményem szerint összes eddigi kormányunk sokat tett az ország és annak lakói ellen:(

captain morgan 2012.01.01. 17:24:49

Szájer lemondása néhány (valszeg nem a legjövedelmezőbb) pozícióról dícséretes.
De attól még az száraz tény, hogy a felesége nevének fel sem szabadott volna merülnie, mint az Országos Bírói Hivatal elnöke.
Nagyonkeresztény orbánviktor legalább a példabeszédek könyvét elővehetné néha, abban feketén-fehéren az áll, hogy ilyent csinálni nem jó!

Kandabula 2012.01.01. 17:26:50

Amióta feleségemet kineveztettem kancellárnak én nem is köszönök neki, nehogy azt higgyék a népek, hogy közünk van egymáshoz.

komplikato 2012.01.01. 17:27:21

@J.László: Szeretném ha neked lenne igazad, a próféta szóljon belőled. csak tudod amit eddig felmutattak az nem simán nem elég meggyőző, hanem kifejezetten ellentétesnek látszik a felépítendő jövőképpel. Vagy ahogy a viccben van, csak nehogy a elfogyjanak a libák, mert még marha sok "jó ötletük" van, teszem azt a következő év végére.

Az én szememben úgy tűnik minden tettükkel igyekeznek elijeszteni a "mocskos nyugati tőkét", így munkahelyeknek fuccs, növelni az adó és járulékterheket, így magyar munkaadóknak is fuccs. Aki meg marad, az kevesebből nyomoroghat majd. Aztán a nagy mesében sem létező gazdasági és egyéb függetlenségünk végén amikor már nem marad piacunk sem, hiszen fúj EU ugye, akkor meg nézhetünk ki a fejünkből ...

pom pom 2012.01.01. 17:28:49

kimondhatjuk. az álam nem működik... sem az intézmények sem a jogszabályok sem a közszolgáltatások,

következtetés: minek adóztok?

fvipera 2012.01.01. 17:28:49

@J.László: a nagy marhaság szerintem eufemizmus. rákosival kerül majd egy szintre a kicsi focista a mértékadó történelemkönyvekben.

kun béla repülőgépen menekül az országból.

bgp 2012.01.01. 17:29:37

Nem tudom mit változtatott ez a lemondás.
Ha Szájer kilépne a pártból, vagy elválna, az sem befolyásolna semmit, ha egyszer a felesége egy Fideszes báb. Ez fel sem merült, tehát nem változott semmi.

funfun 2012.01.01. 17:31:39

Szájer és Szájerné amúgy sem nagyon élték a házastársak megszokott életét, hiszen nyílt titok, hogy Szájer a saját neméhez vonzódik. Porhintés volt az "együttmaradásuk", tehát hogy házaspárként futottak. Porhintés most ez is, hogy Szájer lemond a párttisztségekről. Attól még ugyanúgy történnek a háttérben a dolgok a narancsos komák házatáján, mint eddig. A kirakat meg a választó plebsznek szól. Talán Kerényi rendezi a sztorit. Hánynom kell a képmutató farizeus fidesztől, akik megmondják, ki a jó komcsi és ki a rossz. Nem a tettek alapján, hanem aszerint, benyalnak-e most a Kedves Vezetőnek.

captain morgan 2012.01.01. 17:31:45

@J.László:

A nagyon meggyőző fölény annyiban sántít, hogy a szavazásra jogosult állampolgárok kb. negyede szavazott rájuk.
A nem szavazó 36%-ról meg csendben hallgattak a választási győzelem bejelentésekor. (Akárcsak a szocik anno).
Azért az szerintem eléggé világos, hogy a szavazók 36%-nak távolmaradása világosan mutatja, hogy szar van a palacsintában. Ennyi ember ne tudna hétvégén fél órát szakítani a szavazásra?
Persze az is kár, hogy ez a 36% nem mérte fel, hogy mekkora kárt okoznak a passzivitásukkal.

bgp 2012.01.01. 17:31:59

@J.László: Mire gondolsz? Hirtelen minden jóra fordul? Te még hiszel a mesékben, vagy csak minket etetsz?

J.László 2012.01.01. 17:34:15

@captain morgan:
Ez az MSZP klasszikus érvelése, de csak akkor, amikor ellenzékben vannak. Amikor nekik is 2/3-aduk van, akkor már nem.
Nem a le nem adott szavazatokat szokták összeszámolni, hanem a leadott szavazatokat szokták összeszámolni. Ezen az alapon a világ összes választását kétségbe lehetne vonni bármikor.

taecleau 2012.01.01. 17:35:24

Emlékszik valaki arra az időre, amikor Pokorni volt a fidesz elnöke? Van aki nem úgy gondolja, hogy mindig is Orbán volt az elnök? Még ha névleg persze nem is, de valójában? Számított az az egész valamit? Ugyan..!

Formailag simicskának se lenne semmi hatalma, aztán meg mégis..

bgp 2012.01.01. 17:35:34

@is: A gond az, hogy a Bajnai mögött ott az ElQro Feri. Még mindig a legkisebb rossz, de nem lesz belőle többség.

fvipera 2012.01.01. 17:38:53

@J.László: tegyük félre egy kicsit a jogbiztonságot, demokráciát. a kérdés, hogyan egyeztethető össze a protestáns etikával a visszamenőleges törvényalkotás és a magántulajdonhoz való jogo sorozatos megsértése.

a kicsi kövér focista normává tette a szószegést, a szerződések be nem tartását. ez a norma pedig legyűrüzik a hétköznapokba. ugye emlékszel, ki vezette be a mindenkinek joga van hülyének lenni terminust. segítek: aki normává tette a köztartozásokat felhalmozó cégek kaya ibrahimra történő átruházását.

Légvárak 2012.01.01. 17:39:55

Szájer lemondott? Tényleg? :((( Akkor most mihez kezd? HTB lesz vagy Tündével közös hajformázó stúdiót nyit frankhitelből? Őszintén sajnálom...
Ami meg a cikk további részét illeti: egy sikeres bankrablás után én lennék a legalázatosabb, legszerényeb, legliberálisabb és legdemokratább, ezért azonnal elhúznék valami nagyon távoli, nyugodt helyre ebből a morális mocsár-fertőből:)

J.László 2012.01.01. 17:42:01

@Légvárak:
Mi a visszamenőleges törvényalkotás?
Mi a magántulajdon sorozatos megsértése?

Májking 2012.01.01. 17:46:20

@J.László:

Ha Fidesz megnyilatkozásaiban arra hivatkozna, hogy a "ránk szavazók" vagy a "velünk szimpatizálók" nem is lenne gondom. De ők az ország egészére szoktak hivatkozni, ami azért sántít.

Légvárak 2012.01.01. 17:53:45

@J.László: Mindkettőre tudnék saját családból konkrét esetet mondani, de ugye nem haragszol meg, ha nem vagyok hajlandó fizetett funkcionáriusokkal vagy elvakult párthívőkkel olyasmiről vitatkozni, ami már az eldugott falvak józan paraszti ésszel megáldott honpolgárainak is teljesen nyilvánvaló.

J.László 2012.01.01. 17:54:46

@Légvárak:
Gratulálok Légvárak. Megyek is. Üdvözlet mindenkinek.

Táskás Tóni 2012.01.01. 18:00:13

@Pinka-Panka: Politikazábáló és fideszzabáló vagy. Mit lehet ezen félreérteni?

Táskás Tóni 2012.01.01. 18:01:59

@J.László: Hány bóvli lesz még a végéig, hm?

Táskás Tóni 2012.01.01. 18:03:02

@Légvárak: Na, azért a pénzes állásáról nem mondott le. Maradt eu képviselő.

Táskás Tóni 2012.01.01. 18:04:57

@funfun: Tudod van jó komcsi és rossz komcsi. Van jó kordon és rossz kordon. Van jó III/III-as besúgó és rossz III/III-as besúgó.

Táskás Tóni 2012.01.01. 18:06:20

@J.László: Nem vonom kétségbe a 2010-es választás eredményét. Azt viszont nehezményezem, hogy a fidesz másfél év alatt dupla bóvliba vitte Mo-ot.

kezedaszádelé 2012.01.01. 18:06:53

Inkább arra jöttek rá, hogy két évvel a választás előtt be kell fejezni a "reformokat", ahhoz hogy 2014-ben legyen esély. A választó hülye, 2 év alatt csitul a harag.

Pinka-Panka 2012.01.01. 18:07:14

@Táskás Tóni:

Remek. Annyit árulj el nekem, hogy jó III/III -as besúgó, az kicsoda illetve mit jelent?

komplikato 2012.01.01. 18:09:02

@Táskás Tóni: Szerintem az összes EU ellenes nyilatkozatot tevő, azok mellett kiálló arcnak vissza kéne szépen adni az EU képviselői állását, lemondania a vele járó jövedelmekről meg az álláshoz tartozó 6 tagú fizetett slepről és az ő fizetésükről. Akkor, de csak akkor, el is hinném, hogy tényleg az EU ellen vannak. Élükön a jobbikos és fideszes arcokkal persze.
Csak hát megélhetési politikus ilyet nem fog tenni. És innen tudod, hogy csak megélhetési politikus és azt, hogy vizet prédikál, de bort iszik.

J.László 2012.01.01. 18:24:04

@Táskás Tóni:
Máskor is volt már bóvliban Magyarország. Mostanában orrba-szájba leminősítenek mindenkit. Van, akit véletlenül (Franciaországot), van, akit nem. Ezek a profi minősítők. A Lehman Brothers-ről a legmagasabb osztályú minősítést adták ki kb. két héttel azelőtt, hogy becsődölt.

zeddez 2012.01.01. 18:29:42

@J.László: eza baromi gyenge volt, mert 94-98 között a MSZP-SZDSZ-nek több széke volt a jelenlegi kormánynál is, de mégsem éreztek motivációt arra, hogy pártállami módszereket vezessenek be, ahogy a jelenlegiek teszik.

zeddez 2012.01.01. 18:31:35

@J.László: vagy mert pl LB fake adatokat adott kifelé, az nem lehet?

J.László 2012.01.01. 18:32:34

@zeddez:
Hagyjuk már ezeket a jelzőket, minősítéseket. OK? Mire jó ez?

J.László 2012.01.01. 18:36:27

@zeddez:
Gondolom ezek nönyvvizsgált cégek, meg van tőzsdefelügyelet, pénzügyi felügyelet, tehát nem hinném, hogy olyan könnyű lenne gagyi adatokat kiadni. Franciaország "véletlen" leminősítési egy vicc. Én tulajdonítanék túlzott jelentőséget az amerikai hitelminősítőknek.

zeddez 2012.01.01. 18:36:47

@Pinka-Panka: az azt jelenti, hogy a cocializmusban III/III-s ügyosztályos volt, akkor oda dörgölődzött, de most már ideológiailag revizionálódott Fidesz párttag, tehát "jó" kommunista lett belőle.
Aki meg 89-ben mx ált.iskolás volt, de nem Fidesz, hanem MSZP tag jelenlg, az a rossz kommer, és vétkes a születése előtt meghalt és amúgy is 25évvel korábban regnált és Rákosi elvtárs miatt pl.
Logikus.
Mármint "Fideszül" logikus...

J.László 2012.01.01. 18:38:16

@zeddez:
Helyesbítek, mert szar a klaviatúrám. Tehát NEM tulajdonítanék nagy jelentőséget, stb...

zeddez 2012.01.01. 18:38:20

@J.László: azt is át lehet verni, ha tudod hogyan kell. Mindent át lehet. A legjobb riasztókat is megkerülik valahogy, mivel "csak" ember találta ki azt is.

zeddez 2012.01.01. 18:40:07

@J.László: az lehet, hogy Te nem adsz nekik jelentőséget, de pénzpiac még mindíg rájuk figyel inkább és nem rád. :P

J.László 2012.01.01. 18:42:22

@zeddez:
Akkor verje át a kormány is őket. Ez persze vicc volt. Az USA-nak az én véleményem szerint nem érdeke, hogy Európa komoly hatalommá váljon és az euró esetleg a dollár helyébe lépjen. Az euró mostani problémáiban én sejtenék egy kis direkt szívatást is, de biztos nincs igazam. Nyilván nem Németországnak fognak arccal nekimenni, hanem kezdik a gyengékkel (Görögország, stb.) OK? Magyarország nem eurós ország, de európai. Azon kívül valóban olyan intézkedések történtek, amelyek eltérnek az IMF doktrínáktól és ez veszélyes lehet. Nem Magyarország miatt, hanem azért, mert ötletet adhat másoknak is.

J.László 2012.01.01. 18:46:59

@zeddez:
Kiegészítés: elképzelhető, hogy az amerikai hitelminősítők valamiféle hátsó szándékot is követnek.

Táskás Tóni 2012.01.01. 18:49:29

@Pinka-Panka: Matolcsi Martonyi...gondolom , hogy ők jók, mivel besúgók voltak, most pedig az orbán-kormány tagjai. Vagy az mtva igazgatója Böröcz is jó ügynök volt, ha a fidesz érában a tv vezérigazgatója lehet.

gerdo 2012.01.01. 18:49:51

Komolyan mondom egyesek mar-mar vallasos hevulettel ragaszkodnak a Fideszhez es szeretett vezetojukhoz, Orbanhoz. Fel kene mar ebredni.

Táskás Tóni 2012.01.01. 18:51:03

@J.László: 1996-ban voltunk utoljára bóvliban. Szerinted mit tett volna a fidesz, ha ez a szocik alatt történik. Ja, és más a leminősítgetés és a bóvliba sorolás.

Táskás Tóni 2012.01.01. 18:52:22

@Kompli: 100 %-ig igazad van. Dumálni ellene , de élni belőlük.

Táskás Tóni 2012.01.01. 18:54:03

@gerdo: Ezek soha nem fognak felébredni. Imádják hungarian kim dzsongot. Bár már a zokogásukat hallanám, mint a koreaiakét.

zeddez 2012.01.01. 18:55:55

@J.László: volt akik átverték. Most másfél éve tüntetnek, meg egyik EUR Mrd-s mentőcsomagból a másikba járnak. De az nem vezet sehova.
Nem azért szól be a IMF, hanem mert őket nem köti a párthűség meg a talpnyalási kötelezettség a Viktorhoz, mint a fidesz belső közgazdászait, akik nem mernek ellent mondani a gazdasághoz is(!) értő jogász Viktornak. Másfél éve beálmodtak 5-6%GDP emelekdést, most 0.5%-nél tartunk... ez is jó esetben, és megfelelő csillag állásnál jön össze, és ha Németország is megfelelő mértékben emelkedik.
Szóval az IMF azt látja, hogy ez a viktori gazdaság politika nem vezet sehova és csak menne bele a lóvéjuk, nem látják a megtérülését.
Kb olyan, mint amikor odamész egy Bank-hoz susogós joggingban kölcsönért kuncsorogva egy Tesco-s nylonszatorból elővett, kockás spirálfüzeből kitépett, össze iratkapcsozott lapjaiddal, mint az üzleti terveddel, hogy Te most nagyon akarsz Lehel gyártmányú (mert mélymagyar vagy) hűtőgépeket exportálni Grönland-ra, és adjanak neked rá lóvét beindítani ezt a bombabiznyict.
Na kb ez a Széll Kámán terv is. :P

Ringlósztár 2012.01.01. 18:57:35

Muhahaha, tele van az index blogketrece orbánt támogató független bejegyzésekkel.

Táskás Tóni 2012.01.01. 18:59:21

@J.László: A befektetők viszont nagy jelentőséget tulajdonítanak a leminősítéseknek, főleg a bóvlinak. Ezt majd alkalomadtán jelezd orbánnak is.

J.László 2012.01.01. 19:00:58

@Táskás Tóni:
1996-ban voltunk utoljára bóvliban, igen. Az az MSZP alatt történt. Ez nem vád, hanem reflektálás: "mit tett volna a fidesz, ha ez a szocik alatt történik".

Táskás Tóni 2012.01.01. 19:01:35

@J.László: Egy dologban igazat adok. Orbán veszélyes. Nem amerikára, hanem Mo-ra és a magyar emberekre.

Táskás Tóni 2012.01.01. 19:02:43

@Ringlósztár: Mit gondolsz miért kellett a "váltás"?

J.László 2012.01.01. 19:03:39

@zeddez:
"őket nem köti a párthűség meg a talpnyalási kötelezettség a Viktorhoz" - ilyen dumákkal nem tudok mit kezdeni. Megyek is. De Pinka-Panka mindig visszahív.

is 2012.01.01. 19:04:17

@J.László: direkt félre akarsz vezetni. az ország 1991-től, Antalltól bóvliban volt, és Bokros alatt és miatt jöttünk ki belőle. FELFELÉ. most Orbán alatt mentünk vissza: LEFELÉ. te próbálod itt elhallgatni a történet 90%-át, hátha valaki abból a 10%-ból beszopja, hogy ugyanaz volt.

nem elég, hogy hülye vagy, de azzal, hogy így próbálkozol, még gonosz is vagy.

Táskás Tóni 2012.01.01. 19:06:51

@J.László: Akkoriban még nem tudta magáról orbán, hogy ő a haza és bírt ellenzékben maradni, ráadásul horn szinte rögtön reagált a bóvlira a bokros-csomaggal. Na, ebbőúl éltek aztán jól a focistáék 4 évig. Orbánék pedig feszítik a húrt, ami a mi arcunkba fog csapódni.

J.László 2012.01.01. 19:07:08

@is:
"direkt félre akarsz vezetni" - hagyjuk már ezeket, az Isten szerelmére. Különben nem én mondtam az imént, hogy 1996-ban voltunk utoljára bóvliban. Ettől függetlenül én is úgy tudom, hogy 1996-ban bóvliztak le minket. De ez nem vád senki ellen. Csak azt szerettem volna mondani, hogy a világ sora nem 3 amerikai hitelminősítő véleményén fog eldőlni, akik, hát, hogy is mondjam, néha esetleg az USA jól felfogott érdekeit is szem előtt tarthatják.

J.László 2012.01.01. 19:08:23

@Táskás Tóni:
A Bokros csomag 1995-ben volt, az a bizonyos bóvli 1996-ban. Csak a tények miatt.

Ringlósztár 2012.01.01. 19:09:07

@J.László:
Hát nem. A leadott szavazatok 52,73%-át hazudjátok 2/3-nak. Ami a szavazásra jogosultak 33,92%-a. Konkrétan ennek az egyharmadnak köszönhetjük az idióták 2/3-át.
index.hu/belfold/2010/valasztas/eredmenyek/
Mert persze a hazug, hazaáruló fideszbagázs az OVB honlapját úgy alakította át (2011-ben), hogy ezeket az adatokat ne tartalmazza. Előtte tartalmazta.

Szerintem ezek után Szájérné teljes mértékben független lesz fideszéktől, orbánéktól. Minden a legnagyobb rendben.

Táskás Tóni 2012.01.01. 19:09:22

@J.László: Ha nem ezen múlik, akkor hol vannak a befektetők. Miért nem tudjuk piacról finanszírozni magunkat? Talán akkor a kormánnyal is baj van?!

J.László 2012.01.01. 19:09:37

@is:
Hülyézni pedig otthon kell, kedves barátom.

zeddez 2012.01.01. 19:10:03

@J.László: Nem vetted még észre, hogy aki ellentmond viktornak az megy a levesbe? Azért nem mondja meg egyiksem, mert egy pillanat alatt akkor kiesne a húsosfazék közeléből, ahova 8-12 év alatt nyalta be magát végre. Vagy azt hiszed a szavazórobotok mind egyetértenek azzal, amit megszavaznak? Sokszor azt sem tudják miről szól a tv, csak meg kell szavazniuk. Ez már Felcsút-n eldölt 2009-ben, amikor minden egyes -akkor még- leendő elvtársával egyenként leült megbeszélni Viktor a dácsájában az elvárásait felé.

J.László 2012.01.01. 19:10:51

@Ringlósztár:
Kedves John Lennon. Kb. negyedszer mondom: Nem a le nem adott szavazatok, hanem a leadott szavazatok számítanak.

Táskás Tóni 2012.01.01. 19:11:51

@Ringlósztár: Még orbánnéval sem fog soha többé találkozni és nem is fogja azokat a sütiket sütni, amiket orbánné receptes könyvéből kapott. Ez ám a hitelesség.

2012.01.01. 19:12:38

@Táskás Tóni:
Ne lovalld bele magad. László barátunk vallásos, minden fórumon(más-más név alatt) védi a védhetetlent. Meggyőzni nem lehet. Gondolom, van az a pénz....

brumeszkosz 2012.01.01. 19:13:03

@ob.szerver:
Ilyet ne várjál ettől a tolvaj és gyilkos csürhétől.

zeddez 2012.01.01. 19:14:11

@Ringlósztár: hogyne ez kb olyan, mint ahogy Két hét alatt rend lesz Shááááándorunk is eladta a cégeit a belügybe beülése előtt, papíron persze, de vhogy papíron más tulajnál is mégis pont az a cég nyer közpénzeket a tendereken, gondolom majd amikor végre eltakarodik majd, akkor egészen pont tök véletelnül meg visszaveszi a cégéit. De így nem lehet belekötni az összeférhetetlenségi tv miatt.

J.László 2012.01.01. 19:14:51

@zeddez:
Ki ment eddig a levesbe?
A parlamentben tudod, hogy szavaznak? Beint a frakcióvezető, hogy melyik gombot kell lenyomni. Nem a Fidesz frakcióvezető, hanem a Fidesz, a Jobbik, az LMP, az MSZP frakcióvezető. A parlament mindig is szavazógép volt.

2012.01.01. 19:16:00

@Pinka-Panka:

Segítek kicsit, mert olyan naivnak tetszik lenni:
Megyó-takarodj, III/2-es!
Mató -irányíts, III/2-es!

Tudod, mindketten állami beosztásban voltak Kádár alatt, ezért (pézügyi viszonylatok miatt, beleláttak a költségvetés számaiba) csak és kizárólag megbízható elvtársak lehettek. Beszervezve a megfelelő ügyosztály alá. Ez nem jelenti, hogy besúgónak kellett lenniük.

zeddez 2012.01.01. 19:16:52

@J.László: igen, ezt majd egyik nap amikor megint mész továbbképzésre az agit-prop osztályra, közölhetnéd Szijjártóval is, aki szerint a választók nagyobb része nem akarta 2006-ban az MSZP-t, mivel alig ~42%-t érte el. Igaz, ők akkor még annál is kevesebbet. :P

2012.01.01. 19:17:12

@J.László: "Hülyézni pedig otthon kell, kedves barátom."

Otthon van. Vagy Magyarország már nem az otthona? Elvetted?

J.László 2012.01.01. 19:18:57

@zeddez:
"amikor megint mész továbbképzésre az agit-prop osztályra". Bravó.
Na jó, ebből elég volt. Ne hívj vissza Pinka-Panka, mert tényleg megyek. Üdvözlet mindenkinek.

2012.01.01. 19:19:42

@J.László: "A parlamentben tudod, hogy szavaznak? Beint a frakcióvezető, hogy melyik gombot kell lenyomni."

Tehát elmondhatjuk, a fidesz nem a választók kétharmadának érdekét képviseli, hanem egyetlen ember utasítását hajtja végre.
A kétharmad nem több, mint puszta demagógia!

zeddez 2012.01.01. 19:20:43

@Könnyen elkaptuk, uram!: ja meg főleg azon szokott könnybelábadni a szemem a gyönyörűségtől, amikor Kövér Laca házelnök, aki 1984-től már az MSZMP-ben dolgozott, kommunistázik az MSZP felé. Mennyire hiteles is ezzel, óóó téééééényleg. Főleg amikor ezzel lekommunistáz egy most 32 éves embert is, aki amikor ő már az állampárt szekerét tolta minisztériumi állasban, az a homokozóban játszott vödörrel kislapáttal meg a szitával

zeddez 2012.01.01. 19:25:26

@J.László: Hááát kár, elég hamar feladtad :P De nem is fogom telesírni a párnám most sem, ha nem haragszol, egy újabb olyan miatt, aki vallásosan védi ezt a védhetetlent, amit Orbánék a 2/3-l takarózva elkövetnek itt nap-mint-nap "ellenünk"

zeddez 2012.01.01. 19:30:21

@J.László: eddig azért nem ment senki, mert nem mertek ellentmondani. De még kampányidőszakban volt 2-3 olyan elvetemült, aki mást mert mondani egy riporternek vmiben, mint ami a vezér álláspontja, aztán másnap már hopp és véletelnül nem is ő volt "a párt" jelöltje ott.
Ez volt a lecke a többinek, hogy mi is jár ezért.

Kakimaki0123456789 2012.01.01. 19:40:46

@J.László: Kurvára nincs igazad, Lengyelországot éppen fel akarják minősíteni.
Azt kéred tőlük számon hogy nem látták előre a válságot? Miért a te kis gazdáid amikor frankhitelekbe fullasztották az önkormányzatokat, láttak előre bármit is? Nem? Na ugye. És a kisgazdáid másfél év alatt hányszor is tévedtek gazdasági fronton? Meg tudod egyáltalán számolni? Meg az előző 8 év alatt hányszor lett volna lehetőségük felszólalni a Parlamentben az államadósság eszetlen növelése ellen, és hány lehetőséget használtak ki? Egyet sem? Egyáltalán bejárt Orbán a Parlamentbe?
De vicces amit csinálsz, és szánalmas is, nem könnyű munka manapság amit csinálsz. Ennyire átlátszóan fideszes agitproppal ritkán találkozik az ember. Ha nálad jobbat nem tudnak bevetni, az is jelez ám valamit...

Megfigyelo 2012.01.01. 19:43:03

@Alamio: Nem ügyésznő, hanem az összes bíró főnöke. Szájer gesztusa természetesen szerintem is értelmetlen, de a legjobb esetben is nagyon elkésett. Szájerné elfogultságát nem lehet kétségbe vonni.

gerdo 2012.01.01. 19:46:35

@J.László: Latod te mar most tulnotted a Nagyvezert: elfogadtad, hogy vannak szituaciok amikor menni kell!
Boldog uj evet!

Kakimaki0123456789 2012.01.01. 19:49:42

@J.László: Jaj a kis sértődős, nézzenek oda.
Azért 2/3 ide vagy oda, az új Tákolmányukat már nem merték népszavazásra bocsájtani, és Október 23.-án sem mertek megemlékezést tartani.

Táskás Tóni 2012.01.01. 19:58:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ennél gátlástalanabb fidesz fanokkal is találkoztam már. Például a mandíneren.
Az viszont nagyon érdekes, hogy a holnapi tüntetésen az Operánál megint a szélsőjobb akarja megvédeni a fideszt. Ezek szerint védik az "övéiket".

salamander 2012.01.01. 20:09:49

Helyeslem, hogy Szájer lemondott pártbeli funkcióiról. (Marad neki így is elég.)

***

Ringlósztár 2012.01.01. 20:20:52

@J.László:
Te törpe minoritás, funkcionális analfabéta-e vagy?
A LEADOTT szavazatok 52,73%-át hazudjátok 2/3-nak.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.01. 20:27:46

Elfogadták már?

- csak 30 évente lesz választás
- csak 150 cm mély, felcsúti kötődésű, sose dolgozott, focistaagyú, kreolbőrű, O.V.monogrammú alak lehet m.elnök és köztársasági elnök és király egyben

Hogy tudsz a tükörbe nézni szarházi? / ja nem éred fel/

Hányszor elmondta a Fidesz a Gyurcsány-kormány idején, hogy a parlament köré épített kordon a kormány gyávaságának a jele, akik elzárkóznak a néptől, mert félnek tőle. A kordon a fideszes retorikában az elcseszett gyurcsányizmus kulcsszimbóluma volt. És nem csak mondták, de a Fidesz képviselőcsoportja 2007 február 2-án le is bontotta a kordont, egy jogszerűtlen lépéssel szembeni jogos akcióként indokolva lépésüket. És azt is hányszor elmondták a kormányváltás után, hogy bezzeg most már nincs kordon, október 23-án is "ünnep kordonok nélkül" zajlott. Orbán Viktor a 2010-es választások előtt, a budapesti Syma-csarnokban tartott kampányzárón azt mondta, azért kellettek a kordonok a parlament köré, hogy a hatalom birtokosai a polgároktól nem zavartatva foszthassák ki és rombolhassák le az országot.

Tell Vilmos 2012.01.01. 20:35:01

1. Szájer lemondott pártfunkciójáról.
2. Magyarország lemondott Szájer Józsefről.

ob.szerver 2012.01.01. 20:49:28

@Táskás Tóni:

"a holnapi tüntetésen az Operánál megint a szélsőjobb akarja megvédeni a fideszt."

Ezt azért írjuk a javukra. Csak viszonozzák 2006 szeptember-októbert. Régi, jól bejáratódott együttműködés ez.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.01. 20:49:41

Lázár azt mondta, hogy júniusig megy ez az egész pályás letámadás. Utána konszolidáció lesz. Szerintem ez azt jelenti, hogy akkor amnesztiával szabadulnak a politikai foglyok, akiket addig leültetnek...

Komment_Elek 2012.01.01. 20:52:01

@Alamio:

„Sok hivatalban lévő politikus átrajzolja a választókerületek határait, hogy így szerezzen előnyt – írja Scheppele a nagykövethez címzett írásában –, így a Fidesz ebből a szempontból nem tesz semmi szokatlant. De nem ismerek még egy olyan rendszert, amely megengedi egy uralkodó pártnak, hogy a kerületek pontos határait olyan törvénybe foglalja, amelynek módosításához kétharmados többségre van szükség, és amely rendszerben nem létezik olyan független testület, ami eldöntené, hogy a választókörzeteket eleve igazságosan hozták-e létre."

További ajánlott olvasmányok: egyes külföldi vélemények szerint 25%-kal a fidesz 4/5-öz kapna a tervek szerint. és még folytathatnám

Ami egész biztos: ha a mostani határok + tv. szerint lennének választások akkor a fidesz győzött volna 2002-ben és 2006-ban. Tipikus, demokratikus képviseleti, az győzzön, aki legjobban szolgálná a hazát (és a nép ezt gondolja), mi is szolgálni akarunk, és nem hatalomra, önkényuralomra törekszünk hozzáállás, mi mást is sugallhatna?

index.hu/kulfold/2011/12/31/a_new_york_times_vitaba_szallt_a_magyar_nagykovettel/

Hertelendi 2012.01.01. 22:09:12

Amikor bármilyen kritikát kap az EU-ból a kis hülyegyerek, mindig azzal kapálózik, hogy megsértették Magyarországot, megsértették a magyarokat! Nem! Arról a pár teljesen hülyéről alkottak véleményt, akik ezeket az intézkedéseket hozták!

Mecsoda különbség! Ugye kis fidesznyikek?

is 2012.01.01. 22:29:27

@J.László: a bóvli 1991-től folyamatosan volt. csak a tények miatt: www.portfolio.hu/gazdasag/az_s&p_lepett_bovliba_vagta_magyarorszagot.160387.html

gyorsan keresd ki a grafikont, amíg nem lesz fizetős a cikk.

Hennings 2012.01.01. 23:28:31

Valóban. Az teljesen hiteles és meggyőző, hogy Józsi lemondott a párttisztségeiről. Ám rontja a képet, hogy Schmitt Pál,Polt Péter,Domokos László, Szalai Annamária és még sokan mások szintén lemondtak Fidesz tagságukról. A lemondással egyidejűleg nyilván abszolút független entitások lettek.

Kandabula 2012.01.02. 00:01:48

@Hennings: Meg Tarlós is. Ilyen a genyó párthűség. És ilyen pálfordulók vezetik az országot. Ma itt, holnap ott. Csak kapkodom a fejem, hogy a hazai politikai élet milyen színes. De lehet, hogy csak egy sor szar alakkal vagyunk körülvéve?

Kandabula 2012.01.02. 00:17:54

Pontosítok, nincs kérdés: ilyen szar alakokkal vagyunk körülvéve. Akik azt akarják elhitetni, hogy ha teátrálisan lemondanak párttagságukról, bármi is változik, miután kinevezéseik a pártvezetőtől függ. Függetlenségről itt szó nincs. Persze ez ismert játék, de nem kellene a népet hülyíteni. Vagy mégis? (Ha hagyja magát?)

Kandabula 2012.01.02. 00:44:15

Mekkora szemfényvesztés! Meg sunyiság! Meg álság! Nem akarna rögtön MSZP pártaggá is válni? Netán az új Alaptörvény legfőbb kritizálójává? Bár van a brancsban nála sunyibb tétel is... Ő is átment semlegessé...

komissarlajos 2012.01.02. 00:51:46

„És ha nem jól működik, ha rossz a kormányzás, el lehet zavarni a kormányt. Ez a demokrácia”
Így gondolom én is, te bunkó.
Mész is a jólnevelt, stafirungozott fiaddal együtt a Q... anyádba.

Kandabula 2012.01.02. 00:58:15

Van három gyermekem, kettő munkanélküli. Ezügyben elkísérem őket az önkormányzatokhoz, meg a munkaügyi irodákhoz. Jelentem: a NENYI-t le se szarják, az Alaptörvény asztalkáját meg kiröhögik! Nincs ez így jól! Sürgős intézkedést kérek! (Talán még több festményt kéne bedobni...)

komissarlajos 2012.01.02. 00:59:42

Politikazabáló

„Változik-e a Fidesz az új évben?“
A kérdés is ostoba. A FIDESZT a magyar barmok sokasága válsztotta meg 4 évre. (Sajnos én is) És ők tesznek róla, hogy 30 évig maradjanak. Ha le nem vadásszuk őket. Akár puskával is. (Már kaptam leveleket, autó-karcolást, múködik a demokrácia)

Kandabula 2012.01.02. 02:28:44

@komissarlajos: csak észnél! Mert például az ALAPTÖRVÉNY ASZTALA komoly dolog. Már csak amiatt is, mert kitalálója egy komoly ember. Szomszédom, Józsi mondta, hogy komoly. Ő meg ezt simán megvitatta a Kehelyben, ahol többen bólogattak is, hogy az illető egy komoly ember. Ezért az asztala is csak komoly dolog lehet. Meg a festményei is komolyak, akárcsak ő maga. Mondta a patikus, hogy ő hallotta, ez az egész egy nagyon komoly dolog, amivel nem lehet viccelni, mert a Ferenc Józsi leszart képéből is mekkora balhé lett, hátha még ha valaki rátüsszög az ASZTALRA! Ezen aztán elméláztunk, de senki nem mert szólni. Abban maradtunk, hogy ez egy komoly dolog, jövőnk záloga, most már mindig így lesz, így aztán muszáj, hogy egy komoly dolog legyen. Emiatt aztán mindenkinek tetszett mindegyik festmény is, mert féltették a munkahelyüket. Csak a hülye Feró jegyezte meg: "hogy az én kurva jó édes anyámat!" De akkor már ezt csak úgy mondta. Szokott ilyeneket mondani.

Kandabula 2012.01.02. 02:41:24

Ja, elfelejtettem, hogy az ASZTALFŐ magától a ...- tól-től kapta a megbízást meg a pénzet!
- Barátom, (mondta) tanáljál már ki valamit. Akármilyen hülyeség lehet, csak pénzbe kerüljön!
- OK, Főnök!
Hát így történt ez 2011-ben. Várjuk az új évet.

Közbiztonság Szilárd 2012.01.02. 03:08:06

Ha Szarjer tisztességesnek akart volna látszani, nem hagyja, hogy a feleségét nevezzék ki főbírónak.

Meg nem ilyen szar alkotmányt fosik össze.

Sajnos, ezek a tetvek se tisztességesek lenni, se annak látszani nem tudnak.

Közbiztonság Szilárd 2012.01.02. 03:49:59

@ekszvájzed:
Az usque jelentése: -tól - ig, tehát mindig kell egy szám elé és egy szám utána: 400 usque 500.

Amire te gondolsz, az a circa (= körülbelül), rövidítve cca.

Nem nagyon kéne felvágni olyan idegen szavakkal, amelyeket nem ismersz, mert csak ehhez hasonló égés lesz belőle.

@J.László:
Nagy marhaságokat IS?
Miért, mit csinált az elmúlt másfél évben nagy marhaságokon kívül?
Csak egyet említs.

És nem, ne várjuk ki a 4 év végét, mert beledöglünk.

Remélhetőleg legkésőbb márciusban vagy valami belső megmozdulás miatt kell távozniuk (tényleg azt sem bánnám, ha utcai kormánytag-akasztások is lennének, megérdemelnék, az Orbán-Matolcsy-Szíjártó hármas mindenképpen - ami engem illet, ezt tartanám a jobb megoldásnak), vagy az EU távolítja el őket, mint Berlusconit.

Nem vagyok fideszes 2012.01.02. 03:50:31

Most már akkor nyíltan lehet meleg?

Kandabula 2012.01.02. 04:07:47

@Közbiztonság Szilárd: Ki akar itt tisztességesnek látszani? Miféle látszat dologról beszélünk? Ki akar bárkit hülyére venni? (Válasz: még csak meg sem próbálják.) A fenébe.

Közbiztonság Szilárd 2012.01.02. 04:24:19

"1996-ban voltunk utoljára bóvliban, igen. Az az MSZP alatt történt."

Nem.
1991-től 1996-ig folyamatosan bóvliban voltunk, csak 1995-től felfelé haladtunk. Mert a bóvlikategória sem csak egylépcsős.

A gondolkodás láthatóan nem a te sportod, válassz másikat.

kormányzó 2012.01.02. 05:48:48

Namost a Tisztességet és a fideszt egy mondatban említeni,sújjjossan sértő, még a legelvetemültebb bűnözőkre nézve is!

Majd ha szarjelné mond le,elgondolkodhatunk azon,rendszerváltás történt,vagy valakiben maradt - némi - erkölcsi tartás.De addig...

Környezettudatos 2012.01.02. 06:19:07

@J.László: egy egy példa:

baleseti adó
nyugdíj előtakarékosság államosítása

Környezettudatos 2012.01.02. 06:26:20

@J.László: Értik amit írsz, te nem érted, amit ők írnak....mert a te fejedben 1990 elmaradt. Te még valahol 1975 körül jársz fejben....ha egyáltalán eljutottál odáig.

Megfigyelo 2012.01.02. 07:01:40

Nem elég tisztességet tettetni -- tisztességesenek is kell lenni.

Megfigyelo 2012.01.02. 07:05:44

@Környezettudatos: Vagy pl. 5 évre visszamenőleges 98%-os adó. (Részben az AB eltörölte, de nem a Fideszen múlott, éppen akkor vették ki az adókat az AB hatásköréből).

2012.01.02. 13:01:13

@Közbiztonság Szilárd:

AZ "USQUE" értelmezése a WIKTIONARY szerint:

Latin
Adverb

ūsque (not comparable)
1) all the way
2) continuously, without a break

Ne kötözködj.

Inkább a hozzászólásom értelmezésén ülepednél le kissé.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.02. 13:37:44

Na persze! Még egy saját szájuk szeint hangszerelt brancs fontosabb, mint Trockij, oh bocs, Szájer pozíciója. Majd más fontos beosztásban fog feltünni. Mondjuk, mint a Szellemvasút igazgatója. Vagy elkezdi a magyar narancs nemesítését, mert ez egyelőre kivsit sárga, kicsit savanyú és egyáltalán nem a mienk!

Közbiztonság Szilárd 2012.01.06. 04:43:21

@ekszvájzed:
Akkor ne a Wiktionaryt nézd, pláne ne úgy, hogy ennyire látványosan hiányos az angoltudásod is (mert igazából ez is azt jelenti ám, amit ők írnak, hogy -tól - -ig, ha megpróbálod értelmezni), hanem lapozz fel egy latin-magyar szótárt.

Házi feladat: utánanézni az alábbinak:
ab ovo usque ad mala

2012.01.07. 17:46:32

@Közbiztonság Szilárd:

Szerintem meg jól mondtam, és punktum. (Szerintem a "punktum"-ot is jól mondom ...)

Valami icipicike hozzáciripelést az általam felvetett témához, esetleg, óh, isteni klasszika-filológia szakos Mester Uram? Mielőtt még nyelvtannácinak találnálak gondolni ...

S még mielőtt ebben is kivetni valóra lelsz: magasról letojom, hogy mi a "nyelvtannáci" konkrét értelmezése.

Maradtam tisztelettel.

Közbiztonság Szilárd 2012.01.09. 00:13:59

@ekszvájzed:
Nem, nem jól mondod - és ez nem vélemény kérdése, hanem tény -, csak egy öntelt, ámde buta, félművelt idióta vagy.

(A punktum tényleg jó, azt jelenti: pont.)

2012.01.09. 16:31:54

@Közbiztonság Szilárd:

Ne ítélj, hogy ne ítéltess, kedves boncnokom. Részemről befejeztem veled, HIC ET NUNC. Inkább örülnél, hogy még azt a fele műveltségemet is megosztom, pl. Veled ... :)

Ám ha mégis érdemi DEBATTEURködésbe kívánsz bonyolódni azzal, amit érdemben PUBLICÁLNI vágyom, UT CUM MAXIME állok szíves rendelkezésedre, ne mondd, hogy nem voltam elég cizellált.

NONSENSE azonban számomra az, hogy vannak e világban ilyesféle INGENIUM-ok, miként Te is, akik ennyire szeretik pofozgatni az EXCREMENTUMOT.

Bevallom: egy darabig igen élvezetes ez az ökörködés, ám részedről több trollkodásra már nem reagálok.

POST SCRIPTUM: Az előtted is oly kedves idegen szavakhoz néhol a Google Fordítót, és online szótárt is használtam :)

Közbiztonság Szilárd 2012.01.10. 01:43:11

@ekszvájzed:
Mivel a latintudásod (illetve annak nemléte) az előzőekből kiderült, ezt említened sem kellett volna.

(És mondjuk akkor az orvosi, a latint az ókorban használók által valószínűleg nem ismert excrementum műszó helyett a köznyelvi merda szót használod például. Meg nem a francia debatteurt.
És nem lőttél volna még egy bakot az ut cum maxime kifejezéssel, ugyanis amit mondani akartál, az latinul cumque.)

Annak meg minek örüljek, hogy a fele műveltségedet megosztod velem, amikor annál jóval több van a birtokomban?

Közbiztonság Szilárd 2012.01.10. 01:44:26

@Közbiztonság Szilárd:
(Már úgy értem, a teljes műveltségednél is jóvaltöbb.)

király vagyok 2012.01.10. 09:19:59

@Közbiztonság Szilárd: De nagyravagy kisköcsög a müvetségedel. Asz baszhatod mer én nem tok latinul de sose lesz anyi lovéd mind nekem asz még ha látlak jól bele is verek a fejedbe.

Közbiztonság Szilárd 2012.01.10. 21:57:04

@király vagyok:
Mi van, öcsi, nagy forgalmad volt ma a buziprostisoron?

király vagyok 2012.01.11. 11:14:23

@Közbiztonság Szilárd: szóval oda jársz teso nem szégyen az nem is baj ha nem szaporodol.

2012.01.11. 11:48:21

@Közbiztonság Szilárd:

Csak hogy tudd: több választás is volt, az "ut cum maxime" azér' lett bele, mer' az vót írva melléje, amit be kívántam vele helyettesíteni, és külöMben is jobban teccett, és már télleg béfejeztem vélled.

Jah, és a végére má' egész jól kigyött a fene művelcséged, mondhatnám azt is, hogy a kultúra kibacta a biztosítékot ...:)Ketrecharcolj mással tovább, kedvedre, ez a király pl. egész jó súlycsoport neked :)

Közbiztonság Szilárd 2012.01.11. 16:35:22

@király vagyok:
Nem én járok oda, neked a munkahelyed, kis buziprosti.

Közbiztonság Szilárd 2012.01.11. 16:41:22

@ekszvájzed:
Nem tudom, milyen szótárt használsz, de ezek szerint rosszat.

király vagyok 2012.01.12. 16:29:28

@Közbiztonság Szilárd: Nagy a szájad köcsög othol de gyere csak leboxoljuk melyik a köcsög.
Kis tetves segdugasz vagy pofádlapos!

Kandabula 2012.01.14. 00:32:13

Most jut eszembe: és a világ végzetéig kell, hogy ezek az ASZTALOK ottan legyenek, vagy van valami határidő?
süti beállítások módosítása